Nem találom a helyemet a munkaerőpiacon

Önnek is van egy története? Kirúgták, megalázták, vagy az 50. interjún is elutasítottak? Zaklatja a főnöke, esetleg az alkalmazottaival akadtak problémák? Írjon nekünk! munkahelyiterror@gmail.com

 

Tisztelt ....!

Elnézését kérem, de nem tudtam, hogy hogyan szólítsam meg.Az én gondom az lenne, hogy voltam egy cégnél 2005.június 27.-től 2008. december 31.-ig...ez a cég pedig az Eltec Elektrotechnikai Kft. volt. Eljövetelemnek oka több tényezőből tevődhetett össze.

 


Egy részt a feljebbvalóim féltették a saját helyüket és egyes munkatársaim is, pedig szép jövő állhatott volna előttem. A másik ok, az egy rutintalan "friss hús" miatt elszenvedett munkahelyi baleset volt...ezért kellett eljönnöm, ezért rúgtak ki, úgy gondolom. Persze hivatkoztak akkoriban gazdasági válságra és hiába próbálkoztam sosem tudtam visszakerülni, mert annyira bemocskolták a becsülettel és sok munkával felépített karrieremet.

 sad-man.jpg

Azóta nem találom a helyem a munkaerő piacon, rendszerint a próbaidő letelte előtt akár ha néhány napról van is szó, ki szoktak túrni, golyózni, mind a munkavállalói részről mind a főnökség részéről. Egy ideig azt hiszi az ember, hogy minden rendben van, azután jön a szokásos terror...és mindenhol valami másra hivatkoznak, az elmúlt időszakban több cégnél is dolgoztam és sehol nem úgymond a munkámmal volt a gond...sőt az elbocsájtásnál, még dicsértek is, hogy nagyon lojális voltam, meg jól dolgoztam...a lényeg, hogy valahogyan mindig valaki aljas módon megfúrt, pedig több olyan cég is lett volna, ahol szívesen eltöltöttem volna a további életemet a munkában. Arra gyanakszom, hogy ez az Eltec utóhatása lehet, mert gondolom azért a volt cégek között megy a kommunikáció, hogy ez meg ez az ember, hogyan dolgozik stb. Mára már nagyon elegem lett.

 

Most ismét munka nélkül vagyok és semmi kedvem dolgozni ilyen kilátások mellett és amiatt, ami a múltban történt velem. Végem van...kiégtem teljesen. Arra kérném önöket, ha mégis tudnának segíteni rajtam, hogy szeretném visszakapni a régi Eltec-es állásomat, de igazából nem tudom, hogy mik a lehetőségeim, hogy mit érhetek el az önök segítségével.

 

Az Eltec-ből mikor el kellett jönnöm, még végkielégítést sem adtak, arra hivatkozva, hogy "NINCSEN!", pedig járt volna 1 havi átlagkeresetem, ezzel a mai napig tartoznak nekem. Várom mielőbbi válaszukat...egy bajban levő, dolgozni, tenni akaró, családot alapítani akaró, ereje teljében levő 33 éves férfi...

Köszönettel előre is: Gyula

A listazz.com segítségével Feketelistára tehetitek az inkorrekt cégeket, a megtévesztő álláshirdetéseket.

 

banner_1.jpg