Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

 

Amennyiben van olyan története, amit szívesen megosztana másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt része, akkor írja meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

 

Ha munkajogi segítségre szorul, írjon a munkahelyiterrorjog@gmail.com címre.

Kedves Blog szerkesztők!


Lelkesen olvasom a blogot egy ideje, és reméltem nem lesz soha szükségem arra, hogy írjak, de most kicsit tehetetlennek érezzük magunkat.


A helyzet a következő:


Édesanyám lassan 10 éve az egyik nagy hiperben dolgozik. Ez idő alatt egész magasra küzdötte fel magát, nem is volt különösebb gond sem neki a munkáltatóval, sem a főnökségnek vele, rendesen, becsülettel dolgozik.


Májusban kisebb egészségügyi gondja akadt, amikor is a háziorvosa jelezte, hogy nem érvényes a TAJ száma, vagyis valami gond van a TB fizetéssel, kérdezzen rá a munkahelyén. Ez meg is történt, azt mondták, valami gond volt a OEP-nél, ami miatt nem kapták meg a befizetett járulékot. (Nekem már ez is gyanús volt...)


Két hete ritmuszavarral kórházba vitték anyukámat, amikor is közölték vele a kórházban, hogy nincs érvényes biztosítása, valahogyan oldja meg, hogy legyen, nehogy gond adódjon a további kezelésekkel. Ismét értetlenül állt a munkaügy (vagy legalábbis úgy tettek) a dolog előtt. Édesanyám felhívta az OEP-et, ahol elmondták neki, hogy a munkáltatója 2010. október óta szünetelteti a befizetését. De természetesen a fizetéspapíron ahogy korábban, továbbra is szerepelt a levonás.


A dolgot azóta sem tudták megoldani, csak ígérgetnek, tanácsként annyit kap, hogy írassa fel más valakinek a nevére a gyógyszereket amiket most szednie kellene... (Magyarul mi is csaltunk, csalj te is...)


Kérdésem lenne, hogy mit lehetne tenni az ügy meggyorsítása érdekében, hogy ne kerüljön veszélybe az állása, illetve, hogy ha nem oldják meg továbbra sem, akkor hová lehet fordulni?


Előre is köszönöm!
Üdvözlettel:


K. Zsuzsanna 

A bejegyzés trackback címe:

http://munkahelyiterror.blog.hu/api/trackback/id/tr693230845

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

Debra01 2011.09.16. 11:15:08

@s: Sok mindenben egyetértenék, de, mivel pogány vagyok (talán Koppány ágában maradtam) Nem fognék fegyvert (pacifista vagyok) Demonstrációval egyetértek, de amit te is (!) mondasz az nem lenne jó senkinek. Neked legkevésbé.
Szép dolog a forradalom, de lehet ezt ésszerűen, és nem egymást gyilkolászva.
OV hatalma talán arra lesz jó, hogy az emberek összefogjanak. Mert itt abban látom a legnagyobb hibát " ha nekem nem jó, neked se legyen"
Mutassuk meg kézen fogva, és ne célra tartva, Hogy képesek vagyunk ember módra...

Alikam 2011.09.16. 11:49:41

"hogy írassa fel más valakinek a nevére a gyógyszereket amiket most szednie kellene... "

Erre tuti azt mondtam volna, hogy akkor mehet a nevedre?

Itt szerintem nincsen aranyközépút, vagy harcol az ember de akkor sanszos, hogy rámásznak, vagy pedig várja, hátha tényleg rfendeződik a dolog, esetleg havonta egyszer eljátsza ezt az OEP + munkaügyesek megkérdezése dolgot.

kiezalany 2011.09.16. 12:34:10

@s:

Csak egyetérteni tudok! Más már sajnos itt nem segít...
Debra01, szép álom amit leírtál, de valószínűleg pont ezért nem történik semmi, mert "Szép dolog a forradalom, de lehet ezt ésszerűen, és nem egymást gyilkolászva." meg "Mutassuk meg kézen fogva, és ne célra tartva, Hogy képesek vagyunk ember módra..."
Nem, ez már sajnos nem fog működni. És jó lenne mindenkinek, mert hirtelen minden nagyhatalomra törő balf*sz befogná a száját, hogy hoppá! Itt lehet, hogy mégsem tudunk akármit megcsinálni? Na ezért kellene radikálisan fellépni. Hogy aztán mindenki tudja, merre, hány méter.

zellerlevél 2011.09.16. 12:59:31

Nálunk is fordult elő hasonló. Kiderült, hogy az alkalmazott születési dátumát kétféleképpen tartották nyilván. (Szem. igazolványban más volt, mint a taj kártyán.) Pár nap alatt sikerült tisztázni a helyzetet.

Egyébként: nem nagy fáradság ügyfélkaput készíteni, ahol rendszeresen ellenőrizni lehet, hogy a munkáltató mit jelentett le rólunk.

nyíregyházi betti 2011.09.16. 13:04:26

@Caprica99: Kettőnk közül te vagy a meggondolatlan mert fogalmad nincs arról, hogy manapság a versenyszférában ez már egyáltalán nem pejoratív kifejezés a munkájukat tisztességgel ellátó emberek esetében. A posztból egyértelműen kiderül, hogy Zsuzsanna édesanyja rendesen végzi a dolgát egy évtizede. Ha picikét elgondolkozol ezen szó mai jelentésén ahelyett, hogy csípőből a személyemet támadod, még lehet, hogy erre nélkülem is rájössz.

De, ha magadtól nem megy segítek:

www.vg.hu/vallalatok/ki-szamit-karrieristanak-70832

mildi 2011.09.16. 14:36:04

@s: az enyémből már elloptál kb 10mp-et.
remélem, despota kigyomlálja innen (evidensen válaszokkal együtt)
csinálj neki egy külön blogot.

igazi Lencsés István (törölt) 2011.09.16. 20:19:13

Csak szólok, hogy az APEH adataiból egy csomó rossz és így nem kerül a nyugdíjrendszerbe. A papiros alap pedig megszűnt 2000-ben. Tehát aki nem őrizte meg a bérpapírjait, a cégek meg ahol dolgozott megszűntek, érdekes meglepetések érhetik majd 20-30 év múlva amikor a nyugdíját számolják.

A.V. 2011.09.16. 20:23:14

Ügyvédet kérnék meg, hogy járjon utána a munkahelyen ennek.... mert ez nagyon nem mindegy...!

Santinó 2011.09.16. 20:29:40

Üdv
Első lépés:Helyi Önkormányzat----->ügyfélkapu----->magyarorszag.hu ------>Biztosítási jogviszony lekérdezése.1 hónapban 15 alkalommal meg lehet nézni.
A süketelő munkáltatót figyelmeztetni,hogy van rá 8 napja hogy elrendezze az ügyet,különben megy a levél a NAV részére.....
Pillanatok alatt rendben lesznek a dolgok :)

tff 2011.09.16. 20:30:32

A levélíró nyilván félreértett valamit, mert az, hogy nem fizetik utána a járulékokat, még nem jelentkezne problémaként az orvosnál (a munkavállaló szempontjából csak az a lényeg, hogy a munkáltató bejelentse őt a NAV-hoz benyújtott bejelentőlapon).
Azt, hogy fizetik-e utána a járulékokat, az OEP több okból sem láthatta: az egészségbiztosítási járulékot (a munkáltatót terhelőt és a munkavállalótól levontat egyaránt ) egyrészt a NAV számlájára utalja a munkáltató, és a NAV tudtommal erről nem közöl adatokat az OEP-nek, másrészt az átutalt egészségbiztosítási járulék „ömlesztve” megy, nincs magánszemélyenként megbontva.

