Még nem is dolgozhattam, de már kirúgtak

Amennyiben van olyan története, amit szívesen megosztana másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt része, akkor írja meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre! Ha munkajogi segítségre szorul, írjon a munkahelyiterrorjog@gmail.com címre.

 

Tisztelt Munkahelyi Terror!

Álláskeresésem abszurd történetét szeretném megosztani Önökkel!

Frissen végzett háromdiplomás tanárként, vágtam bele az álláskeresésbe. Sok fajta pozíciót megjelöltem, de mégiscsak tanárként szerettem volna elhelyezkedni. Sok sikertelen próbálkozás után (kb 30 levél) végre „kapásom” volt: az egyik iskolaigazgató behívott interjúztatni. Az iskola a városomban volt, így nagyon megörültem, még aznap le is tudtuk az interjút, ami 2 órán keresztül tartott és azzal a konklúzióval zárult, hogy ”milyen jó, hogy fiatal és pályakezdő vagyok, mert a tanári kar nagy része már a nyugdíjhoz közelít” (Engem is egy nyugdíjba vonult helyére „vettek fel”).

matt-davis.jpg

Kezet ráztunk az állásra, megerősítette, hogy biztosra felvett és kaptam egy listát: a beszerzendő okmányokról (Start kártya, orvosi alkalmasságik, stb…) és  könyvekről, amiből ugye tanítanom kell. Ezenkívül már az egyik tagozatos osztály tantervének elkészítésével is megbíztak. Nagyon boldog voltam, bár babonából nem sokaknak mondtam el a jó hírt. Felvételem után egy héttel később még két másik iskolából kerestek „lázasan”, mindkét helyen ragaszkodtak volna hozzám nagyon, de én visszautasítottam mindkét állást, ennek legfőbb oka a távolság volt: a másik két iskola 40-60 kmre lett volna tőlem, sok pénz lett volna a távolsági és mellé az itteni bérlet, és az iskolák jellege is másfajta volt. Az egyik igazgatónő szimpatikus volt nagyon, de mivel már kezet ráztam a másik állásra, nem akartam a számból …….. csinálni. Ráadásul az interjún az önkormányzattól, tehát a fenntartótól képviseletként is volt egy ott dolgozó nő, aki szintén rábólintott a döntésre. Így lemondtam mindkét állást.

Az első oktatói (tanévnyitó) értekezlet és a szerződésem megkötése előtti napon jött a csavar, az iskolaigazgató felhívott és zavarában remegő hangon összevissza kezdett hadoválni, 5 percig tartott mire végül sikerült kinyöszörögnie, mit is akar: az Önkormányzat mást talált ki, a polgármester ismerőse jön, lát és győz. Még elképedni sem volt időm, a telefonomból azonnal előkerestem a másik két iskolaigazgató számát, és kiderült mindkét lemondott helyet időközben be is töltötte már más. Borzasztóan csalódott voltam, hogy bedőltem az önkormányzati dolgozók játékának. Az önkormányzatot is felhívtam és az interjún „kezet rázó” kolléganőjüket is kerestem, csak hát ő éppen „szabadságon volt”.

Mivel a Munkaügyi Központ által támogatott tanfolyamot is lemondtam az „állás” miatt, teljesen a padlóra kerültem a történtek miatt. A nyárnak vége, kezdődik az iskola már nem tudok a végzettségemnek megfelelő állás után se nézni. Nem is ez a legnagyobb baj, hanem ez a durva, beetető bánásmód, ahogy bántak velem és ki tudja még bánnak hány emberrel.Borzasztóan csalódtam, csalódásomban találtam meg az Önök blogfelületét, remélem már csak azért közzéteszik, hogy más vagy mások tanuljanak az esetemből és ne járjanak így. Megtanultam hogy egy állás csak akkor az enyém, ha a szerződésen ott a nevem. Igaz, hogy ez nem cég, hanem önkormányzat meg állami intézmény, de attól még ugyanúgy átvágtak...

Remélem kiteszik!

Üdvözlettel Géká

 

Együttműködő partnerünk a Gránátalma Szépség- és Egészség Központ

gránát.jpg