A dolgozókat fizikai és lelki terrorban tartják

Kedves Blog !  

Szabálytalanságokra szeretném felhívni a figyelmüket egyesabonyi telephellyel  is működő  Kt-vel kapcsoltban. Információk szerint a hideg idő beköszöntése idején is majd túlóráztatni akarják kötelezően a munkavállalókat kissé fűtött vagy fűtetlen csarnokokban. Az épületben erős kereszthuzat is kialakulhat. Kevés zuhanyzó van és még azt sem lehet használni. A dolgozókat gyakran 12 órán túl is benn tartják a munkahelyen. A wc –ket csak a munkaközi szünetekben lehet használni, ami annyi emberre kevés.

images_9.jpg


A munkaközi szünetet sem adják ki minden alkalommal az előírások szerint. Több jelenléti ívet is vezetnek papír alapon, amit rendszeresem meg is hamisítanak, hogy úgy látsszon hogy az előírások szerint van minden. Egyre rosszabbul bánnak a dolgozókkal, mindent megvonnak tőlük. Előfordul, hogy néhány embert napról napra akár 12-18 órában dolgoztatnak, mikor sok munka van ebbe is beleértve a szombatot és a vasárnapot is. Az alacsony teljesítésre hivatkozva gyakran nem fizetik ki a túlórákat rendesen, ha löknek valamit, akkor azt is zsebbe adják minden elszámolás nélkül. Az esetleges túlóra elrendelését a rendes munkaidő végén közlik a munkásokkal rendszeresen. Túlórából még kérezkedni sem szabad.

A munkásokkal a főnökök embertelen módon bánnak, állatnak tekintik őket, ordítoznak szerencsétlen munkavállalókkal ,emiatt többen depressziósok, betegek lettek. Ha valaki lebetegszik a munkáltató hibájából és táppénzre mer menni akkor többet már nem kell mennie dolgozni, automatikusan ki van rúgva. A elmúlt időszakban több embert is kórházba szállított a mentő erről a munkahelyről, mert rosszul lettek a túlhajszoltság miatt. A kisebb munkahelyi baleseteket is eltitkolják, amiről jegyzőkönyvet kellene felvenni. A munkavégzésben olyan normát állapítanak meg, eleve amit bármennyire is igyekszik a munkavállaló teljesíteni, egyszerűen lehetetlen teljesíteni, így a teljes bérüket sem kapják meg, vagy ingyen benn kell maradniuk késő estig éhbérért. A dolgozók túlhajszoltak és csak éhbért kapnak. Rengeteg családanya , apa kénytelen ennél a mocsok kizsákmányoló cégnél dolgozni , nem tudnak a családjukra időt szakítani a túlórák és a hétvégi kötelező munkavégzés miatt. Szabadságra sem engedik el az embereket rendszeresen, pedig a szabadság 20 vagy 25%-ával a munkavállaló rendelkezik tudtommal, bárki mer szólni bármit azonnal ki van rúgva.

 Gyakran kiírják a szabadságot papíron amire kényszerítik a dolgozót hogy írja alá, de szabadságra nem mehet, így azt is lenyúlják. Meg lehet nézni a nyilvántartásokban milyen népmozgások vannak. Az ellenőrzés érkezésére sajnos fel vannak készülve , így amíg beérnek a portán addigra az a látszat van hogy majdnem minden a legnagyobb rendben van,  pedig ez a valóságban közel sincs így. A terület biztonságtechnikai jegyzőkönyveiben is biztosan vannak hibák (érintésvédelem, erősáramú berendezés felülvizsgálat, villámvédelem stb. tényleges elvégzése ).

Már több munkatársam is jelzi Önök felé a problémákat, de sajnos évek óta semmi érdemi intézkedés nem történt hatóságok részéről ! Minden kiszabott büntetést a tulajdonos kifizet amit később többszörösen behajt a munkavállalóin ! Az ellenőrök is kapnak ingyen ruhaneműket, komoly pénz összeget stb,  így minden szabálytalanság felett szemet hunynak. Kérem tegyenek valamit, mindenkinek joga lenne normális emberhez méltó munkahelyen dolgoznia.

A dolgozókat fizikai és lelki fenyegetésbe tartják folyamatosan nem mondhatják el az igazat még a hatóságnak sem ! Az elbocsájtott dolgozókat is lincseléssel fenyegetik ha mernek beszélni az ott folyó állapotokról.

Tisztelettel:Egy volt dolgozó