Önnek is van egy története? Írjon nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

Tisztelt MT!

Történetem nem is terror, inkább mentalitás és vezetői képességek hiányosságáról szól. Pályakezdőként kerültem ki a munkaerőpiacra. Állam- és jogtudományokat tanultam az egyetemen. S mivel mindenhonnan megkaptam, hogy nincs tapasztalatom, ezért nem tudnak alkalmazni. Természetesen a diploma kézhezvétele utáni napon már mentem regisztrálni az illetékes munkaügyi szervhez. 1-2 hónap "várakozás" után fel is vettek egy egy helyre. Közfoglalkoztatottként,de annál nagyobb lelkesedéssel vágtam bele az új munkába. Reggel már 1 órával előtt benn voltam, és maradtam is 30 perccel tovább. Fizetés nem volt sok,a munkához képest. Jogi munkát végeztünk,s úgy éreztem, hogy maga a tudat, hogy dolgozhatok mindenért kárpótol.

Próbáltam odafigyelni és tanulni. Sajnos betanítás nem volt, így a többieket figyeltem. Sokáig éreztem azt, hogy nem megy a munka. Csoportvezetőmet -aki 3 évvel volt idősebb tőlem- sűrűn felkerestem, ellenőrzésekre és jóváhagyások végett. Sokszor hibázott ő is,de mindig sikerült kibújnia a felelősség alól, és ránk közfoglalkoztatotatkra kenni a dolgot. A többi kollégával, akikkel egy irodában voltunk jól kijöttünk. Segítettük egymást. Megleptek a sok értelmetlen, logikátlan szabályok amikkel az 1-3 hétben találkoztam. ("Nem beszélhetsz ezzel az osztállyal,meg azzal mert rosszban vagyunk velük!") Gondoltam magamban, hogy ez nem óvoda, hogy így viselkedjen egy felnőtt ember. 1 hónap után behívott a közvetlen főnököm, és közölte, hogy nincs megelégedve velem. Mondtam, hogy persze még bele kell tanulnom,de igyekszem. Ekkor hümmögött és láttam rajta, hogy valami nagyon zavarja. Mondta, hogy örülhetnék, hogy itt dolgozom. Ekkor én hümmögtem egy sort. Mert mégsem a Google cég csapata,hanem közszféra. Kapásból kérdőre vont, hogy én biztos azt mesélem otthon a családom körében, hogy ez nekem mennyire jól megy, és hogy én vagyok itt a király. Felháborodással néztem rá, hogy ennek mégis milyen relevanciája van, hogy én mit mesélek otthon és hogyan végzem a munkám benn?! Nettó személyeskedés! Közölte, hogy ne is álmodjak róla, hogy hosszabbítják a szerződésem. Gondoltam, 1 hónap után "érdekes" ilyet kinyilatkoztatni. Ekkor mondta, hogy mehetek vissza dolgozni. Hát, ez is egy hülye, gondoltam. A csoportvezetőnk sem értett annyira a dolgokhoz. Volt pár ügy, aminél utasított, hogy írjak egy közig. szervnek. Megírtam majd mikor válaszolt szerv kiderült, hogy már 2 hónapja megírta neki az előző kolléga a levelet. Gondoltam ez is egy összehangolt munkavégzés.

Persze, rajtam csattant az ostor. Egyrészt megértettem, hogy figyelmetlen voltam, amiért nem néztem utána, hogy már ment ki ilyen levél. Másrészről,annyiban megbíztam a vezetésben, hogy azért mégiscsak tudják mit csinálnak. Több év,több gyakorlat. A többi munkavégzés is ilyen semmilyen munka volt. Belekezdtem volna egy ügybe,egyből leállítottak, hogy na azt én ne csináljam. Mondom jó, akkor mást. Ajj, onnan még várjuk a visszajelzést! S folyamatosan akadályba ütköztem. S a csoportvezető sem segített. Amikor 1 hét maradt már csak a programból. Lejött a HR-ről egy kollegina és kérdezte, hogy nem kapta meg a nevem, hogy benne lennék a következő programban. Ergo, tőle kellett megtudnom, hogy akkor ennyi volt.

Egyrészt örültem neki,mert ilyen semmilyen munkahelyet nem tudtam volna még csinálni. Másrészről bosszantó volt, hiszen a munkáltató kötelezettsége ezt közölni. Még a héten bementem hozzá,mert kötelező volt kivennem 2 napot. Utolsó nap előtt felhívott a közvetlen munkáltató, és elhordott mindennek, hogy én milyen szemét, rohadék ember vagyok, aki még el se köszön tőle. Mondtam -már mindegy mindegy alapon-, hogy én meg a HR.-től tudom meg, ami egy másik osztály, hogy ennyi volt az se korrekt és jogszabály szerint történik. Ekkor megegyeztünk, hogy még utolsó napon (ami a szabadságom!) bemegyek és megírom az átadás-átvételi jegyzőkönyvet (amit a munkáltatónak kellene!), s nekem csak aláírni. Bementem reggel, mintha dolgozni mennék. Gondoltam 10 perc az egész, vittem a kollegináknak csokit, a férfi kollégáimnak egy-egy üveg bort. Mégse váljunk el haraggal,ha mégis így alakult ez. Megírtam az átadás-átvételit -bár még sose írtam- majd elküldtem a csoportvezetőnek, hogy jó lesz-e így. Minta alapján írtam, gondoltam jó,készen vagyunk. Visszadobták, hogy nem jó, és ezt meg ezt írjam bele. Persze, hogyne,beleírtam. Így jó lesz kérdeztem. Nem,még most se jó,mert ez meg ez hiányzik belőle. Javítottam, küldtem. Most se volt jó. 12 körül volt,én meg ebédet se vittem magammal. Átrohantam a boltba venni valamit. Kérdeztem mi a gond vele, a válasz mindig az volt: nézzem át jobban. Konkrétummal nem tudtak szolgálni. Láttam mire megy ki a dolog. Hátradőltem, és beszélgettem a többiekkel. Akiknek akkor, hogyhogy nem volt éppen semmi dolguk. Majd a munka befejezés előtt 10 perccel behívtak és közölték, hogy mégis jó a jegyzőkönyv. Gondoltam magamba -enyhe szarkazmussal- micsoda véletlen. Aláírtam a munkaviszony megszüntetéséről szóló szerződést,majd kiléptem a kapun.

(Volt egy terhes kollegina (aki szintén közfoglalkoztatott volt). Mondta, hogy meddig tud dolgozni jelezte a HR felé is. Vele a folyosón kezdett el ordibálni, hogy mi a francot keres még itt, amikor azt mondta elhúz hónap végén. Szerintem ez is minősíthetetlen! De ez az ő története)

Egyrészt örültem, hogy vége. S bíztam benne, hogy ennél csak jobb jöhet. Még a héten felhívtak egy közig.szervtől és egy páratlan munkát ajánlottak, kinevezéssel. 1 napot gondolkoztam rajta és rábólintottam. Azóta kicseréltek élvezem és szeretem is. 2 hétig csak ültem egy kolléga mellett és tanultam tőle. S pontosan ez az ami ott nem volt meg. Biztos, hogy van ennél is jobb,de itt legalább embernek néznek, és úgy is beszélnek velem.

Amennyiben jogi tanácsra, vagy segítségre van szüksége, az mhtjog@gmail.com elérhetőségen vegye fel velünk a kapcsolatot!