Ne haragudj, de egy elmebeteget nem vehetünk fel

Tisztelt Terror!

 

A minap állásinterjún volt balszerencsém részt venni. Tavaly diplomáztam, eddig dolgoztam egy cégnél, amely sajnos tönkre ment, így nekiálltam a keresésnek. Egy multi céghez küldtem el legutóbb az önéletrajzomat, be is hívtak e hónap 19-én 10 órára. Kiöltöztem, ahogy illik, időben odamentem és bíztam benne, hogy gyorsan meg is találom az új helyemet.

 

Az interjú fél óra csúszással kezdődött,ami kicsit idegessé tett, de csak belül fortyogtam. Egy nálam talán két három évvel idősebb lány elnézést kért, hogy megvárattak, majd beinvitált az irodába és megkezdődött a faggatózás. Hárman ülték körül az asztalt én pedig ott álltam velük szemben, ugyanis nem volt szék, vagy bármi ülőalkalmatosság, ilyet korábban sehol nem tapasztaltam, olyan volt, mint egy szóbeli vizsga.Kérték, hogy beszéljek magamról, az egyetemről, ahol a diplomámat szereztem, az ambícióimról, a barátnőmről, a családomról. Én elkezdtem mondani mindent, ami csak eszembe jutott, de próbáltam diplomatikus maradni, így a magánéletemről nem nagyon beszéltem nekik, mert úgy gondoltam, ez nem tartozik rájuk. Pedig ez jóval jobban érdekelte őket, mint az, hogy két felsőfokú nyelvvizsgám is van és hogy Belgiumban jártam középiskolába, mert kint éltünk édesanyámmal.

 

Végül rákérdeztek arra is, hogy van-e valamilyen betegségem.Mivel nem szándékoztam hazudni, ezért őszintén elmondtam nekik, hogy két évvel ezelőtt pánikbetegséget diagnosztizáltak nálam, de azt is elmondtam, hogy jártam pszichológushoz és teljesen tünetmentes lettem, meggyógyultam. A betegség egyébként egy családi tragédia után alakult ki nálam, akkortájt nagyon rossz bőrben voltam, de tényleg kigyógyultam belőle. Na, amikor mindezt elmondtam nekik, akkor jött a feketeleves, azaz a kedves elutasítás.


Az igazat megvallva a kedves szó egyáltalán nem igaz, mert minden volt, csak kedves nem.Kerek perec közölték, hogy nem tudnak felvenni, bár szakmailag, illetve az elvárásaikat tekintve elégedettek velem. Az ok, vagyis indok a következő volt :"Ne haragudj, de egy elmebeteget nem vehetünk fel". B.meg...csúszott ki a számon ezután a kijelentés után, ez volt az első reakcióm.Itt belekezdtem egy gyors magyarázatba, hogy miért is nem vagyok én elmeháborodott és hogy mi is a pánikbetegség, meg hogy egyébként is meggyógyultam, de ők már eldöntötték, amit akartak, szóval hiába járt a szám. Megköszöntem a lehetőséget és kijöttem az irodából.

 

Nem vagyok még rutinos az álláskeresésben, mindenesetre a konzulságokat leszűrtem. Soha a büdös életbe többet nem fogom megemlíteni sehol, hogy ezzel a betegséggel küzdöttem korábban, akkor sem, ha piros hó esik. Inkább letagadom, de még egyszer nem teszem ki magamat ilyen helyzetnek, az fix. Bár így utólag az is lejátszódott bennem, hogy az egész csak egy gyenge kifogás volt és szimplán nem akartak felvenni, de akkor sem.

 

Oli

 

 

Amennyiben van olyan történeted, amit szívesen megosztanál másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt részed, akkor írd meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

 

Munkajoggal kapcsolatos kérdéseket a