Akadnak még korrekt munkaadók

Amennyiben van olyan története, amit szívesen megosztana másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt része, akkor írja meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre! Ha munkajogi segítségre szorul, írjon a munkahelyiterrorjog@gmail.com címre.

 

Tisztelt MT!

 

Lehet hogy nem is fogjátok megjelentetni a levelemet, mert pont ellentétes a blog profiljával. Engem semmilyen atrocitás vagy terror nem ért a munkahelyemen, viszont annyi elszomorító és borzasztó történetet olvasni a blogon, hogy arra gondoltam, megírom a sajátomat is. Hátha feléleszti a reménysugarat és a hitet az elgyötört emberekben hogy vannak még korrekt munkaadók. Kicsivel több mint egy éve (harmadmagammal a pozíciómban) kezdtem dolgozni egy nagy nemzetközi cég egy újonnan indult részlegén operátorként.

 happy_office.jpg

 Nem valami megerőltető és a végzettségemtől is olyan távol áll mint Makó Jeruzsálemtől, a fizu sem sok, de munkának munka, az meg kell. Amikor nagyobb kihívásra vágytam, és elkezdtem másik munka után nézni, a közvetlen főnökeimnek elmondhattam, sőt, támogattak is - tisztában voltak vele hogy nem ebből a pozícióból megyek nyugdíjba.

 

Aztán 3 hónappal, közel 200 sikertelen és válaszra sem méltatott jelentkezéssel (ami már önmagában megérne egy misét vagy egy bejegyzést) feladtam, de továbbra sem volt semmilyen hátrányom abból hogy el akartam menni. Utána külföldre készültem - csak annyit kértek, hogy azért két héttel szóljak előre, hogy kereshessenek valakit a helyemre. Ebbe az álláskeresős időszakba esett a január is - aggódtunk, mert az új, fantasztikus adózási rendszer miatt kevesebb lett volna a fizetésünk - a cég automatikusan megadta a kompenzációt, mondván, hogy annyi pénzért amennyit anélkül kerestünk volna nem lenne pofájuk dolgoztatni (pedig nem állami cégként önkéntes volt a kompenzáció adása vagy éppen nem adása). Mivel a cafetéria rendszer is borult, és persze mi, a legkisebbek jártunk volna a legrosszabbul, a részlegem (jogilag önálló cég) vezető beosztásaiban dolgozó 3 ember önként mondott le a saját melegétel-utalvány keretéről, csak hogy mi ugyanannyit kaphassunk mint tavaly. Gondolom nem okozott nekik érvágást anyagilag, de akkor is, ilyen emberséges és alkalmazott-barát hozzáállást ritkán látni.

 

Aztán sajnos az Anyacég felfüggesztette a projektet, és májusban kiderült, hogy itt mindennek vége lesz, de csak majd augusztus 31.-el. Nem hallgattak el semmit, sőt, ha valaki el akarta hagyni a süllyedő hajót (érthetően a legtöbb ember így tett) és talált másik állást, engedték isten hírével, akkor amikor neki megfelelt (meg a jognak is persze). Mi négyen, "kicsik" még vagyunk, és tartjuk a frontot az utolsó héten is. Nem aggódom a papírok vagy a kifizetés miatt - ha az eddigiekből indulok ki, minden rendben lesz. Sajnálom, hogy megszűnik ez a cég, és ez a csapat. De tudom, hogy valahol pár vagy pár tucat ember gazdagabb lesz egy-egy jó főnökkel.

 

Én most tényleg emigrálok (huszonévesen, család nélkül még megtehetem), de az itthon maradó álláskeresőknek, és állásváltóknak kitartást szeretnék kívánni, mert nem csak átverős-kihasználós-szemétkedő munkahelyek vannak, és ahogyan én, talán más is belefut egy rendes munkaadóba, amilyet mindenki megérdemelne.