Az OEP honlapján egyébként részletesen le van írva, hogy mi a teendő ilyen esetben (GYIK 8. kérdés):
www.oep.hu/portal/page?_pageid=34,4863162&_dad=portal&_schema=PORTAL

Thrasher 2011.09.16. 20:32:57

mennyi sotét komment, ihajj...

igazi Lencsés István (törölt) 2011.09.16. 20:35:26

@Santinó: "Pillanatok alatt rendben lesznek a dolgok :) " - Ahogy a felmondását is megkapja napokon belül.

Deneware. 2011.09.16. 20:55:25

Van egy feketén dolgozó szobafestő-mázoló ismerősöm. TB-t persze nem fizet. Amikor egy komolynak néző problémával kórházba került, és kiderült hogy a biztosítása felejtős, azaz gyakorlatilag nincs neki, felajánlották, hogy nem lesz probléma, ha belemegy abba hogy az orvostanhallgatók egy kis csontvelőbiopsziát gyakorolhassanak rajta. Ez is egy járható út... :o)

Thrasher 2011.09.16. 20:59:20

@al kotmány aláiro álamfö:
zseniális visszavágás. buta lófasz.

csintapala (törölt) 2011.09.16. 21:17:11

Feljelentést kell tenni. Beperelni a munkaadót. Ha a betegség kezelése emiatt késlekedik, akkor kártérítésért is perelni. Ha ezért -mondvacsinált okokkal felmondanak-, akkor munkaügyi per. Ennyi. Minden más egyezkedés meg kavarás csak időhúzás és mellébeszélés.

zellerlevél 2011.09.16. 21:21:55

@Santinó: Azért ennyire nem naprakész a dolog...

Babette_ · http://anep.blog.hu 2011.09.16. 21:22:22

@igazi Lencsés István: viszont lehet kérni bármikor szolgálati idő megállapítást, és ha valami hiányzik,már időben lehet róla gondoskodni,
pl keresni két tanút, hogy igazolja, hogy ott dolgoztál, ahol.
és érdemes is, hiszen lehet, hogy amikor tényleg szükség lesz rá 65 évesen, már nem találod meg őket.

kovi1970 2011.09.16. 21:40:29

"Kérdésem lenne, hogy mit lehetne tenni az ügy meggyorsítása érdekében, hogy ne kerüljön veszélybe az állása, illetve, hogy ha nem oldják meg továbbra sem, akkor hová lehet fordulni?"

Hová lehet fordulni, hogy a káposzta is megmaradjon és a kecske is jóllakjon? Hát FÖL...

Ajtony 2011.09.16. 21:57:01

Asszem a hypernél egy kiadós - mondjuk két hétig tartó NAV ellenőrzés, majd a cégnek adott bírság rendbehozná a dolgokat.
Csendesen felhívnám a NAV figyelmét az eddigi gyakorlatra: egy mezei egyszemélyes céget, aminek az éves bevétele nem éri el a két milliót, simán lerántanak 300.000-re egy apró adminisztrációs hiba, vagy néhány napos csúszás miatt.
Szeretnénk, ha a nem gyártással foglalkozó multiknál is hasonló arányú lenne a bünti

Ajtony 2011.09.16. 22:06:15

@tff: ez így nem igaz. Nincs nagykalap, meg közös szla, amiből nem lehet tudni - persze van, de egyéni szla vezetés történik, ahol a benyújtott bevallás szerint látják a befolyt összeget.

Ajtony 2011.09.16. 22:12:40

Kamu a sztori. A doki csak a jogviszonyt látja.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.09.16. 22:17:15

@csintapala: Remek javaslat. Aztán azt a pár évet (10-15?) ami nyugdíjig hátravan, majdcsak kihúzza valahohogy jövedelem pótlón...

flippant 2011.09.16. 22:21:25

Gondolom anyuka már 40-en túl van és parázik, hogy ki fogják rúgni ha firtatja a dolgot. Legjobb ilyen esetekben összeszorított fogakkal tűrni és szép csendben elpatkolni..

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.09.16. 22:23:59

Bar nem tagadhathatna meg, megis sok ilyen esetben csak surgossegi ellatasban hajlandoak a beteggel foglalkozni. Ezt talaltam: www.oep.hu/pls/portal/docs/PAGE/SZAKMA/OEPHUSZAK_EUSZOLG/JVELL_SZOLG/TAJEKOZTATO-JOGVISZONYELLENORZESROL4.PDF

Nekem mar lett amugy megtagadva ervenytelen tajjal az ellatas.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.09.16. 22:28:17

@tff: Azt tudod , honnet tudja a nav, vagy az apeh, hogy nem fizettem jarulekot? Csak mert ugyfelkapun latni, mettol meddig lett befizetve a tb.

csintapala (törölt) 2011.09.16. 22:34:55

@Csokis: miért, szerinted mi a teendő egy ilyen munkaadóval? Füledfarkad behúzni, hajbókolva még neked elnézést kérni, és belemenni másik csalásba -más nevére gyógyszer stb- azért, hogy szegény csaló munkaadódat -aki 10 éven át kibaszott veled- nehogy bántódás érje?

Azért kíváncsi lennék mit mondanál, ha valami komolyabb betegség derülne ki, aztán az orvos azt mondaná, hogy nem vagy jogosult a kezelésre.

Én perelném őket, és a kiesett jövedelmet is leverném rajtuk, ha jogtalanul rúgnak ki, meg a kezelésem költségeit is, ha nem tudják és nem hajlandók rendezni a biztosítási viszonyomat. Ez van. A munka egy kölcsönös jogviszony, a munkaadónak is vannak kötelezettségei.

envagyokanezo 2011.09.16. 22:53:23

Jelen pillanatban, mivel sürgős esetről van szó, azonnal be kell mutatni az összes bérpapírt, mindent amitek van a NAV-nak. Tudnotok kell, hogy amennyiben a munkáltató akár személyi, akár adminisztrációs okokból, akár szándékosan elmulasztotta a biztosítotti bejelentést - ami alapján a doki látja, hogy jogosult-e tértésmentesen az ellátásra -, amiatt hátrány nem érheti édesanyádat. Garmadányi papírnak kell lennie arról nektek (pl. bérpapírok), hogy a járulékot levonták a fizetéséből, ezt, mint bizonyítékot el kell fogadnia mind NAV-nak, mind az OEP-nek (pontosabban mostmár megyénként a Kormányhivatal Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerve). Ha a munkáltató nem fizette meg a járulékot, az már a hatóság és a cég focija, amiatt anyukád nem maradhat ellátatlanul. Jelezzétek a munkáltatónak, hogy a papírokat az anyukád egészségügyi állapotára tekintettel bemutatjátok a hatóságnak, ne engedjétek magatokat lebeszélni erről és tegyétek meg. Azonnal át fogják állítani a státuszát biztosítottra és mehetnek a kezelések és a támogatott gyógyszerek.

tff 2011.09.16. 22:56:06

@Ajtony:

Azt értem, hogy a munkáltató magánszemélyenkénti járulékkötelezettsége nyilván látható a bevallások M lapjai alapján, erről tud is a NAV adatot szolgáltatni ilyen bontásban az OEP/Nyugdíjbiztosító felé.

