Hazugságok tárháza

Önnek is van egy története? Írjon nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

 

Amennyiben jogi tanácsra, vagy segítségre van szüksége, az mhtjog@gmail.com elérhetőségen vegye fel velünk a kapcsolatot!

 

Tisztelt Munkahelyi Terror!

 

Az én történetem januárban kezdődött mikor több mint két év után álláskereső lettem. A cégnél ahol eddig dolgoztam nagyon korrekt volt, még annak ellenére is, hogy kölcsönzött volt a státuszom. Mivel viszont a cég belső szabályzata alapján csak egy évig dolgozhattam volna ott, amit plusz egy évvel toldottak meg időszerű volt a váltás. szerettek volna megtartani, ám más osztályra nem volt nyitott pozíció, a feladatkörömet viszont külföldre költöztették, állományba átvenni pedig nem volt lehetőség (betölthető pozíció hiányában) így fájó búcsút kellett vennünk egymástól.

 

Sorra adtam be a pályázatokat és szerencsésnek mondhattam magam, hogy több helyről is pozitív visszajelzést kaptam, pedig elég kritikusan válogattam meg a pozíciókat. Csak olyan helyekre nyújtottam be pályázati anyagomat ahol idegen nyelvet kértek, erős analitikus készséget és magas MS Office tudást. Nem csak azért mert az ilyen pozíciók magasabb jövedelmet ígérnek, de a megszerzett tudást semmi esetre sem szerettem volna veszendőben hagyni.  A végső választásom egy német IT cég magyarországi fióktelepére esett, mind anyagi okból, mind pedig tetszetős feladatkörérőből adódóan. Bár ne tettem volna.

 

A szerződésemet a munkakezdést követően úgy kellett kikönyörögni a munkáltatótól. Azért kaptam meg viszonylag hamar, mert a munkaügyi központban aktív álláskeresőként le kellett jelentenem és a munkaszerződés alapján tudtam a cégadatokat megadni. A cég még ennek tudatában is a 3 nap végén adta oda a szerződésemet, ami már furcsa volt. a feladatkörhöz csupán annyi volt: „minden, amire utasítanak”. Rá is kérdeztem, hogy nem e lehetne konkretizálni, mert ez így túl tág fogalom, a válasz nemleges volt. Végül aláírtam, nem tulajdonítottam neki különösebb jelentőséget, végül is jól fizető állásról van szó.

 

A feladatkör egyébként nem volt bonyolult, annyiról szól, hogy az új rendszert kellett összeegyeztetni a régivel szemben, valamint tesztelni az újat, hogy kiküszöböljék a hibákat. Én naiv riportkészítéseket és egyéb adminisztrációs valamint adategyeztetést vontam le mindenből. ezzel szemben a valóság az volt, hogy két rendszert kellett használni. egyszer az új rendszert, amiben a migrált adatok voltak valamint egy másikat, ahol képeket és kommenteket kellett feltölteni.

working-remotely-is-it-right-for-you--740b1cf3b5.jpg

A mai napig nem értem, hogy ennek kapcsán miért kér a cég bármi nemű MS Office ismeretet, idegen nyelvtudást meg pláne nem. Az tény, hogy Word programot használnak, ahol egy általános leírás van, hogy melyik rendszer mit kell hogy tartalmazzon, de az sem napra kész…

 

A strukturált betanulás pedig annyit jelentett, hogy egy hétig ül az ember egy „tapasztalt” kollégánál (megjegyzem , talán 2 ember van, aki fél évnél régebb óta dolgozik ott) és nézi, hogy ő mit csinál. Elméletileg van leírás, hogy hova milyen ellenőrző képet kell feltölteni és milyen kommentet kell hagyni, amit természetesen elfelejtenek elküldeni. lényegében dolgozz úgy, ahogy tudsz.

 

A "project vezetők" munkája is hagy némi kivetni valót maga után. Egymástól lopkodják az embereket, mondván az övé az első. Bár számomra rejtély, hogy lehet valaki project manager, akinek végzettsége nincs hozzá, de még tapasztalat, nyelvtudása sem. Szomorú hogy a 3 vezetőből 2-re is igaz ez az állítás.

 

Tovább rontja a helyzetet a munkahelyi morál is. Ha nem az a típusú ember vagy, aki beédesgeti magát valamelyik project vezetőhöz igen hamar az utcán találja magát. Másfél hónap során, megtapasztalhattam, milyen minden nap gyomorideggel feküdni és kelni, várva azt mikor mondanak fel.

 

Mikor megtörtént, már annyira ki voltam idegileg, hogy egyszerűen csak nevetni tudtam az irodavezetőn.

 

Az elbocsájtás követően, pedig német jogszabályokat akart magyar munkavállalóra, magyar bejelentett jogviszonnyal érvényesíteni. Én a papírjaimat azért kaptam meg az 5 munkanapos határidőn belül, mert közöltem az irodavezetővel, hogy a 30 nap jogszabály sértő és ettől ő önkényesen nem térhet el. A fennmaradó bért viszont még a mai napig sem fizette ki, pedig a határidő már rég letelt.

 

A munkaügyi felügyelősséggel felvettem e-mailen keresztül a kapcsolatot, bár igazából nem sok bizodalmam van ezzel kapcsolatban.

 

Mindenki, aki teheti, nézzen alaposan utána az adott cégnek, és kérjen írásos leírást a feladatkörről, hogy ne járjon úgy mint én.

 

Remélem, tanulsággal tudok szolgálni és leközlik, hogy mással ilyen ne fordulhasson elő.