Mindenről a japánok tehetnek

 

Amennyiben van olyan története, amit szívesen megosztana másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt része, akkor írja meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

 

Ha munkajogi segítségre szorul, írjon a munkahelyiterrorjog@gmail.com címre.

Azzal kezdeném a történetet, hogy egy Japán cégnél dolgozom, ahol a csak általános iskolával rendelkező csoport vezetők a dolgozókat pontozással kiélve hatalmukat becsapják,és uralkodnak rajtuk.


Én Érettségizett, ECDL tudománnyal nagy nehezen két év alatt üresedés miatt megkaptam a termelési asszisztens pozíciót. Persze előtte, és azóta is rengeteg bántáson megyek keresztül. A munkámat jól végzem,erre nagyon irigykednek. Szó szerint ki akartak folyamatosan készíteni


Egy évig most nagyon jól is ment minden. A cégnek felettébb jól megy,már túlórákkal is alig győzzük elkészíteni a megrendelt termékeket.


Vannak gépen dolgozók, és kézimunkázó ülő személyek, ezeknek a kézimunkásoknak a csoportvezetője egy alattomos hegyes fülű gonosz kobold képű nyolc általánossal rendelkező nő. Most jön a lényeg, mindenbe bele üti az orrát,és bánt mindenkit, csak a saját embereinek mindent szabad, ha hibáznak eltusolja,( én látom),mert ugye én foglalkozom a munkalapokkal,amin észrevehető a hiba, és a név,aki elkövette.Mindenről tudok, és bosszant,de állandóan hazudik, és a Japánokra fogja, pedig én hallom, hogy ő pontoz. Azt mondják, hogy a Japánok döntöttek úgy, hogy pl 10 személytől levonnak 3-3 000, pedig ( én hallom) ők megbeszélik. Bosszantó ahogy kinevetnek másokat a hátuk mögött, alattomos emberek.De most újból rám került a sor.


Ugye számító gépnél dolgozom, lejelentem a termékeket, kiírom az anyagokat a raktárból, munkalapokat készítek, és karban tartom,szabis papírokat íratok alá, amit most kaptam plusz munkának.Amikor ezt a plusz munkát nekem adta a Japán nagyfőnök, odahívott, és megkérdezte, bele- e fog férni az időmbe, és mondtam, hogy megpróbálom,és megkaptam.


Ezután jött a termelés vezető főnököm egy pár nappal, hogy be kellene hordanom nekem a kézimunkások késztermékeit a raktárba, mert a Japánok így akarják, hogy próbáljam meg.Mondtam hogy ugye te is látod,alig győzöm a dolgom, és nem egy nőnek, (asszisztensnek )való munka.
Egy hónapja volt, azóta senki nem viszi be, a raktárosok jönnek ki érte.Már ki vagyok teljesen idegileg, örökké mondogatják, zaklatnak.


A saját munkám alig győzöm nemhogy még azt a férfi feladatot végezzem.Időm sincs rá.És azt mondják ezt is a Japán találta ki nekem üzente, de én nem hiszem el, mert, akkor oda hívott volna pont úgy, mint a szabis papíroknál.Hozzá kell tennem, hogy egész nap címkéket ragasztgatok a dobozokra, szaladgálok,alig győzöm,míg a kézimunkások csak ülnek és néznek, de az előtt ők bevitték a saját késztermékeiket,erre hirtelen senki sem. A gépesek mindig beviszik a termékeiket a raktárba.


A kézimunkás csoportvezetővel van a gond,uralkodni akar.A gépen dolgozók 10 000 Ft- tal többet kapnak, mint én asszisztens létemre.Felelősségteljesebb munka, és semmibe nézik.Úgy örülnék, ha valaki ki jönne, és megvizsgálná a munkámat,és másokét is, itt az értelmesebb okosabb embereket alulfizetik, és ki akarják használni.Uralkodhat lentről a képzetlen ember.Beleszólhat mindenbe, és kicsinálhat idegileg bárkit. A dolgozók 99 % idegileg kikészített, nyugtatókat szed.


Jó lenne valaki segítene, ki jönne a céghez kikérdezne mindenkit,és megoldaná az igazsátalanságokat! Van ilyen segítő szervezet?