Na de nem értem, a befolyt összeget hogyan látják személyenként, ha az utalás nem személyenkénti részletezésben megy? Pl. ha a bevallás alapján van összesítve 100 E Ft Eb. alapot megillető járulékkötelezettsége a munkáltatónak, és ő ebből csak 89 ezer forintot utal, akkor honnan tudja a NAV, hogy ő most milyen magánszemélyek járulékát utalta? Vagy hogy egyáltalán az utalásból mennyi volt a foglalkoztatót terhelő, és mennyi a levont járulék? Persze ha az egészet elutalja, akkor nincs ilyen gond. :)

czege 2011.09.16. 23:03:35

@igazi Lencsés István: szerintem akik 20-30 év múlva mennek nyugdíjba, akkor fognak a leginkább meglepődni, ha egyáltalán kapnak valamit :S

kela-bá 2011.09.16. 23:10:37

Kedves K. Zsuzsanna !

Nekem úgy tűnik, hogy szakmailag már jól elláttak tanáccsal a fentebb hozzászólók.Ezekhez csak annyit fűznék, hogy pontosabban dolgozhatnának az idetelepedett "hiper" cégek MAGYAR munkaügyisei!

Én inkább édesanyád "ritmuszavarára" és a "gyógyszer felirásra" fókuszálnék. A szive jelzéseket ad, és ezt komolyan kell venni, nyilván ezért is ment orvoshoz. Az orvosa fel is irja, vagy már irta és szedi is a gyógyszert, ami segithet. De vigyázat, nem biztos,hogy csak az lehet a megoldás. Alaposan végig kell gondolni az előzményeket.Sok a "szivzűr" hazánkban, és ennek fő okát STRESSZBEN látják, mely igaz is lehet.

Azonban nagyon sok szakirodalom mutat rá a "NYUGATI TÁPLÁLKOZÁS" veszélyeire is. E témában hasznos dolgok olvashatók többek között Dr. Henry Bieler : Ételben az orvosság, Dr. Légády Péter: Tojás Táplálkozás Egészség, Szendi Gábor:Paleolit táplálkozás cimű könyvekben, és még több hasznos infón. Persze gyógyszer kinálat is van bőven, ami vegyszer nagyon sok lehetséges mellékhatással...Én eddig "megúsztam", vagy inkább kivédtem ezek fogyasztását.( Tiz éve nyugdijas vagyok )

Minden kedves Bloggolónak is azt ajánlom "legyen időd az egészségedre, ha most nincs majd lesz időd a betegségedre " ( Ez egy keresztrejtvény megfejtése.) Persze ismerem a jelen körülményeket, és nagyon remélem,és kivánom hogy minden fiatal, és nyugdij előtt álló érje el és élvezze majd a nyugdijas életet. Ezért azt mondom, hogy AZ EGÉSZSÉG A LEGFONTOSABB ! Ezért legtöbbet mindenki maga tehet !

Jó éjt mindenkinek !

sidol 2011.09.16. 23:36:18

MI ebben a meglepő, a NAVnak gyakran fogalma sincs a dolgokról. Például 4 kiló TB hátralékot szeretnének rámverni, mert gőzük sincs, hogy milyen munkaviszonyom volt 2005-2009 között. Seítettem nekik: ügyvezető voltam a saját cégemben, saját kis kezemmel utaltam át nekik szorgosan a tb-t és írtam alá a bevallásokat. Érdekes fel sem tűnt 4 éven keresztül, hogy az adó és tajszámomra rejtélyes befizetések történnek...

Mr. Waszabi · http://ferfiblog.blog.hu/ 2011.09.16. 23:53:43

Nem kell a sértettnek a munkáltatójánál udvarolni, sem az OEP-nél. Nyilván a cég szándékosan, vezetői utasításra csal.
www.ommf.gov.hu/ Itt kell feljelenteni a munkáltatót, majd a szakhatóság segít a cégvezetésnek, munkaügyeseknek sürgősen rendezni a tartozást.
Ő egyelőre annyit tehet, hogy megállapodást köt az APEH-hel és havi 5ezerért legalizálja a TB-jét.
Ezt már megkezdett kórházi kezelés esetén is megteheti, méltányos az APEH ilyen esetben.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.09.17. 00:04:56

@csintapala: Azt gondolom, hogy nem megyünk ajtóstúl a hézba, főleg nem abba, amelyikben lakunk. Előszür nézzék meg, nem a NAV baszott-e el valamit, mint itt már többen írták. Aki rögtön B-dúrban kezd, azzal úgy is fognak beszélni, és ne csodákozzon, ha gyorsan jön az útilapu a talpa alá. Ha tényleg a cég a hülye, és hátránya is lesz belőle (pl. kiszámlázzák, és a TB nem fogadja el a papírjait a jóhiszeműsége igazolásáulÖ, akkor kell kárigénnyel fellépni, de rögtön asztalborogatással kezdeni az álmoskönyv szerint is gyors könyvjutalmat jelent.

zati 2011.09.17. 01:46:44

@Csokis: Igazad van, kérdés, kell (szabad)-e ilyen gazembereknek profitot gyártani.
Vagy: a kártérítés, kieső bér, valamint az évek alatt jogtalanul levont "járulékok" visszafizettetése jelent-e megoldást a mamának addig, amíg nem talál normális munkahelyet.
Ugyanis: a munkabérből levonták a TB felé el nem utalt összeget, azaz nem a "klasszikus" zsebbe fizetéses feketemunkáról van szó. Ez pedig kimeríti a folytatólagosan, nagy összegre (valszeg az összes dolgozó pénzére) elkövetett sikkasztás bűncselekményét, amivel érdemes a rendőrségen is látogatást tenni, ismeretlen tettes elleni feljelentés céljából.

csoffadtkutya 2011.09.17. 02:49:18

@s: én most jelenleg külföldön élek - pontosan a fent említett gerinctelenek miatt - de ha adtok egy csúzlit, megyek haza és odapörkölök nekik ..... Vigyázó szemetek Líbiára vessétek!!

Kivancsi 2011.09.17. 05:30:43

Ezt meg csak azzal lehet fokozni hogy
a munkavallalo megkapta netto fizeteset meg a papirt rola...
A kedves munkaltato nem csak TB-t nem fizetett hanem az ado-t is elfelejtette az APEH fele utalni...
Ezekutan... ESETLEG!!
Edesanyad egy ado csalas-sikkasztas elebe nez... be kell fizetnie az elmaradt adot es a buntetest ha nincs mibol az APEH behejtja rajta...
Nehogy azt hidd hogy a birosag a cegtol fogja behajtani!!
Nem Nem... ez a te adod a te neved mellett szereplo brutto/netto jovedelem...
Munkaltato bune csak annyi, hogy elfelejtette elkuldni..
DE a te fizetesi kotelezettseged!!
Majd a munkavallalo perheti a cegetol azen osszegeket!

