A közmunkással mindent megtehet még egy másik közmunkás is

Önnek is van egy története? Írjon nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

 

 

Kedves MT!

 

Egy korábbi cikket látva bátorodtam fel, hogy leírjam az én esetemet. 2009 óta vagyok a munkaerő piacon, nem vagyok az a típus aki szeret tétlenül ülni, így mindig találtam valami munkát akár hosszabb akár rövidebb távra. Láttam már pár cifra dolgot, találkoztam kulturáltnak aligha nevezhető kollégákkal, hátborzongató főnökökkel. Mondjuk úgy edzésben vagyok ezen a téren. Legutóbbi hosszútávú munkahelyemen a nehézségek és a meglehetősen rossz aránnyal bíró fizetés-feladat mennyiség-veszélyességhez képest szerettem a munkám és jó is voltam benne a visszajelzések alapján. Mivel nincs komoly végzettségem (érettségi + OKJ szakma) így igencsak nehézkes jó állást találnom. Sok meglehetősen rossz választás után kerültem be végül a közszférába, mint kisegítő munkaerő, mindössze nettó 51800 Ft-ért havonta, egyéb juttatások nélkül (mivel közel volt az otthonomhoz gondoltam átmenetileg jó lesz, amíg jön valamilyen komolyabb lehetőség).

 

Alapvetően az volt a dolgom, hogy a napi ügyiratforgalmat kezeljem (kézbesítettem az osztályok és az irattár között), segítettem az osztályom munkáját, az adminisztrációt, selejtezésnél ott voltam plusz emberként, semmi megerőltető amit ne lehetne gyorsan megtanulni. A közvetlen kollégáimmal és csoport vezetőmmel nagyon jól kijöttem. Maximálisan elégedettek voltak velem mivel elsőre beillettem a csapatba és elememben éreztem magam a folyamatos pörgés közepette is. Nagyjából 2-3 hónappal a szerződésem lejárta előtt már azon tanakodtak miként lehetne megoldani, hogy állandóra ott maradjak velük vagy legalább hosszabbítsanak velem szerződést, természetesen a próbálkozás úgy nézett ki süket fülekre talált, új embereket vettek fel, köztük az egyikőjük csak "besegíteni" járt le a mi osztályunkra mert az eredeti helyén gyakorlatilag csak ült egész nap a 4 fal között (szó szerint értendő sajnos). Ezzel önmagában nem is lett volna gond, mivel rengeteg volt a munka még örültem is egy plusz kéznek, gondoltam neki se kellemetlen az egész napos távolba meredés. A csoportvezető rám bízta, hogy tanítsam be a kolleginát a kézbesítés csínjára-bínjára, mert nagy valószínűséggel ő fogja ezt a feladatkört átvenni, így én foglalkozhatok más sürgősebb munkával is a hátralévő időben.

 

A hölgy lelkes volt az elején én meg igyekeztem a lehető legegyszerűbben elmagyarázni mindent persze kedvesen és jó kedvűen. Hetekig tanítottam be a delikvenst, aki napról napra egyre érdekesebb hozzáállást kezdett tanúsítani. Furcsa megjegyzései voltak mit miért nem hajlandó megcsinálni, vájkált mások anyagi helyzetében, egyszer még azt is közölte, hogy én a közvetlen főnököm helyére meg a bankszámlájára pályázok biztos azért vagyok csak vele kedves (azóta is barátok vagyunk egyébként pedig már nem a feljebbvalóm). Nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, nem volt szimpatikus a kollegina és már láttam hozzáhasonló kavarásra hajlamos egyént. A munkáját látványosan rosszul és lassan csinálta, mintha ő tenne szívességet azzal, hogy dolgozik és ezt előszeretettel mások orra alá is dörgölte. Ha hibázott természetesen mindenki hibás volt csak ő nem. Lassan haladt a betanítása mondanom se kell.

 angry-2.jpg

Történt aztán, hogy végre megérett az önálló kézbesítésre. Pénteken nagyon győzködött mindenkit, hogy ő hétfőn már egyedül szeretne menni mert úgy érzi menni fog, de ha valami gond van akkor is a hétfő hosszú nap, könnyebb lesz korrigálni. Csoportvezető és a kollégák jóváhagyták a dolgot így én már abban a tudatban jöttem be hétfőn, hogy nem nekem kell végig rohanni az épületen. Nagyjából 20 perccel a kézbesítés szokott időpontja előtt azonban a kolléga közölte, hogy ő neki el kell menni mert az osztályon ahol eredetileg van munkát kapott de nem fogja az orrunkra kötni mi az mert titok, várhatóan 10 percet fog késni a kézbesítés, de biztos nem lesz több mert visszaér gyorsan. Összenéztünk, felettesem jóváhagyta, had menjen, ismertük már az ominózus osztály hangját akitől a feladatot kapta, jobb ha elintézi azt előbb mert csak a dráma lenne belőle, hogy nem ő volt az első. Telt múlt az idő, a 10 perces késésből 20 lett, a 20 perces késésből 30 majd 40. Lassan 3/4 órája várták az osztályok az anyagaikat, így végül eldobva minden mást ketten rohantunk fel egy másik kolleginával, hogy gyorsan körbevigyük amit kell. Persze kaptuk is a megjegyzéseket rendesen.

