Kicsinált a Groupama Garancia Biztosító

2010 januárjában jelentkeztem a céghez, alkalmazotti közviszonyba.
Eleinte jól indultak a dolgok. Majd lassacskán megromlott. Mivel a cég 5 hónapi rendszeres jövedelem után csak teljesítményarányos fizetésben részesített minket. Voltak akiknek 5000ft/hó gyűlt össze. Elég elkeserítő, hogy 8órában dolgoztam kemény 5000ft-ért és ebből finanszírozzam az utazást és a telefonszámlámat! Egy novemberi napon teljesen besokalltam és úgy döntöttem, hogy eljövök. Bementem az irodába és közös megegyezéssel felmondtam.

 


Miután elkészült a papírom el is hagytam az irodát. Miután kipostázták a végleges felmondási papírom bejelentkeztem a munkaügyi központba, ahol segélyre vettek volna, de még egy hivatalos levelet kellett volna küldeni a Groupama Garancia Biztosítónak. Így hát a segély még húzódott. A munkaügyi ügyintéző azt mondta, hogy menjek vissza, akkor ha megérkezik a levél.


Egy pár nap múlva furcsa telefon hívás következett a Groupama Garancia Biztosítótól: "Menjek be a debreceni irodába, mert elrontották a papírjaimat!" Jó kicsit ideges is voltam ezért. Mert ki menne már vissza egy ilyen munkahelyre ahonnan eljött? Ahogy bementem az irodába a két titkárnő elnézést kérve elmondták, hogy elrontották a papírmunkát és ezért újat kell íni. Az orrom alá dugtak egy elnézést kérő levelet azzal a céllal, hogy írjam alá, hogy láttam...aláírtam, s hozzá teszem, ezzel a legnagyobb hibát követtem el!


Mielőtt eljöttem volna közölték velem, hogy 3 nap múlva
kipostázzák. A levelet 5 nap múlva kaptam meg, amiből ugyanúgy hiányoztak még hivatalos dokumentumok, de én visszamentem a munkaügyi központba azzal a céllal, hogy hátha végre fogom kapni ami jár segélyt. Sajnos a munkaügyi ugyanúgy elutasított mert nem tudta megállapítani, hogy mennyi pénzt adjon, mivel hiányzott a Groupama által kiutalt dokumentum... Így elkeseredve újra eljöttem. Egy hét múlva jött egy levél, hogy a felmondásom a közös megegyezéssel december 6-ára íródott meg... pedig én novemberben mondtam fel! Dehát, hogy van ez?


Egy egyszerű felmondással 3 féle dátumot kaptam meg...felmondtam közös megegyezéssel november 15-e körül, utána kijött a levél, hogy elrontották, s ebben már megint más dátum szerepelt felmondási dátumnak. A harmadik levélben pedig a felmondási nap december 6-a volt. Újra elmentem a munkaügyi központba, ahol már a hölgy is ideges volt ezek miatt, és felhívta a budapesti Groupama Garancia Biztosító irodát, ahol kicsit összetűzésbe keveredett és tájékoztatták vele, hogy a hiányzó papírjaimat majd csaj január végén vagy február elején
fogják kipostázni.


Miután letették a telefont az ügyintéző újra elküldött és azt mondta, hogy ha nem postázzák ki a levelem január végére komoly ügyintézésbe fog kezdeni. De sajnálattal közölte velem azt is, hogy segély még most sem fogok kapni! Kb. 2-3hónap telt el a felmondásom napjától számítva mire kiutalták a levelet. Addig teljes mértékben jövedelem nélkül- segély- nélkül voltam!


Majd újra elmentem a munkaügyi központba, ahol megállapították, hogy mennyi pénzt fogok kapni. Na igen... ezt az összeget ki is utalta, sőt az elmaradt hónapok teljes összegét ki utalta. Egy hónap alatt megkaptam a 3 hónapi segélyt így ki is kerületem a segélyen lévők közül. Miután megérkezett a Groupamától a levél az állt benne: TARTOZÁSOM NINCS 0FT.


Ennek örültem is és úgy gondoltam, hogy végre
nyugi van már.. De elkeseredésemre a nyugi csak 10 hónapig tartott! A postás meglepődésemre leveleket hozott a Groupama által: 35000ft-os tartozásom van és fizessem be a megjelölt időpontban. Ezt nem nagyon értettem ezért nem fizettem be, hiszen 0ft-os tartozást állapítottak meg.


Pár hónap elteltével már a behajtó cég küldözgetett leveleket 120 ezer ftos tartozással!!! De könyörgöm ez mi?? Kérdeztem én elég ideges állapotban. Nem törődve vele a minap a családi életünket megzavarva a szüleimhez elment a behajtó azzal a céllal, hogy én kb 200ezer fttal tartozom a Groupamának és azonnal fizessem ki, mert ha nem a bírosághoz fognak fordulni! Mivel én nem tartózkodom "otthon" ezért az édesanyám beszélt velük és a behajtó azt mondta anyukám elmondása szerint, hogy "Mi akkor is megfogjuk keresni, bárhol is bujkál" "nem kell rejtegetni asszonyom!"


Anyukám azt felelte az elmondása szerint, hogy "mi az én lányom bűnöző, hogy bujkáljon? ő nem bujkál sehol, egyszerűen nem lakik már itt"! A behajtó cég el is ment és közölte anyukámmal, hogy bíróságra viszik az ügyem! Én úgy gondolom, hogy a történtek után nekem is vannak a jogaimmal élni és ki is fogok tartani amellett, hogy én nekik egy vasat sem fogok fizetni, mert én semmilyen hitelt nem vettem fel tőlük. Ráadásul nem vállalkozóként foglalkoztattak, sőt PSZÁF Vizsgám sem volt meg és amit ki derítettem úgy anélkül nem is lehetett volna, hogy foglalkoztassanak!! Főleg nem pénzt elvinni az ügyféltől!


Én szeretném ha valahogy segítenének ez ügyben, mert rengeteg ember így járt és szó nélkül visszafizette azt amit nem is kellett volna,
csak a Groupama csúnya módon behajtotta! Az meg, hogy jutalékos
rendszer, már nagyon is jól tudom, hogy mit takar! De a szerződésben az sincs benne, hogy meddig követelhetné a visszaírásokra kijövő összegeket!! Ha eltelik 20 év akkor sem évül el? Akkor is a behajtót fogja küldözgetni?? Ráadásul a kiküldött papíron szereplő 0 ft-os tartozással, amit ők állapítottak meg én mi jogon fizessek nekik 200.ezer ft-ot??


Várom válaszukat!


Tisztelettel: egy felháborodott ember

 

 

Amennyiben van olyan története, amit szívesen megosztana másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt része, akkor írja meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

 

Ha munkajogi segítségre szorul, írjon a munkahelyiterrorjog@gmail.com címre.