Mielott vki beugizna hogy nem igy van!
De igy van... ismeros szaladgalt birosagra majd fizetett ez miatt...

Hajra!!
Ez a szep Magyarorszag!

nyíregyházi betti 2011.09.17. 06:32:48

@Csokis: Én is ezt vallom. De! A posztoló mamája esetében ez már kétszer megtörtént, ráadásul nagy bajban van mert komolyan beteg.

Marianka55 2011.09.17. 06:41:22

Ne a munkáltatót szidjátok mert nem tehet arról, hogy az OEP/NAV nyilvántartása hibás! Velem is megtörtént, hogy egy 2000-től nálunk dolgozó alkalmazott felháborodva hívott fel, hogy nincs fizetve a TB-je. A tüdőszűrésen mondták neki. Bementek a TB-hez ahol azt mondták, hogy nincs bejelentve..Elfaxoltuk nekik a bejelentőt (azért beletelt egy kis időbe amíg megtaláltam (kis cég vagyunk szerencsére) és minden rendben lett. Szerintem nyugodtan kérjen segítséget a munkahelyén, ha jól emlékszem 2007 körül kellett megerősíteni a dolgozók TB bejelentését (lehet, hogy a korábbi adatok eltűntek?)arról is elég egy másolat. Az pedig kizárt, hogy azt mondták volna, hogy nincs fizetve, mivel "ömlesztve" utalunk..az én esetembe sem vették észre, hogy olyannak is utalunk aki nincs is valami miatt a rendszerben...

Marianka55 2011.09.17. 06:47:54

@Kivancsi: ezt nem értem, ha a munkáltató elfelejti elküldeni akkor tőle nem követeli hanem inkasszóval leemeli a NAV. Az alkalmazottnak semmi köze hozzá,ha a bérjegyzékén szereplő, a bruttójából levont adót nem utalják tovább. Valami másnak is kell ott lennie...

Marianka55 2011.09.17. 06:51:18

@nyíregyházi betti: igazad van, ezért kéne bemenni a humánra vagy ahol intézik és kérni egy igazolást, egy másolatot a bejelentésről. Bevinni kézbe az OEP-hez és 2 perc alatt rendezik az ügyet...ha nem adnak igazolást akkor írni és felszólítani de az már tényleg hosszadalmasabb....

közlekedési bűnöző (törölt) 2011.09.17. 06:54:49

Hát a multik (vagy legalábbis az ilyen hiper-láncok) mellett pont azt szokták felhozni, hogy ugyan szarul fizetnek, de legalább be vagy jelentve, meg fizetnek utánad mindent, míg a sarki zöldséges nem. Úgy látszik már ez sem megdönthetetlen többé...

Marianka55 2011.09.17. 07:08:56

Fontos, hogy első menetben a bejelentésről kell az igazolás, mert ha az meg van a többi nem érdekes!!!

Picsasereghajtó 2011.09.17. 07:11:39

@nyíregyházi betti: "Az ember azért vállal ilyen helyen munkát, hogy ne kerüljön hasonló helyzetbe."

Nem, az ember ilyen helyen azért vállal munkát, mert nincs más. És ha nem tetszik a rendszer, van a helyére száz jelentkező... Sajnos ez Magyarország.

Dolgoztam multinál és maszeknál egyaránt, és lehet, hogy a multi bejelent (lehet, bár sosem néztem utána, hogy nekem érvényes-e a TAJ számom) a maszek viszont feketén normálisan megfizet - ez itt a gáz. És ha nekem állampolgárként a megélhetésem a tét, akkor a "magasabb bér - kevesebb járulék" felállást fogom választani.

Nyilvánvalóan az elfogadható fizetés és tisztességesen bejelentett munkahely lenne a legjobb, de ez itt a balkánon egyelőre utópia. Sajnos.

Kivancsi 2011.09.17. 07:15:40

@Marianka55: En is igy gondolom :):)

de sajna....
az az osszeg ami nem megy el a NAV fele...
az a munkavallalo adoja...
es azzal az osszeggel a munkavallo tartozik !

a NAV szempontjabol mindegy ki nem kuldte el..
az adozotol kell megkapnia!

Elszármazott 2011.09.17. 07:25:17

@csoffadtkutya: @kiezalany: @s: ne Líbiára, Izlandra vessétek szemeteket! Ők gyakorlatilag megcsinálták, mégpedig békésen! A nép alkotmányozott, miután tüntetésekkel és passzív ellenállással elkergették a hatalmat, felmondták a sarcok ("hitelek") visszafizetését, erről népszavazással döntöttek (talán ekkor volt róluk az utolsó hír, büntetőeljárásokat indítottak a bankárok, vezető pénzügyérek ellen, akik közül erre többszázan elhagyták az országot, és nem hiányoznak. Nem véletlen a teljes nemzetközi média blokád! Félnek, hogy a példa ragadós!

Marianka55 2011.09.17. 07:28:02

@Kivancsi:
A munkavállaló már megfizette amikor levonták a fizetéséből. A NAV inkasszóval leveszi a munkáltató számlájáról...Honnan derült ki, hogy nincs befizetve a levont adó?

nyíregyházi betti 2011.09.17. 07:38:40

@Marianka55: Nehéz ügy egy ilyen kereskedelmi multinál csak úgy bemenni a humánra.(Nálunk pl. Pesten van, kicsit drága mulatság lenne.) A helyi hr.adminisztrátor sem biztos, hogy segíteni tud vagy mer.(Nem képzett személyügyes, neki hatalmas kiváltság, hogy "irodista" lehet.) Az áruházvezetőnél pedig esélyes, hogy még engem fog letolni. (Sosem lehet előre tudni, hogy készségesen segít mert jó napja van vagy leértékel és önhibával vádol meg.) Lehet, hogy nem kellene megírnom de pl. nálunk (non food multi) valami adóügyi okból a dolgozók kedvezményes vásárlása rajta van a fizetési jegyzéken. Igen ám, de én a bármiért lekiabálható és megfélemlíthető eladó nem biztos, hogy érvényesíteni tudnám a jogaimat, ha elrontanak valamit bérszámfejtéskor, hiszen ilyenkor könnyedén életbe léphet a jobban jársz, ha kussolsz, így jártál és passz eset. (Lásd egyes hozzászólásokat.)

Ezért sokan csak sima vásárlóként merünk venni valamit a munkahelyünkön. :-(

Egyébként nagyon jó kedvezményes vásárlási rendszerünk van (nem reklámozni akarom a céget de tényleg így van!) ezért hallottam már olyanról, hogy valaki a hozzátartozójával veteti meg az árut mert megeshet, hogy betérő vásárlóként olcsóbban jut hozzá mint mi és ráadásul nincs nyoma a fizetési jegyzéken. (Én nem vagyok ilyen dörzsölt.)

Babette_ · http://anep.blog.hu 2011.09.17. 07:39:01

@Kivancsi: egyáltalán nem így van, ne terjessz hülyeségeket.

Kivancsi 2011.09.17. 07:42:08

@Marianka55: Egyetertek veled...

de sajna az elet nem ilyen...

NAV nak nem kell tudnia pontosan honaprol honapra hogy XY mikor hol mettol meddig dolgozott vagy sem... munkanelkuli, elhuzott kulfoldre stb stb

Jon az evvege...
A munkavallalo johiszemuen beadja a bevallast...
visszaigenyelni 100E ftot pl az onkentes nyugdijja miatt...

