Nyomulós főnök

Csatlakozás

 

 

Sajnos volt szerencsém hozzá, hogy zaklassanak. Egy közepes méretű cég irodavezetőjeként dolgoztam, a főnök üzlettársa pedig nap mint nap órák hosszát állt az asztalom mellett "beszélgetett" velem.


A többiek már nevettek rajtam, a végén már nyáron is garbót hordtam, szinte már zsákruhában jártam, hogy még véletlenül se vonzzam oda. Szoknyát soha nem viseltem, nadrágot olyat, ami nem feszül, kivágott blúzt szintén soha nem mertem felvenni. De mindhiába, ha hangyává változom, akkor sem tudtam volna lerázni. A főnöknek ugyebár nem lehetett panaszt tenni, mivel az ő üzlettársa, barája volt.


A pasas egyébként számomra nem megnyerő külsejű, nyalizós stílusú volt, tisztában volt vele, hogy nem megyek bele ilyen dologba elvből sem, és egyébként vele főleg nem, mert ezt meg is mondtam neki. Hiába. Csak jött, csak nyomult, hogy kávézzunk együtt, ebédeljünk együtt stb., ha vendége volt akkor direkt engem kért, hogy hozzak nekik valami frissítőt, soha egyetlen alkalmat nem hagyott volna ki, hogy valahogyan hozzám ne érjen. Azt hittem megfulladok tőle. Legszívesebben ordítottam volna kínomban. Ha véletlenül valamelyik nap nem jött be, az számomra ünnep volt.


A céges csapatépítő tréning előtt már sírtam kínomban, de hiába. Ott sem lehetett levakarni, de azt hiszem akkor esett le neki a tantusz, hogy kettőnk közt soha az életben nem lesz semmi. Ezután módszeresen kezdett feketíteni a főnöknél, és majdnem elérte, hogy kirúgjanak. Ott tartottam, hogy munkaügyi pert indítok, a kollégák megígérték, hogy tanúskodnak, de végül nem vágtam bele, mert az élet megoldotta a helyzetet, és eljöttem a cégtől.


Azután egy másik céghez kerültem, és itt is bepróbálkozott egy pasi, konkrétan a főnököm. De itt hamar kiderült, hogy másokkal is, gyakorlatilag mindenkivel próbálkozik, akinek nincs három lába meg öt keze. Már kezdtem megijedni, hogy bennem van a hiba! Szoknyát és kivágott ruhákat itt sem hordok soha, nehogy véletlenül eszébe jusson valami, és kerülöm az olyan helyzeteket, ahol kettesben maradhatnánk. De az élet ezt is megoldotta, még pár hét és távozik.


Azt gondoltam, hogy bennem van a hiba, de nem, a férfiak (tisztelet a kivételnek) azt hiszik, ha valaki a beosztottjuk, akkor azt már szexuálisan is uralniuk kell. Gusztustalan az egész, de sajnos ha valaki ilyen helyzetbe kerül nagyon nehéz bizonyítani az igazát, hacsak nem egyfolytában diktafonnal és kamerával jár.