Vagy együttműködök, vagy felmondok

Önnek is van egy története? Írjon nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

 

Amennyiben jogi tanácsra, vagy segítségre van szüksége, az mhtjog@gmail.com elérhetőségen vegye fel velünk a kapcsolatot!

 

Sajnos veszélyeztetett terhesként vagyok itthon. A munkáltatót miután tájékoztattam ennek meglétéről, elmondta, hogy innentől kezdve az OEP fogja utalni a havi járandóságomat. Továbbá tájékoztatott arról, hogy részarányosan fogom megkapni a cafeteriát. Majd ezt követően több vezetői döntés volt, pl. a cafeteriára vonatkozóan, majd ezután átérkezett a munkabér. Én jóhiszeműen azt hittem, hogy ezek szerint  ez is járt, és hogy ez ugyanúgy vezetői döntés volt, így nem szóltam, csak megköszöntem a nagy segítséget!


DE! Egy hónappal később felkerestek, hogy szinte a teljes munkabérem tévesen lett kiutalva, és hogy 1 héten belül fizessem vissza a teljes összeget.


Ezen én nagyon meglepődtem, hirtelen hideg zuhanyként ért. Nem értettem, hogy hogy nem vették eddig észre..


A munkáltatót tájékoztattam, hogy nem tudom egy összegben visszafizetni, mert jelenleg egy fizetés érkezik be, a páromé. Ezután a munkáltató felajánlotta, hogy írjam meg hogy milyen részletekben tudnám kifizetni az összeget, így én visszaírtam a vezetőségnek, hogy szeretnék részletfizetést kapni,és hogy hogyan gondoltam,  de elutasította.


Azt mondta, hogy Ő úgy számol, hogy az OEP legfeljebb 90 napra fogja kifizetni a béremet, így ad 3 hónapot, hogy egy összegben befizessem a pénzt.  Erre én írtam egy másik részletfizetési kérelmet, amelyben sérelmeztem, hogy miért ajánlják fel a részletfizetési lehetőséget, ha úgy is elutasítják, illetve semmiféle garancia nem volt, és nincs arra, hogy az OEP valóban elutalja addig a teljes összeget, de kérelmemet másodjára is elutasította  a munkáltató.

angry-boss_1.jpg
Teljesen bepánikoltunk a párommal, hogy most akkor mi lesz? Hogyan fogjuk befizetni? Vajon az OEP ténylegesen elutalja időben az összeget?

Aztán a végén, amikor már nagyon idegesek voltunk, felhívtam az OEP-et, kézbe vettem a dolgot, és kiderült, hogy tévesen tájékoztatott a bérszámfejtő. A táppénzre vonatkozó szabályok ugyanis 2015.01.01.-től megváltoztak, ami azt jelenti, hogy miután beérkezik a táppénzes papír és rögzítésre kerül, onnantól számított 18 napon belül kifizetésre a bér. Ekkor megnyugodtunk!

/Nagyon sok felesleges levelezést folytattunk ezért  szegény  asszisztens kolléganővel, mire végül mind a ketten besolkaltunk. /

Ezután a munkáltatónak jeleztem, hogy a bérszámfejtő  tévesen tájékoztatott, és hogy ez már nem az első eset. Például, mikor amikor a családi adókedvezményre vonatkozóan nem adott teljes körű tájékoztatást, nem nézett utána alaposan, és végül szintén nekem kellett intézkednem.

Igen nagy kellemetlenséget okozott ezzel, persze megértem, hogy a dolgozó ember hibázik, de ez már egy kicsit sok volt!


A munkáltató azonban arra hivatkozott, hogy igaz speciális eset vagyok, de 40 ember dolgozik ott, és hogy nem tudnak mindenkire figyelni, és ha ez nem felel meg nekem, akkor fel is mondhatok. A felmondási lehetőséget akkor mondta, amikor megkérdeztem, hogy lehetne-e az, hogy én beküldöm az OEP-nem a táppénzes papírt, hogy minél hamarabb megkaphassam a bért, és minél hamarabb betudja fizetni a tévesen kiutalt munkabért. 


Persze ezt végül a munkáltató nem engedélyezte(mivel ha munkaügyi ellenőrzést kap, akkor neki bizonyítani kell a távollétemet.(később az OEP-hez betelefonáltam, ahol azt mondták, hogy miért ne vihetném be, adnak erről igazolást, amit be tud mutatni a munkáltató ha kimegy hozzá egy munkaügyi ellenőr) DE! én megértettem a cég álláspontját, és elfogadtam.

Mondom annyit mondott, hogy felmondhatok, vagy továbbra is együttműködöm velük!

Megértem, de ha speciális eset vagyok,  akkor elvileg jobban is odafigyelnek rám, illetve odafigyelhetnének, de a fenti eset alapján sajnos ez mégsem így van!


Nagyon rossz érzés,. idegeskedek most a pénz miatt. Ezek szerint, akkor tényleg szólnom kellett volna, hogy átjött a munkabérem. Egyszerűen azt érzem, hogy olyan mintha még én lennék ennek az egésznek az okozója. Amikor azt mondta a telefonban az asszisztens, hogy 40 emberre kell odafigyelni, és értsem meg, hogy ez nem egyszerű, és egyébként is ők mindent megtesznek, illetve fel is mondhatok ha akarok... Szinte azt éreztem, hogy valami rosszat tettem, mert bántom a bérszámfejtőt.....vagy nem tudom.

Ezért segítséget szeretnék kérni, és szeretném megkérdezni, hogy :

1. A törvény szerint nekem valóban egy összegben kell a tévesen utalt munkabért visszafizetni, vagy lehet több részletben is?


(valahol azt olvastam, hogy a teljes összeget nem kérheti egyben vissza a munkáltató, a munkabér 50%-ig állapíthatja meg a visszafizetést.)


2. Azt mondta a munkáltató, hogy hamarosan küldi az ezzel kapcsolatos dokumentumokat. Megtudnák mondani, hogy hogy néz ki ez a dokumentum, és mit kell hogy tartalmazzon?


Köszönöm, hogy elolvasták a történetem!
Segítségüket megköszönve!