Azt jon az APEH/NAV...
ohh maga nem is dolgozott ebben az evben...
nem is volt jovedelme!
senki nem fizetett utanad semmit!

de neki van jovedelme ott vannak a havi fizetesi papirok hogy levontak stb..

APEH.. ahh sz maga ebben az evben keresett 12x150E ft-ot!!
Szoval volt jovedelme!
akkor legyenszives ennyi adot, buntetest, ennyi TB-t stb bet befizetni...
Alapbol magasan szarik a munkavallaora neki az igazolt jovedelem utan kellenek a terhek...

AZ mar a masik teszta hogy ez az osszeg nincs a munkavallao zsebeben az adott munkaltato azt elcsalta..

Hiaba sir ri a munkavallalo!!
Az 5 evre visszamenoleg 98% os adot fizeto orszagban......

Marianka55 2011.09.17. 07:45:16

@nyíregyházi betti: Bocsi a máshol lévő központra nem gondoltam..esetleg felhívni? A helyi "kis" emberekkel nem érdemes kezdeni mert nem hiszem, hogy ott is van bérszámfejtés, márpedig ők tartják ezt nyilván. Úgy olvastam, hogy több mint 10 éve dolgozik a mama ennél a cégnél, kizártnak tartom, hogy 10 év alatt nem volt TB ellenőrzés...lehet, hogy a 2007-es pótbejelentésnél történt a hiba (ahogy nálunk is)

Kivancsi 2011.09.17. 07:45:57

@Babette_: de de... igy van...
probald ki!!

olyan mint feketen kaptal volna fizetest aztan az APEH fele bevalod...
1. fizetned kell az APEH fele az adotartozast
kinek a jovedelme volt? kinek kell adot fizetni?
A MUNKAVALLALONAK... az mas kerdes a munkaltato elcsalta.. azert majd az APEH megbassza a szajat..
HA TUDJA!!!
Amugy meg ikasszalja a munkavallalot teged..

2. Az meg mehet jeletngetni meg perelni a munkaltatot..

fülesboci 2011.09.17. 07:52:00

kedves blogger:
1. a taj száma azért nem érvényes, mert az oep-nél adatvesztés volt 203-ban.
2. az oep nem vezet egyéni egészségbztositási folyószámlát, igy arról tájékoztatást sem tud adni.
3. 2009. január 1-től a járulékokat az APEH szedi
be, igy az oep-nek ahhoz semmi köze nincs, információja meg pláne nem. azért kell teljes körű adatszolgáltatást adni táppénz-igénykor az utóbbi 2 év jövedelméröl
kicsit átgondoltabban , ha kérhetném...

Marianka55 2011.09.17. 07:53:18

@Kivancsi:
NAV nak nem kell tudnia pontosan honaprol honapra hogy XY mikor hol mettol meddig dolgozott vagy sem... munkanelkuli, elhuzott kulfoldre stb stb
Ez nem igaz, mert a munkáltató minden hónapban (12.-ig) be kell, hogy küldje a bevallásokat, ha megszűnik a munkaviszony azt is több helyen le kell jelenteni..
Ha jól értem az ismerősöd úgy tudta, hogy bejelentett munkaviszonyba dolgozott, de a munkáltató nem jelentette be, ellenben kapott bérjegyzéket? A munkáltató mit mond? Gondolom első lépésben megkereste?

fülesboci 2011.09.17. 07:55:11

@Marianka55: egy fenét. pótoltatni kell elektronikusan a NAV felé a bejelentést.
sétálni már nem lehet, igy nem is érdemes...
11T1041 nyomtatvány

fülesboci 2011.09.17. 07:55:43

@Marianka55: Marianka megragadt 1985-ben.

Marianka55 2011.09.17. 07:57:42

@fülesboci: velem, illetve a dolgozómmal ez 2008-ban történt és faxot kértek...

fülesboci 2011.09.17. 08:01:41

@Marianka55: a bejelentőlapró. mert már nincs hozzá közük.
nálam van 300 dolgozó, szerencsére 2006-ban az összes ki-be jelentést végigellenőrizte az oep.
ennek ellenére még mindig előfordul, hogy a doki elküldi a dolgozót.
őrület.
egyáltalán miért van 3 adatbázis, nyugdij, oep, szja, amikor a NAV-hoz megy be az összes adat.
rendezzék egymás között.
megjegyzem, a táppénz igénylése is elektronikus julius 1-től, csak az oep nem tudja lekezeni..

fülesboci 2011.09.17. 08:03:12

@Marianka55: : irhattam volna 1225-öt is, de nem akarlak bántani, bocs.
csak fölkaptam a vizet, mert azonnal a munkáltatónak ugrik a blogger.
kellemes hétvégét.
üdv

Marianka55 2011.09.17. 08:06:42

@fülesboci: én 98-tól dolgozom itt és még akkor is papíron jelentették be (én csal aláírtam). Egyébként tényleg őrület, mert volt az egyeztetés, mi csak 12-en vagyunk de még itt is volt probléma.

Valós Kilométer · http://www.valoskilometer.hu 2011.09.17. 08:47:47

"a munkáltatója 2010. október óta szünetelteti a befizetését."
Ezek szerint 9 évig rendesen fizették, és csak az utóbbi egy évben történt változás. Nem történt esetleg kiszervezés? Nem egy közvetítő cégen keresztül dolgozik ugyanott, mint eddig? Csak azért, mert szerintem egy multi nem kockáztatna egy nagyobb büntetést, ami további ellenőrzésekkel is jár.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2011.09.17. 08:52:51

"De természetesen a fizetéspapíron ahogy korábban, továbbra is szerepelt a levonás."
Megkérdezni a munkáltatót, hogy szeretné-e, hogy a fizupapírral + egy OEP igazolással bevonuljon a postoló anyja a Munkaügyi Bíróságra... Lehet gyorsabban megoldódna a kifizetés.
Csak persze így ugrik a munkahely is, mert tuti kiszórnák...

De az milyen már, hogy egyszer csak úgy gondolja a cég, hogy akkor ő most?

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2011.09.17. 08:54:42

@Valós Kilométer: A multiknak általában a zsebében a hatóság, és a hatóság sem nagyon szokta vegzálni őket (magától), mert túl nagy munkkadók. Más kérdés, ha kiderül valami disznóság, mert akkor már muszáj izmozni.

Dr Kangörény 2011.09.17. 09:03:57

Az itt olvasshat�mmentek bizony�� hogy mennyire hat�zottan tudnak "kinyilatkoztatni" egyes agyhalottak olyan t�r�s, amir�alv� lila g� sincs.

Egy-egy kommentben olvashat�lt n�ny j�f�
Az oep nem tudja ki ut�fizetik a j�l�t, az ugyanis a navhoz folyik be �oda is kell bevallani azt. (1108) A bevall�szem�re sz�de a befizet�nem.

A bejelent�elektronikusan a nav fel��nik (t1041), ezt adj��az oepnek �a mun ka�el�s�ek.
Kor�an floppyn, m�kor�an pap�n kellett az oepnek jelenteni.

