Hírek: Milliós fizetés a MÁV szakszervezeti vezetőinek

Nemcsak a MÁV menedzserszerződéssel rendelkező vezetői, hanem a vasutas szakszervezetek vezetői is tízmillió feletti végkielégítésre számíthatnak, ha felmond nekik a társaság - írja pénteki számában a Magyar Nemzet.

2006 óta tizenöten távoztak a társaságtól tízmillió feletti végkielégítéssel, volt, aki több mint 87 millió forintot kapott. Hogyan lehetséges ez?

A lapnak cáfolták az első számú vasutas szakszervezeti vezetők, hogy olyan menedzserszerződéssel rendelkeznének, amely alapján számos MÁV-vezető több tíz, esetenként csaknem százmilliós végkielégítést markolhatott fel. Az érdekvédők szerint ugyanolyan munkaszerződésük van, mint bármilyik más vasutasnak, a végkielégítés tekintetében a jogosultság feltételei és mértéke megegyezik a munka törvénykönyvében és a kollektív szerződésben foglaltakkal - áll a Magyar Nemzetben.

A lap azonban kiderítette, hogy menedzserszerződés nélkül is szép összegre számíthatnak az érdekvédők felmondás esetén.

2003 óta a reprezentatív vasutas-szakszervezetek 66 tisztségviselőjét a humánpolitikai vezérigazgató-helyettes szervezeti egységében foglalkoztatja a MÁV. Az erről szóló egyezség az első számú szakszervezeti vezető számára szaktanácsadó címszó alatt a főosztályvezetők alapbérátlagának megfelelő, akkor havi 700 ezer forint körüli alapbérjuttatást jelentett. Meg nem erősített információk szerint ez az összeg mára eléri, sőt meg is haladja a havi egymilliós alapbért, amit továbbra is a munkáltatótól kapnak a szakszervezetisek - áll a Magyar Nemzetben.

Amennyiben felmondanának nekik, úgy a Munka törvénykönyve alapján legalább három év munkaviszony esetén egyhavi, öt év esetén kéthavi, tíz év esetén háromhavi, tizenöt év esetén négyhavi, húsz év esetén öthavi, huszonöt év esetén hathavi átlagkereset összege illeti meg őket.

Forrás: Magyar Nemzet / Hr Portal