Életet mentett, hálából kirúgással fenyegették

Amennyiben van olyan története, amit szívesen megosztana másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt része, akkor írja meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre! Ha munkajogi segítségre szorul, írjon a munkahelyiterrorjog@gmail.com címre

 

Sziasztok!

Nem tudom olvastátok-e a hírt a nemrégiben történt balesetről a debreceni gyógyszergyárában. Elmesélem hogyan történt mindez a valóságban, és milyen következményei lettek. A gyár egy külsős cégének dolgozói végeztek karbantartást egy tartályon, ami azzal járt együtt, hogy be kellett szállni a készülékbe. Az első, aki beszállt rosszul lett, erre a társa gázálarcot húzott és a segítségére sietett. Sajnos, mint kiderült a gázálarc hasztalan volt, mivel nitrogén volt a készülék alján, oxigén meg nem, így a második beszálló is elvesztette az eszméletét. Rajtuk kívül még két külsős alkalmazott volt ott, az egyik segítségért kezdett kiabálni, a másik meg nem tett semmit.

124_800x600.jpg

Egy belsős dolgozó hallotta meg a kiabálást, ő hívta tűzoltókat, akik friss levegős készülékkel beszállva kimentették a két bajba jutott melóst. Az egyik rögtön, ahogy oxigént kapott magához tért, de a másikat többször is újra kellett éleszteni. Napokig az intenzív osztályon volt, de szerencsére már jobban van. Úgy gondolom, hogy a belsős dolgozó lélekjelenléte mentette meg mindkét ember életét, ha ő nem hívja a tűzoltókat, talán már egyikük sem él. Ennyi a történet. A következmények viszont máshogy alakultak, ahogy az ember várná. Persze a menedzsment bepánikolt, az anyacég felelősöket követelt, és a magyar menedzsment talált is felelőst, annak a belsős melósnak a személyében, aki a tűzoltókat hívta. Napokig kirúgással fenyegették, végül prémium megvonás lett a vége.

Az volt a hibája, hogy a beszállási engedélyen szerepelt az ő neve is, mint a készülék tisztítója, de a tisztítást nem ő végezte, és nem is a készülék tisztasága vagy tisztítatlansága volt a baleset oka, hanem hogy nem végezték el a kötelező oxigénszint mérést, ami viszont a biztonságtechnika kompetenciája.


Felfüggesztették a beszállási engedélyt kiadó üzemmérnököt is, az ő sora még kétséges, bár az ő esetében valódi felelősség is van szerintem. Szóval, szerintetek megérdemelte a büntetést a melós?

üdv.