Az oep nyilv�art� szar. Az ellen� mindenhol tal�ak elt�seket, �nem az�, mert a munk�at�lcseszenk valamit, hanem mert az oep rendszere szar. Hi�os. Aki kil�tt egy c��az m�mindig ott dolgozik szerint� egy �kapun elfogadott bejelent�en szerepl�ber nem.

Ha csin�z magadnak regisztr��z �kapun �naponta ellen�d az ut�d befizetett j�l�k �eg��befizet� (nem 15-szor egy h�ban, ahogyan egy agyhalott �a), akkor is kaphatsz piros l��az orvosn� ugyanis par�s logik�l oldott�meg a k�dolog (ad�s j�l�k havi bevall� �biztos�tti bejelent� adatainak k� kezel�t - sehogy.

Teh� ha havonta k� c�az adataidat (b� ad�j�l�k, munkak�feor, kies��tb.), de az oep nem l�a egy t1041-en egyszer bejelentett adataidat (amin csak feor �munkaid�erepel), akkor ti j�tek k�dni, hogy rohadt multi nem fizeti az ad�, meg nem is jelent be a k�g, pedig csak a fejeteket kellene kivenni a seggetekb��csak egy kicsi j�ass�t szerezni abban a t�ban, amiben ilyen hat�zottan bizony��k, mekkora tudatlan seggfejek vagytok.

A posztol�tt�zudoz�gyanis semmi �elme m�ak a nev� feliratni a gy�zert, ilyesmit egy minim�s tud�al rendelkez� �� sem mond, csak itt k�d�pus�ot;szak��ot; tal�at ki a maga korl�zott logik� alapj�

A magyar �ampolg�kat ell�a az orvos INGYEN �megkapja a t�gatott gy�zert akkor is, ha a rendszer szerint nincs biztos�sa.

A legrosszabb esetben bemutatja a munkaszerz��a hivatalban, �ut� a vil�n semmi dolga, hiszen a bejelent�k�i hib�(ami �al�n az oep oldal�keletkezett) megoldja a munk�at� az oep.

Ha nem dolgozott az illet�eh�nincs biztos�sa (ez NEM azt jelenti, hogy nincs bejelentve, hiszen biztos�tt az, aki munkaviszonyban �, de ha nincs bejelentve, att��biztos�tt), akkor is ingyen kezelik, m� stb., csak a nav behajtja rajta az eg�s�gyi szolg�at� j�l�t, ami r�es �eg, tal�havi 5 ezer Ft.

Teh�csak a szomsz�(aki mindenhez �, a l��is majdnem felvett�az egyetemre), vagy a kocsmai okos iv�bora (aki ismeri az oep port�t) adhatta az id�tt tan�ot.

Dr Kangörény 2011.09.17. 09:05:35

Bocs, nem tudom mi történt, nem gépelem be újra, az ehhez a poszthoz köpködőknek lövésük sincs a tényekről.

igazságos 2011.09.17. 09:06:34

@nyíregyházi betti: szerintem meg neki van igaza, NEM KELLETT VOLNA MAGADRA VENNED A MONDANDÓJÁT. Talán csak nem igaza van?

Durva volt a beszólásod a posztolóra, de nem ismered el, csak osztod itt az észt feleslegesen.

@Alikam:
"hogy írassa fel más valakinek a nevére a gyógyszereket amiket most szednie kellene... "

Erre tuti azt mondtam volna, hogy akkor mehet a nevedre?

XD

Az igaz valóban, hogy aki ennyire hagyja, hogy rabszolga legyen, az valahogy nem életrevaló. Hiszen ráadásul itt az valóban furcsa, hogy felküzdötte magát, tehát már nem az alsó kategóriában dolgozik, mégis hagyja, hogy ezt műveljék, nem vall értelmes emberre.

De ettől függetlenül én is azt vallom, hogy forduljon az OEP-hez, meg az APEH-hez is. Viszont akkor garantáltan repülni fog a munkahelyről.

Ugyanezt csinálják a kedvenc szomszédgyárban, megbüntették őket, mert 6 ember után nem fizettek fél évig járulékot, kint voltak az APEH-osok, meg akiknek kellett. EREDMÉNY? Röhögve kifizették, plusz találtak új pancsereket a régiek helyett. A hat ember meg szépen repült onnan.

Marianka55 2011.09.17. 09:48:08

@Valós Kilométer: Olyan nincs, hogy szünetelteti a befizetést, a NAV inkasszál...nálam 10 nap csúszást még elnéznek, de ha 22.-ig nem utalok visznek mindent..

GGG77 2011.09.17. 09:54:02

Mindent írásban kommunikálni a cég és az OEP felé.
Amúgy az APEH (bocs, NAV) elég gyorsan lenyom egy ilyen nyomozást, ha megvannak a bérpapírok.
Amúgy simán lehet, hogy az OEP a ludas. 2006-ban nem kevés adatot kellett velük újra egyeztetnem. Volt olyan, hogy a munkáltatómnak nem írták be a pontos nevét, csak annyit, hogy "televízió". A nő azt mondta először, hogy ja, ez általános!

igazságos 2011.09.17. 09:58:38

@GGG77: ez igaz, nagyon gyorsan intézkednek a bejelentés után, kevesebb, mint két hét alatt.

Nem gondoltam volna én se, szépen írják is a büntit, csak sajnos a végeredmény mindig az, hogy a dolgozó szívja meg, aki a bejelentést tette, a delikvensek repülnek.

Jankove 2011.09.17. 10:13:47

@Caprica99: "Tán azért, mert - veled ellentétben -a munkájával sikerült az eladó szinttől feljebb kapaszkodnia?"

A hiperek világa elég sajátos, kontraszelektált. Általános igazság, hogy ott a "pórnépből" vezetővé váláshoz, az az esetek döntő többségében nem a munka, még kevésbé a szakmai hozzáértés kell.

humans vs. aliens · http://who-is-the-alien.blog.hu 2011.09.17. 10:26:29

@fülesboci: igen, tény, hogy az oep adatot vesztett 203-ban. de azóta eltelt 1800 év, megkereshették volna, mi a hiba.

nick066 2011.09.17. 10:35:34

Kamu az egész poszt. azt, hogy milyen járulékot ki után fizetnek naprakészen, azt nem látja egy kórház, még a NAV, ahova be kell fizetni, is csak jó nagy késéssel,
az ellátásra maga a biztosított jogviszony (bejelentett munkahely) jogosít függetlenül a befizetések ütemezésétől.

Ha a munkáltató nem fizet, azt meg nagyon rövis időn belül behajtja rajta a NAV (inkasszó, végrehajtás, foglalás, stb. egy 'hiper' esetén meg bőven van miből végrehajtani.)

Ez egész poszt egy IQ-gyenge sározása próbál lenni a multiknak, a 'hiper'-eknek, ti meg jól beszopjátok. Nem is értem, hogy kerülhetett fel egy ekkora blődság ide. ..ennyit a blog színvonaláról.

főboszorka45 2011.09.17. 11:07:11

Kerje el a..41-es lap 8 bejelnto vagy meg korabbi bejelneto) masolatat + a ra vonatkozo 08M nyomikat mondjuk az utolsó félévre. ezzel beballagni NAV-hoz és mekérdezni...

