Idegbeteg a főnököm

Tisztelt Munkahelyi Terror Blog !

 

A jelenlegi munkahelyemen –nem magán és nem külföldi- vezetőváltás történt. Kíváncsian vártuk a változásokat. Az új főnök az első időkben nem mutatta ki igazi valóját. Mindenért elnézést kért, csendes volt, és meghallgatta a beosztottakat. Közben eltelt egy év. Több kollégám is hajmeresztő történeteket mesélt, arra vonatkozva milyen hangnemben, milyen stílusban beszélt a vezető vele, sőt volt, hogy fizikálisan mutatta ki mérgét- szerencsére eddig még csak a tárgyak látták kárát. Szó szerint lehülyézte, hazugozta a kollégákat. Eleinte hitetlenkedve hallgattam, aztán hasonló megtörtént velem is.

 


Egy egyszerű dokumentumot vittem hozzá, hogy megbeszéljük –szeretném hozzátenni, hogy határidős anyagról van szó, és már többször próbálkoztunk azzal, hogy informáljuk , de a leadás előtt 1 nappal fogadott.


Először teljesen normálisan viselkedett. Ő kérdezett, én válaszoltam. Elkezdtem előadni jövetelem célját. Még az alap információkat sem tudtam elmondani, már láttam, hogy kezd ideges lenni. Azonnal hívta telefonon egyik kolléganőmet, akivel akkor már kicsit emeltebb hangon beszélt. Megkért mondjam el újra miről van szó. Újra belekezdtem, mire egyszer csak fogta az anyagomat, széttépte, csapkodta az asztalt, és olyan szavakat használt, mint egy kocsis. Természetesen mind ezt üvöltve. Rettenetesen megijedtem, és mindent otthagyva elsiettem.


Már előre félek mi lesz ha újra munkába kell mennem. Kihez fordulhat az akivel hasonló szituációk történnek, vagy mit lehet tenni hasonló helyzetben ? Tehetünk-e bármi jogi lépést, vagy csak tűrjünk ?

 

Nagyon megköszönném ha kaphatnék valami reális tanácsot, segítségről már nem is beszélve.


üdv: egy rettegő munkavállaló

 

 

Amennyiben van olyan története, amit szívesen megosztana másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt része, akkor írja meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

 

Ha munkajogi segítségre szorul, írjon a munkahelyiterrorjog@gmail.com címre.