Raiffeisen és ami mögötte van

Még csak 1 éve dolgozom a Rafi behajtási részén, de úgy érzem ennyi
elég is volt belőle, legfőképpen az itteni vezetőségből.
Jó lenne ha a következőket megjelentetnétek az oldalon, hogy mindenki
tisztában legyen vele, kik is dolgoznak a banknál vezetői pozícióban .
Először egy 30 év körüli csajszival kezdeném, a vezetőség
üdvöskéjéről, akit bár nehezen, de protekció árán sikerült valahogy
behajtási csoportvezetői beosztásba betenni nem kevés nettó
fizetésért.

 


A csajsziról röviden annyit kell tudni, két részterületet már majdnem
tönkretett vezetőként ill. már a harmadik is közelít felé, bár szakmai
vezetőként dolgozik, szakmai tudása, tapasztalata egyenlő a nullával,
sem kommunikálni, sem helyesen írni nem tud ill. nincsen egyetlen
saját önálló gondolata sem.Nem tagadható, hogy szegénykének az intelligencia hányadosa nagyon kevés, de ezzel mindenki tisztában van és mindig is tisztában volt a
behajtási osztályon.


Manapaság is csak azért tud talpon maradni, mert az ott dolgozók
beszélgetéseinek a visszahallgatásából kiírja magának a legjobb "
kulcsszavakat" , hogy későbbiekben, mint szakmai vezető, úgy adhassa
elő ezeket, felsőbb vezetőség részére is, mintha az ő ötlete lett
volna ezen "kulcsszavak" beépítése a kommunikációba.


Nem tudom ki hogy van vele, de én személy szerint ezt elég szánalmasnak tartom.Naponta többször tudomására hozzá az ott lévőknek, hogy ő a vezető és hogy mindenki más egy senki hozzá képest és hogy az általa kiadott
parancsokat haladéktalanul végre kell hajtani, mert aki nem így tesz,
annak a havi bérének egy része bánja.Sokan remélik, hogy a felsőbb vezetőség elgondolkozik azon, hogy egy nulla tudású embernek valóban megéri e havonta kifizetni nem kevés összeget nulla teljesítményért.


Szintén a vezetőség által protezsált 30 év körüli csajszi, a behajtási
osztály nem túl kedvelt HR-ese.Természetesen ezen csajszi sem rendelkezik a beosztásához mérten szakmai tudással, de ami még meglepőbb megfelelő iskolai végzettséggel sem, az angol nyelv ismeretéről már nem is beszélve.
Már itt felmerül egy fontos kérdés, miképpen dolgozhat valaki HR-es
pozícióban kellő végzettség és nyelvtudás nélkül.
Nem egyszer előfordult, hogy adott jelentkező interjúztatásakor nem
tudott részt venni, mert az interjúztatás során a kellő angol nyelv
ismeretének hiánya ebben megakadályozta, de az is többször előfordult,
hogy az interjúztatás során feltett kérdések helyett csak
hebegni-habogni tudott, kereste a szavakat, mert fogalma sem volt
róla, hogy egyáltalán milyen kérdéseket kell feltenni bizonyos
területekre jelentkezők esetén.


A legszomorúbb viszont, hogy tipikusan azon személy, aki
gátlástalanul, kíméletlenül áttapos bárkin, hogy a pozícióját
megtarthassa és ezért bármire hajlandó akár a másik fél
megaláztatására és terrorizálására is. Arról nem is beszélve, hogy
bárki mellett is megy el, a másik fél iránti megvetésén kívül semmi
más nem mutatkozik rajta.

 

Nála szintén felmerül a kérdés:


Vajon a Raiffeisen vezetősége meddig szeretné népszerűsíteni magát,
egy ilyen személlyel?Vajon megéri a vezetőségnek kifizetnie havonta nem kevés összeget , egy olyas valakinek, aki szakmailag semmit nem tud és csak arra jó, hogy az embereket elüldözze a cégtől?


A behajtás szakmai vezetője(ott szintén protekcióval sikerült
benyomni ezen pozícióba), aki a HSBC-sek számára nem ismeretlen,
minden egyes dolgozóval lenéző, lekezelő, semmibe veszi az
alkalmazottakat.


Ha bárkinek kis időre jó kedve van, már villámokat szór a szeme ,
szinte ölni tud a tekintetével, az ott dolgozok szinte már rosszul
vannak a belőle áradó gyűlölettől.


Persze ő, mint NAGY SZAKMAI VEZETŐ mindent megtehet,hangosan
vihoghat,telefonját teljes hangerőre teheti , nem érdekli hogy az
adott munkatársnak aki éppen ügyféllel tárgyal zavaró lehet ill.
ügyfél is meghallhatja a vihogását.


Sokszor a magántelefonjait is direkt hangosan intézi, sőt kihangosítva
hogy mindenki hallja, hogy őt mennyien szeretik, mennyien oda vannak
érte, ami azért érdekes, mert a banknál nem kedveli senki és mindenki
tudja hogy szingli már több éve és hogy senkivel nem tud kapcsolatot
létesíteni, mert a rosszindulata miatt nem kell senkinek


Az utolsó akit nem hagyhatok ki levelemből szintén protekcióval
sikerült betenni csoportvezetői pozícióba.
Eddigi munkahelyeim során még nem találkoztam soha annyira buta
emberrel, mint amilyen ő.


3 hónap sem volt elég neki, hogy megtanulja, hogyan is működik egy
banki hitelkártya , más termékről már nem is beszélve.
Nagyon gusztustalan stílusban kommunikál a beosztottakkal, ezzel
próbálja kompenzálni a semmihez hozzá nem értését ill. kimutatni ,
hogy ő valaki a banknál.


Sajnos nála a gyűlöleten kívül valóban más nem látszódik az arcán a
másik fél iránt,mindegy hogy beosztottjáról vagy más személyről van
szó.

 

Ezen dolgok leírta után remélem, hogy lesz ill. van a vezetői
testületben olyasvalaki aki nem vak és látja, látni akarja az
igazságot és végre olyan személyeket tesz vezetői pozícióba, akik
alkalmasak is rá és megfelelő tudással is rendelkeznek!!!!

 

Amennyiben van olyan története, amit szívesen megosztana másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt része, akkor írja meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

 

Ha munkajogi segítségre szorul, írjon a munkahelyiterrorjog@gmail.com címre.

 

Amennyiben van olyan története, amit szívesen megosztana másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt része, akkor írja meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

 

Ha munkajogi segítségre szorul, írjon a munkahelyiterrorjog@gmail.com címre.