Én ezt tenném, hogy írásban kérném a munkáltatótól, hogy tisztázzák, mégpedig tértivevénnyel, az bizonythatóan megkapják, akkor iktatni is kell a munkáltatónak.
Ha nem érkezik válasz, akkor is be lehet battyogni az első ügyfélszolgálatra a NAV-hoz, hogy nézzenek utána, mi is van, bérpapírok vannak.

NAV hihetetlen mennyiségű hibával dolgozik, és minden más tb szerv is.
A NYENYI lapot volt hogy 3x is megkérték a floppykkal együtt, mert nem találták, és még bírságot is szabtak ki....
Persze azt viszavonták, de attól még meg kellett csinálni negyedszerre is a nyenyit, de akkor már ragaszkodott hozzá a könyvelő, hogy ott helyben nézzék me,g hogy jó-e? Erről kapott papírt is, mert addig szívüskodott....
Nem szabad hagyni manapság semmit annyiban...Ha az anyuka, vagy posztoló kéri, szívesen segítek.

zellerlevél 2011.09.17. 11:31:45

@főboszorka45:

Egyetértek veled.
Elméletileg tavalyra már nem kellett nyenyit beküldeni. De bármi történik az illetővel, mindig kérik. (Nyugdíjazás, bármilyen járadék módosulása, felülvizsgálat...stb.) Pedig minden adat náluk van - elméletileg. Ez azt mutatja, hogy még biztosan nem ér össze a NAV és a tb. nyilvántartás.

Szerintem a posztoló anyukája legyen jóhiszemű, és próbálja tisztázni a biztosítási jogviszony létét.

Mrs. Négerhergelő 2011.09.17. 11:34:51

@s: kezeltesd magad kicsiszivem, mert az álmaidban élsz !

nyíregyházi betti 2011.09.17. 12:55:14

@igazságos: Igazán megható, hogy ennyire szíveden viseled a karrieremet. A hiperek világát belülről nem ismerem de a saját kereskedelmi multi tapasztalatom alapján egyetértek a @Jankove: által leírtakkal. (Bár szerencsére léteznek azért még szabályt erősítő kivételek.) Ennek alapján gondolom megérted, hogy a hozzám hasonló beosztásban dolgozó tömegek közül nem mindenki azért dolgozik szorgalmasan, hogy ő legyen "A" kiválasztott.

kovi1970 2011.09.17. 13:48:38

@Kivancsi: Miről beszélsz ember? Az illető, ha saját adózó, akkor az alapján az igazolás alapján csinálja a bevallását amit az adott cég év elején ad neki.
Ha a cég csak kamuzott, nem jelentette be, nem fizette utána az adókat akkor feljelentés aztán vizsgálja ki a NAV.
Az igaz, hogy az illető számlájáról hiányzik, mert nincs ott a cég által be nem vallott és fizetett összeg, de ott a bizonyíték a kezében. A cég igazolása a ki és befizetésekről. Ezek után még szép, hogy nem a dolgozón próbálják behajtani.

Valamit itt te nagyon félreértettél, vagy a nyugdíjas haverod nem mondott el mindent...

pizzaboy 2011.09.17. 14:34:28

@s: kibebaszott unalmas már, h egy munkaügyi blogon is gyurcsányozni, meg orbánozni kell. kurvára leszarjuk a szabadságharcodat, igaza volt egy előző kommentelőnek: csinálj egy blogot, és ott hirdesd az agyament faszságaidat, ne más blogokat szemetelj tele.

Kivancsi 2011.09.17. 14:40:09

@kovi1970: Akkor nem mondom el megegyszer!!!

A te jovedelmed utan NEKED kell adot es egyebet fizetni...
Az mas dolog hogy a ceg ezt levonja a beredbol hozzateszi a maga-et es elkuldi a NAV(APEH) nak.

De ez A TE SZEMELYSZERINTI JOVEDELMED mely utan koteles vagy adot fizetni..

Ceg odaadja a papirokat Janinak, hogy bruto Xft a fizud a terhei Yft.. ami kuldve lesz/volt az APEH nak..
- papirt meg a nettot Jani atvette..

A ceg be is jelent az elso evben fizet mindent...
Kovetkezo evben egy fillert nem utal utanad jonnek egyeb adossagi problemak senki nem foglalkozik Jani 25fellerevel mikor milliok allnak buktara..
aztan lehet hogy kilepett elfelejtettek a kaoszban lejelenteni
vagy ki se lepett csak az utalas baszott elmenni...

Decemberben a ceg bedol minusz X millio adosaggal...
Koztunk Jani fizetese utan az egesz evi kozteherrel...

NAV/APEH keptelen egy fillert is kipaszirozni a cegbol... NINCS kiloptak elvitte a valsag stb?
Nem is lesz love!!

DE mindezektol a Janinak volt evi Xmillo fizuja amit meg a cegtol kapott papirokkal igazol is...
Elismeri hogy jovedelme volt ami utan egy filler ado sem kerult be a budzsebe...

KINEK volt jovedelme? kinek KELL ADO-t fizetni??
- Janinak..

De nem fizetett azaz adossaga van az APEH fele..

APEHot kurvara nem erdekli mi okbol kifolyolag!!

JANInak be kell fizetnie vagy az epah behajtja rajta... foglal? levon?

Aztan a Jani majd kiperli a cegbol + rendorseg amugy is lehet ott a ceg de love az mar offshore ban vagy ki tudja hol?

Jani BASZHATJA!
Ezt beszopta...

Nekem tobb ismerosom is igy jart a kulonbozo alfoldi kisvallalkozonal "bejelntve" dolgozva..

Szaladgalhatott fuhoz-fahoz a lovet be kellett perkalniuk az APEH fele.....

OK... ez tiszta mindenkinek?

Csak azert nehogy meglepodjetek ha egyszercsak jon az APEH tol a felszolitas!!

Mr Jani van parszazezer elmaradasod be kene fizetni!

Circus 2011.09.17. 15:12:33

Despota, légyszi... gyomlálj, mert hányok...

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.09.17. 15:35:30

@nick066: A jarulekot valoban nem, de a kulonfele kapcsolokat (piros, kek , barna , zold) , jogviszonyt latja az orvos .

@Kangörény_: Kulfoldre koltozesnel az OEPnek kell bejelented, hogy kulfoldon van biztositasod. Navnak nem. Engem emg akartak buntetni , mert igy tettem, ugy kellett az OEPnek atkuldenie a Navnak az itteni biztositasomat igazolo papirokat, ugyanis ebben az esetben a NAV nyilvantartasa volt hianyos, holott azt mondtak oep adatbazisbol dolgoznak. Csak akkor hogy lehet, hogy az OEPnel jol volt meg, a Navnal meg nem?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.09.17. 15:38:06

@fülesboci: O dehogynem. Nekem a NAV 8 napot adott , hogy rendezzema jogviszonyom, mondom nem oke, kulfoldon vagyok, kerjek ki az OEPtol - mert ugye naluk viszont jol volt meg- erre a valasz: Kuldjem be szuleimet az OEPhez, kerjek ki az igazolast, vigyek at a NAVhoz...
Vegul megoldodott, a EHIC kartyam masolatat elfogadta az apeh.

ier6w7i 2011.09.17. 16:16:10

Mielőtt hiszti és feljelentés ide-oda előtte feltételezni kellene, hogy véletelen adminisztrációs hiba történhetet valamely fél (munkaadó vagy OEP)részéről. Van ilyen, szerintem mindenki tudna mesélni!

