Egy abortusz nem a világ

Kedves Despota!


Nemsokára el fogom veszíteni az állásomat és munkahelyemet, ahol már több, mint fél éve dolgoztam. Ez volt az első munkahelyem, egyetem után kerültem ide és bár szociális munkásként végeztem, sajnos nem sikerült elhelyezkednem a szakmámban. Mindenesetre örültem, hogy lett állásom.

 

Fél éven keresztül nem is volt semmi probléma, elégedettek voltak velem és a munkámmal is, jól kijöttem mind a kollégákkal, mind a főnökömmel. A "baj" abból lett, hogy január közepe felé bejelentettem főnökömnek, gyermeket várok, a harmadik hónapban vagyok. Először csak annyit mondott, hogy "ugye viccel", majd amikor megmondtam, hogy semmi vicc nincs bejelentésemben, akkor kifakadt. Nem kiabált, nem alázott szavakkal a sárga földig, de hűvösen és kimérten elmagyarázta, hogy akkor elválnak útjaink, mert ők semmilyen esetre sem alkalmaznak egy terhes nőt, mert azokkal rengeteg a baj. Még megjegyezte azt is, hogy ilyen fiatalon jobban jártam volna, ha elvetetem a gyereket, egy abortusz nem a világ. Mondtam neki, hogy számomra márpedig fontos a család és a gyermekvállalás, erre olyat mondott, amit itt nem idéznék, nem volna ízléses.

 

Megkérdeztem tőle, hogy valóban ki akar rúgni azért, mert gyermeket várok, amire azonnal és határozottan igennel felelt. Erre felhívtam a figyelmét arra, hogy egy terhes nőt nem lehet ám csak úgy kitenni az állásából, de azt felelte, hogy van rá mód, ne izguljak, ők megoldják, sőt, ha sokat ugrálok, akkor elintézik, hogy soha ne legyen jó munkám.

 

Kicsit meg vagyok zavarodva, mert bár még mindig meg van az állásom és a helyem, minden nap abban a félelemben élek, hogy holnap repülök a cégtől. HA ez nem volna elég, azóta ott szívatnak, ahol csak érnek, mindenbe belekötnek, mi előtte jó volt a munkámban, nem mehetek ki ebédidőben, mások munkáját is nekem kell megoldanom, elvégeznem. Az az érzésem, hogy arra megy ki a játék, hogy magamtól álljak fel és induljak utamra. Néha már azt gondolom, lehet jobban is járnék.

 

Kérem,a kinek van valami használható javaslata a helyzet orvoslására, az írja meg nekem kommentben, mert kezdek kikészülni egészen.

 

Jucika

 

Amennyiben van olyan történeted, amit szívesen megosztanál másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt részed, akkor írd meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

 

Munkajoggal kapcsolatos kérdéseket a munkahelyiterrorjog@gmail.com