3 hónapja ingyen dolgoztatnak

Önnek is van egy története? Írjon nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre

 

Tisztelt Mt!

Egy német multinacionális cégnél dolgozok hosszú évek óta. 2017. februárig semmiféle negatívummal nem találkoztam, minden rendben volt. Azonban február óta a cég nem hajlandó fizetési kötelezettségét teljesíteni, vagyis immár 3 havi béremmel tartoznak, nem kaptam meg sem a februári, sem a márciusi, sem az áprilisi járandóságomat, emellett az utazási költségtérítés és a többi juttatás is kimaradt.

Természetesen több ízben, nagyjából 2-3 naponta rákérdeztem, hogy mikor számíthatok a nekem járó bérre, mindig néhány napos türelmet kértek és megígérték, hogy egy összegben rendezik majd az elmaradásukat. Ez sajnos április 25-ig nem történt meg, így azt kell mondanom, betelt nálam a pohár. Ezt a hetet még végig csinálom, és titkon még reménykedek, hogy valami csoda folytán hétvégéig tényleg megérkezik az összes pénzem, ugyanakkor nem sok esélyt látok rá az előzmények tükrében, éppen ezért, ha nem történik meg az utalás, legkésőbb május 2-án felmondok.

man_no_money_489081790.jpg

A szerződésem 30 napos felmondási időszakot tartalmaz, ugyanakkor a kialakult helyzetben semmilyen körülmények között nem szeretném ledolgozni ezt az időszakot. Van arra valamiféle lehetőségem, hogy ne kelljen letölteni a felmondási időt? Még egy hónap ingyen munka sem az időmbe, sem az energiámba nem fér bele és ez az állapot már a létbiztonaágunkat fenyegeti.

A másik kérdésem, ha a felmondás után sem hajlandóak kifizetni a tartozásukat, kihez fordulhatok, és mit tehetek? Több mint 600 ezer forinttal rövidítettek meg, már csak a családom miatt sem engedhetem meg magamnak, hogy ezt a pénzt veszni hagyjam, de egyébként sem tudnám elfogadni, hogy kvázi ingyen dolgoztattak hónapokon keresztül.

Várom megtisztelő válaszukat!

Üdvözlettel,

R.

Hirdess a Munkahelyi Terror blogon és 1 HÓNAPOT AJÁNDÉKBA ADUNK. A részletekért KATTINTS!