Ha egy külföldi tulajdonú hiperben dolgozol ott szerintem nem zsebbe kapod a fizetésed, hanem bérpapírral, számlára utalva és akkor szinte kizárt, hogy szándékosan ne lennél bejelentve. Ha a magyar tuladonúnál vagy (van ilyen hiper?) és zsebbe mutyiztok, akkor közel sem vagyok benne olyan biztos.

Teendő? Szerintem kétfelől kell indulni. Egyrészt hiper cég bérszámfejtését felhívni, hogy "képzeljétek ilyen-olyan gondom van és kérlek segítsetek, mert biztos félreértésről van szó" illetve bérpapírok szja bevalláskor kapott M30-as munkáltatói nyomtatvány összeszedése (ez utóbbit mindenképp köteles vagy 5 évig megőrizni, már ha nem zsebbe kaptad a fizetésed és nem fizettél SZJA-t) és ezekkel megkeresni az OEP-et, ahogy egy kommentelő már leírta. A Bérszámfejtésen is emberek (kisemberek) dolgoznak és bár sok a dolguk, de szinte biztos, hogy igyekeznek segíteni Neked. Persze ha anyázva-tajtékozva hívod fel őket, akkor kicsit kisebb a mmotivációjuk - ugye érted?

Mielőtt feljelentésre teszünk javaslatot kedves kommentelők először ezt a két lépést kell javasolni és végigjárni. Ha nem rendelkeződik ezek után, akkor az OEP úgyis elindítja az eljárást.

Tom és Jerry fan · http://www.tomesjerryfan.hu 2011.09.17. 16:55:46

Na, az EÜ-t lespórolni, azért igencsak merész basszus...

kuki123 2011.09.17. 17:20:21

"(Magyarul mi is csaltunk, csalj te is...)"

lófaszt 10 perced van rendbetenni vagy hívom a rendőrséget csalás miatt, és feljelentést teszek továbbá kihívom az ÁNTSZ-t és a munkaügyi hatóságot hogy feketén dolgoztatnak mondjuk 70 embert jöjjenek büntetni.

tff 2011.09.17. 19:27:07

@Kivancsi:

"KINEK volt jovedelme? kinek KELL ADO-t fizetni??
- Janinak.."

Rossz hírem van, a levont adót, adóelőleget annak kell befizetni, aki levonta. Ha Janinak látszik a bérjegyzékén, hogy levonták tőle, akkor onnantól a munkáltatója felelőssége a befizetés, és az esetleges szankciók is a munkáltatót fogják terhelni, nem a Janit.

Kivancsi 2011.09.17. 21:01:18

@tff: nem erted amit irok...

milyen nyelven irjam??

APEH/NAV ha nem jut a penzehez szarik bele ki a hibas... FOGOD?

Mit kepzeltek ti?
Nem fizetted be az adot!
nem fizetted a TB..
(esetleg a szolgaltatas is igenybe vetted)

mindegy ki hibajabol!!
Az adozo koteles rendezni a tartozasat!

Apeh/NAV ugyanugy szarik bele, hogy az 600 ember aki nem fizette vissza a 98% os adot.. visszamenoleg mert elkoltotte nincs a szamlajan stb..

Szarik ra be fogja hajtani... vagyis megprobalja!!
vonja majd az uj fizubol, nyugdijbol, reteszi a kezet az penzbol vett ingosagra vagy ingatlanra..

OK..

az ismerosok hiba jartak a birosagra biztak meg ugyvedet...
- Fizetsz
- vagy Vegrehajtjak

Masik...
Hugom munkanelkuli...
Lejart... melo az ablakban, segely semmi...

de a havi fix 5xxxft egeszsegugyi jarulekot fizetni kell!
MIBOL??

Egy ev utan ment az APEH level:
miss. xx 12x5xxxft= hetvenezer penz...

Mibol?

Szerinted nem fogja kifizetni?
Van keroja!
70+buntetes+perkoltseg+vegrehajto+??

Raterhelik a gecibe a kerojara...

Vegul is az onkormanyzat a felet atvallalta...

Itt mar vege a tocializlusnak!!!

tff 2011.09.17. 22:05:25

@Kivancsi:

2003. évi XCII. törvény az adózás rendjéről 35. § (1) bek.

"Nem fizetted be az adot! nem fizetted a TB.."
Nem is kellett nekem, ha levonták tőlem.

(Amúgy ez most komoly, vagy valami bugyuta vicc?)

Kivancsi 2011.09.17. 22:12:35

most mar csak rakerdezek!
PONTOSan miert is vegzalta oket az APEH...
:):)

De munkavallalok voltak, a ceg bedolt, de az adot, TB beszedte csak az apeh hoz nem jutott el a love...

A vegen fizettek par szazezret az ismerosok......

Lehet, hogy volt mas is?

tff 2011.09.17. 22:17:12

@Kivancsi:

Ha tényleg követeltek rajtuk szja-t és járulékokat, az csak úgy lehetett, hogy a bejelentett fizetés mellett zsebbe is kaptak pénzt, ami után senki nem vont semmit. Ekkor teljesen jogosan követelték rajtuk a le nem vont adót+járulékokat, mivel az ott van náluk, megkapták a magánszemélyek, amit a munkáltatónak le kellett volna vonnia és be kellett volna fizetnie.

Kivancsi 2011.09.17. 22:31:00

Ha igy is volt errol sem sok papir keletkezik!
Bizonyitani foleg visszamenoleg?

Ha ezek olyan hulyek voltak, hogy bevallotak valahol valkinek....

Aki hulye.... az fizessen :):)

Kivancsi 2011.09.18. 13:15:02

@Kivancsi: meg van az INFO...
az OEP volt es evekkel ezelott
a ceg felszamolodot, eltunt...

az OEP meg jelent hogy akkor a neki jaro jussot amit a ceg nem utalt azt a munkavallalon bevasalja..

Az OEP sikeres volt!
Hiaba van ra torveny.......

Valszeg az OEP beprobalkozott azok meg beijedtek az fizettek....

csintapala (törölt) 2011.09.18. 13:38:20

@Csokis: "Azt gondolom, hogy nem megyünk ajtóstúl a hézba, főleg nem abba, amelyikben lakunk. Előszür nézzék meg, nem a NAV baszott-e el valamit, mint itt már többen írták."

Nekem a postból az jött le, hogy az illető megtette a megfelelő lépéseket (jelezte a problémát a munkáltatónak), a munkáltató meg elküldte, hogy inkább ő is csalással szerezze be a gyógyszerét, más nevére feliratva. Ezen a szinten elveszteném a kompromisszumkészségemet, mikor a szívritmuszavarom kezelése a tét.

zellerlevél 2011.09.21. 16:00:17

@csintapala:
Érdekes, én inkább azt éreztem, hogy nem a megfelelő helyre fordult.

Visszaolvasva: nem nevezte meg, hogy ki ígértetett, és tanácsolt.

beste 2011.09.23. 12:41:24

@envagyokanezo:
vagy pedig a munkáltató adja ki a befizetési igazolásokat, és azzal lehet menni oep-hez, hogy kutyulja már elő...