 

Épp mentünk az egyik folyosón, egyszer csak szembejön a kedves késő kolléga. Egy szál kabátban, kezében pörgeti az esernyőjét, csomag vagy bármi sürgősnek látszó dolog nincs nála. Gondoltam ha már összefutottunk vele megkérdezem mi történt, hogy nem ért vissza, gondoltam biztos közbejött valami. Nem lett volna semmi gond, ha csak szimplán válaszol és elnézést kér, már robogtunk is volna tovább egy ok semmi baj felkiáltással. Erre fennhangon üvöltve közölte, hogy nem vagyok a főnöke és én csak ne dirigáljak neki, mert ő nem is hozzánk tartozik és, hogy merészelem őt kérdőre vonni (azok után, hogy helyette dolgoztunk ketten igen). Majdnem elejtettük az aktákat a kezünkből a válasz hallatán. Természetesen a hölgy tovább állt mintha semmi dolga nem lenne, kínosan kényelmesen indult meg a lépcsőn felfelé, visszhangzott a szidalmaitól a folyosó. Mivel úgyis mentünk fel az osztályra ahová eredetileg tartozott, gondoltam megkérdezem az ottani felettesét, hogy mi történt, mert ha lesz még ilyen alkalom akkor inkább szóljanak és körbeviszem én a postát, akkor neki nem kell sietnie én meg úgy osztom be az időmet és nincs probléma. Erre a kedves kolléga szó szerint ugyanazokkal a szavakkal lehordott a sárgaföldig, hogy én nem vagyok a közcélus kolléga főnöke, milyen jogon kérem számon, meg hogy én egyébként is hogy merészelem ezt a stílust megütni. Idézem: én csak egy szaros kis közmunkás vagyok (megjegyzem egykor ő is így került ide) és majd ő beszél a csoportvezetőmmel, hogy rúgjanak ki de azonnal mert ez megengedhetetlen, hogy én itt dirigálok egy másik közmunkásnak és majd az aljegyző jól móresre tanít engem.

 

Döbbenetemben megszólalni sem tudtam, a másik egyébként nem közfoglalkoztatott kolléga aki velem volt tátott szájjal meredt az egész jelenetre. Természetesen a nagyhangú hölgyemény bepanaszolt a csoportvezetőnél, hogy micsoda alpári stílusom van így én már arra mentem le a saját osztályomra, hogy a kedves késő kollegina vigyorogva néz engem egy kiflit majszolva, a csoportvezetőnek meg látványosan vörös a feje. Szerencsére ő jobban ismert engem annál, hogy hitelt adjon az egésznek. Leültünk beszélgetni, ő lenyugtatta odafent a kedélyeket közben, de később elmondta, hogy ez nem az első eset, hogy panaszkodnak rám a hátam mögött, természetesen ugyanez a személy, aki egyébként azért orrolt meg rám, mert a selejtezési időszak közepén amikor egymagam voltam csak segítő nemet mondtam az ebéd fuvarozásra és megkértem, hogy ha van lehetőség inkább oldja meg máshogy mert úszok az aktákban és az adminisztrációban odalent (több tízezer aktát kellett kezelni akkoriban meglehetősen rövid idő alatt, ebédelni is alig volt időm).

 

Természetesen innentől kezdve folyamatosan szabotálva volt a további alkalmazásom kérdése, kaptam a gúnyos vigyorokat, így végül a szerződésem lejártakor távoztam. A kavaró művésznő azóta is itt dolgozik egyébként bár érdemi munkát nem bíznak rá azóta sem. Az egész szituációban csak az vigasztalt, hogy a közvetlen felettesem és a kollégák akikkel nap mint nap együtt dolgoztam kiálltak mellettem és még búcsú bulit is tartottak amikor már az utolsó napokat töltöttem velük. Megmaradt velük a jó viszony, ha az időm engedi meg is látogatom őket. Azóta már új helyen dolgozom szerencsére jó kollégákkal és egy energikus, de nagyon rendes főnökkel.

 

Tanulság: Vigyázzon mindenki aki közszférában dolgozik, mert onnan is érheti támadás ahonnan nem is várná.

 

Amennyiben jogi tanácsra, vagy segítségre van szüksége, az mhtjog@gmail.com elérhetőségen vegye fel velünk a kapcsolatot!