A főnök csicskásnak vett fel

Sziasztok!

 

Fura egy helyzetbe kerültem, amikor tavasz közepén munkahelyet váltottam. Nem önként mentem, belekényszerültem, mivel családostul elköltöztünk az ország másik felébe. Szerencsésnek gondoltam magam, mert hamar találtam melóhelyet, egész jó fizetéssel. bele is vágtam, próbaidő, miegyebek. Most vagyok a próbaidő végén és az a szitu állt elő, hogy bár alkalmazni akarnak állandóra, valószínűleg magamtól fogok lépni innen. Pedig anyagilag tényleg nem lehet okom a panaszra.

 

A bibi végülis az, hogy nem arra szerződtem, hogy a főnököm csicskása legyek. Márpedig ez a nagy harci helyzet. Diplomával, rutinnal a hátam mögött kénytelen voltam az elmúlt hónapokban mindenféle szánalmas feladatot ellátni, holott nem erre kerestek embert. Kaja rendelés, esetenként kiszállítás, nyaralások szervezése és letárgyalása, a főnök gyerekeinek néhanap pesztrálása, kávé főzés, hogy csak néhányat említsek a sok igen „összetett” feladat közül, amit az én nyakamba sóz a valódi munkám mellett. Egyszer-kétszer még úgy van vele az ember, hogy üsse kő, megcsinálja, de ezek napi szinten váltakoznak és ismétlődnek, és persze a valódi teendőimtől veszik el az időt, amiket természetesen így is, úgy is el kell bent végeznem, különben…

 angry_boss.jpg

Na és a stílusa, az külön kabaré. Állandó flegma hangsúly és kivagyiság, 10 centivel a föld felett. Mindenki más egy barom, tévedni csak mások tévedhetnek, hibázni ugyanígy, ő soha. Ha valamit elfelejt, az is az én hibám, ha rossz utasításokat követek, amiket ő adott akár pár perccel azelőtt, jön az anyázás, fenyegetőzés. Két értelmes mondatot nem lehetett vele váltani, és így koncentrálni sem igazán egyszerű, nemhogy teljesíteni. Ennek ellenére a munkámra mondom, nem volt komoly panasz, hiszen már jelezte, hogy szerződést kínálnak nekem, de nagy valószínűséggel nem vállalom el.

 

Már elkezdtem állást keresni stikában és ha valami ennél nívósabb helyre sikerül bejutnom, nem gondolkodok egy percig sem, dobbantok. De előre féltem az utódomat, mert ha nincs annyi birkatürelme, mint nekem, akkor vagy szép csendben kilöki az emeletről, vagy ő ugrik le.

 

 

A listazz.com segítségével Feketelistára tehetitek az inkorrekt cégeket, a megtévesztő álláshirdetéseket.

 

banner_1.jpg