Komoly problémák a Máv Zrt. által bevezetett vizsgáztatási rendszerrel

Tisztelt Blog!

Mint több éve Máv-nál dolgozó vasutas munkavállaló, van néhány  a Máv-nál bevezetett vizsgák rendszerében. A vizsgára kötelezett munkakörök számát jelentősen megemelték olyan dolgokból oktatnak és vizsgáztatnak szigorúan amire az adott munkakörben semmi szükség. A munkavállalóktól olyan tudást kérnek számon, amire semmi szükség nincs az adott munkakörökben, és ezeket a vizsgákat rendszeres időközönként(2-3 évente) meg kell ismételni. Sokan megbuknak és nem csak saját hibából, őket az új sikeres vizsgáig felfüggesztik, helyettesítésük nagy terhet ró a többiekre, nem számít az sem hogy valaki egy munkakört 20 éve vagy régebben betölt komolyabb probléma nélkül , és egy ilyen vizsga miatt semmire nem jó vizsga miatt felfüggesztik a munkájából a pótvizsga díját a munkavállalónak kell fizetni ami 20 ezer forintot meghaladó összeg vizsgánként,  illetve akár még a munkaviszonyát is megszüntethetik.

eret.jpg
   A vizsgákat már egy külső cég Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit KFT. végzi.  http://www.kti.hu/index.php/szolgaltatasok/vasuti-vizsgakoezpont/vvk-hirek
Ennek a szemét cégnek annak ellenére hogy nonprofitnak nevezi magát igen csak lehúzza a Mávot és munkavállalóit. Az a cél hogy minnél több bukás legyen és jól lehúzzák a Mávot és ezzel a költségvetést, meg kikészítsék a munkavállalókat! Érdemes lenne ennek a cégnek tulajdonosai, működése és pénzügyei után nézni ! A kinevezett vizsgáztatók felkészültségével és hozzáállásával is komoly problémák tapasztalhatóak.

 

A vizsgakérdésekben a válaszokban is nagyon kis különbségek vannak (pl.csak egy szó, egy vessző stb.) És több nehezen megérthető utasítást, ami több száz oldalt kitesz kellene tudni pontosan szóról szóra és az összes ábrával.  A sikeres vizsgához minimum 75%-os eredmény az elvárás, még a felsőoktatásban sincs ekkora követelmény.  Ez a helyzet a vasúti közlekedés biztonságát veszélyezteti  stresszes, létbizonytalanságot előidéző helyzeteket , munkavállalók leterhelését, figyelmetlenségét idézheti elő. Az oktatás színvonala sem megfelelő, de amúgy is munkavégzés közben hasznosíthatatlan és szükségtelen ismeretek átadásával próbálkoznak. Néhány utasítás megtalálható http://www.zolikom.hu/utasitas/index_utasitas.html , http://users.atw.hu/v63/52.html oldalon.


Rendeletek: http://www.zolikom.hu/rendelet/index_rendelet.html oldalon találhatóak.
Néhány oldal ahol a tesztes beugró mintavizsga feladatai megtalálhatók, de vannak szóbeli és kifejtős írásbeli részek is, amelyeknél mindenbe belekötnek.
http://devait.uw.hu/gyakorlo/vizsga.php
http://nemetm.vtav.hu/vizsga/

 


Tisztelettel:K. Zoltán