Egy WC-s néni panaszai

Tisztelt Mt!

 

Egy egyéni vállalkozónál helyezkedtem el 2014. 11. 27-től. Heti 20 órás munkaidőre jelentett be határozatlan idejű munkaszerződéssel. A munkahelyem egy vasútállomás WC-je volt, ahol ténylegesen egy hónapban 256 órát dolgoztam megszakítás nélkül, minden nap reggel 9-től délután 5-ig.

 

Sajnos a munkahelyemen nagyon sok atrocitás ért, így mind lelkileg és fizikailag kikészültem. Megmondtam a főnökömnek, hogy felmondok, de mindig csak a halogatás ment, majd ha lesz helyettem valaki és hátha meggondolom magam. Jelenléti ív nem volt, fizetés borítékba, semmiféle kifizetési jegyzék nélkül és persze jóval kevesebb, mint ami járt volna.

 kke.jpg

Nem kaptam pénzt túlórákra, sem az ünnepekre, nem számított, hogy milyen nap van. Ma elmentem ismét az orvoshoz, mert már rosszullétek környékeztek az utóbbi időben és felhívtam, hogy nem tudok menni, mert beteg lettem, erre a válasz az volt, hogy akkor ki vagy rúgva. Sokan voltak előttem így és lesznek is és vannak is még ennél a vállalkozónál.

 


Tehetek egyáltalán valamit, vagy örüljek, hogy megszabadultam erről a munkahelyről?! A válaszokat előre is köszönöm!

L.