Az eleljétől kezdve utáltak

Önnek is van egy története? Kirúgták, megalázták, vagy az 50. interjún is elutasítottak? Zaklatja a főnöke, esetleg az alkalmazottaival akadtak problémák? Írjon nekünk! munkahelyiterror@gmail.com

 

Tisztelt MT!  

 

Egy eléggé szokványosnak tűnő, ám számomra mégis tanulságos időszak történetével állok elő nektek.   A cégnél ahol majd 8 évet eltöltöttem, a felsőfokú (nem büfészak) tanulmányaimat végeztem. Annak idején kellett valami munka a suli mellé, és így kerültem be, mint lótifuti, adminisztratív munkaerő stb. Igaz nem volt valami szakmámba vágó (informatikus) de tudtam eme irányú tudásomat is kellőképpen hasznosítani, és persze ez hozott annyit a konyhára, hogy diákhitelt se kellett felvennem.

 

Nos ez az időszak jól telt, semmi kifogás miegymás, egészen jól éreztem magam. Amikor befejeztem az iskoláimat, hála az égnek jutott másra is idő, viszont csak később láttam be ennek "kárát", de erről majd lentebb írok. Tehát befejeztem tanulmányaim, és valami rendes munka után kellett néznem, mivel nem sikerült azonnal képzettségemnek megfelelő munkát találnom, gondoltam maradok még átmeneti időszakra a cégnél, csak más munkakörben, így hát megkérdeztem van e valami a számomra. Jókor voltam jó helyen, mivel az egyik egységnél (boltnál az egyik plázában) megüresedés volt a vezető helyettest kerestek, amit szívesen el is vállaltam. Így utólag kár volt meg kell mondanom. Le is írom, hogy miért.

 

Igaz hogy ismertség alapján kerültem be, de máris az első pillanattól kezdve valami utálat vett engem körül az üzletben. Nem vagyok az a diktátor típus, inkább következetesen vagyok szigorú, elsősorban önmagamhoz, és csak utána a mellém beosztott emberekkel. Ám ennek ellenére az első naptól kezdve, hogy ott voltam senki sem állt velem szóba, kigúnyoltak a hátam mögött, pedig igyekeztem mindenkivel egyenlő módon viselkedni, és nem pedig ott keresztbe tenni nekik ahol tudok. Minden fizetéskor úgy emlegettek, hogy "az a kis tuskó már megint megtartotta a prémiumokat" (meg kell jegyeznem, hogy a tuskózást a vezetéknevemből képezték, és használták a hátam mögött. Márpedig kicsi sem vagyok, úgyhogy nyilvánosan nem volt semmi beszólás a részükről, sőt igyekeztek hízelgőnek tűnni velem szemben, de ki tudtam olvasni az arcukból, hogy mérhetetlen gyűlölet árad belőlük. Igaz minden próbálkozásukat sikerült hárítani az irányban, hogy igyekeztem jóban lenni a vezetőséggel és a tulajdonosokkal.

 mobbing-fotolia726.jpg

A számok mindig engem igazoltak. Bár tegyem hozzá, hogy a prémiumok visszatartása nem volt alaptalan. Körülbelül 2-3 hónap alatt jöttem rá, hogy a termékeink, amiket forgalmazunk mind mennyiségben és minőségben, és mennyiségben igen erős kívánni valókat hagytak maguk után, és sok volt a vásárlói panasz, sikerült minden alkalommal, a vezetőnek, vagy mint nekem, a helyettesnek a közbenjárásommal az elejét venni. A helyzet csak akkor fordult rosszabbra, amikor a vezető kollégám után engem neveztek ki a bolt élére, akkor éreztem úgy, hogy az alkalmazottak irántam érzett utálat csak még fokozódott. Ezek után még csak köszönni sem köszöntek, viszont még egyéb indokokkal el el maradt egy két kolléga a fontosabb teendők végrehajtásában, úgyhogy volt olyan hogy nekem, vagy az akkori helyettesemnek kellett intézkednie.

 

A dolgok tovább durvulásának úgy vettem elejét, hogy kihirdettem, egy tesztírást, melyet előzetesen egyeztettem a cég vezetőségével. Miután ki lett hirdetve a tesztírás valahogy csendesebbek lettek a kollégák, de miután kiderült a tesztek eredménye, ami alapján a 3 leggyengébbre sikerült írójától közös megegyezéssel, és szép végkielégítéssel meg is váltunk. Ez valahogy a bent maradtakat nem vigasztalta, úgyhogy igyekeztek inkább kerülni a társaságomat. Valahogy úgy esett, hogy ez után új munkaerőre volt szükség, és a vezetőség kikötötte, hogy csak egyvalakit lehet felvenni, ami szintén nem tetszett nekik. Az új kolleginát igyekeztek ellenem hangolni, amit nem sikerült elérniük. Igaz eleinte a közeledéseit amolyan szervezett "támadásnak" véltem, és igyekeztem távolságot tartani. Viszont a próbaideje alatt sikerült kiderítenem, hogy tényleg nem ártó szándékkal közelítgetett, finoman szólva jól összejöttünk. Tehát úgy döntöttem, hogy inkább kilépek a cégtől, nehogy rámenjen a jó hírem a cégnél a dologra. Őt pedig egyeztetéssel a cég központjába helyeztettem át. Ráadásul sikerült az egészet titokban tartani. Viszont nem volt nagy az öröm sokáig az ottmaradottaknál, mert egyrészt az új vezető elküldte az egész személyzetet, miután kiderültek viselt dolgaik. (ugyan én nem tartottam a hátamat nekik, mivel jó viszonyt ápoltam a vezetőséggel, minden esetben rám hagyták a döntéseket)  

 

Mint ahogy azt fentebb megírtam sok "károm" keletkezett abból, hogy több végzettséget is szereztem az idők során. Sok helyen azonnali elutasítást kaptam, amikor meghallották, hogy mit, és hol dolgoztam. Abban a pillanatban mindennek le voltam hordva, a volt cégemmel együtt. (lehet, hogy olyanokat találtam meg, akiknek már volt valamilyen negatív tapasztalata a céggel szemben) Volt olyan eset is, hogy amikor a CV-met olvasva a munkaköreimet firtatták, akkor volt aki, és akik megjegyezték, hogy nincs számottevő tapasztalatom vezetői téren - annak ellenére, hogy majd 3 évet vezetőként dolgoztam le. Az eredeti szakmámban is próbáltam elhelyezkedni, a legtöbb helyen a próbaidőszak után nem tartottak rám igényt.

 

A volt cégem központjába nem mehettem vissza, mivel az addigra kialakult kapcsolatomat nem kívántam tönkretenni. A nagyjából egy év keresgélés után úgy döntöttem, hogy belefogtam egy jóbarátom javaslatára egy MLM jellegű hálózatépítésbe, ami a kezdeti lassúság ellenére beindult, így váltam újra sikeressé, immáron a munkámban is. Annak ellenére, hogy az a hely ahol voltam a helyzethez képest jól éreztem magam.  

 

Drruppy

A listazz.com segítségével Feketelistára tehetitek az inkorrekt cégeket, a megtévesztő álláshirdetéseket.

 

banner_1.jpg