Munkaidőben a főnököt kell költöztetni

Üdvözletem!

Rövidke levelem azért írom, mert szükségem van információra, bárminemű lehetőségekre, hogy a soron következő történetben mit lehet jogilag lépni. Az adott cég melyről szó fog esni nem az én munkahelyem, nagyon közeli rokonom dolgozik ott, és az eseményeknek így ezáltal én is fül- és néha szemtanúja vagyok. Ez egy nemzetközi logisztikai cég, mely már jó ideje új vezetést kapott a magyarországi ágazat menedzselésére. A vezetőség furcsa megmozdulásai az utóbbi időkben nagyon vadregényes csapásvonalra tértek át. Mindenféle regényírás nélkül inkább a lényegre térnék.

Az összes munkatársnak aki a cégnél dolgozik, szoros napirendje van, amit kötelezőszerűen végre kell hajtani, hogy ne legyen negatív következmény. Tehát például hétfő van, Budapesten végre kell hajtani a logisztikai kört, majd le kell ugrani Hegyeshalomra munka- és tűzvédelmet oktatni, majd vissza, hogy a kör tovább folytatódjon, plusz adminisztráció. Ez egy laza napnak minősül, ugye nem ritka, hogy egy munkavállalónak manapság már 9-10 munkakört írnak elő a szerződésben, elállni pedig lehet, de akkor lehet csomagolni is. A probléma inkább az, hogy a "kedves vezető" és felesége a Budai Vár-ból átköltözik a Gellért-hegyre. Ennek így semmilyen jelentősége nem lenne, viszont úgy már igen, hogy az alkalmazottakat a munkaidőben utasítják arra, hogy az összecsomagolt tárgyakat szállítsák el az új lakóhelyre, majd pakolják is be a házba. A rokonom kérték meg pár nappal ezelőtt, hogy lenne egy mosogatógép, amit el kell vinnie, ne aggódjon lesznek emberek, akik felteszik az autóra. Igen ám, de kik fogják leszedni? Hát, azt nem tudjuk.

koltozes.jpg

A rokonom hasi sérvvel műtve lett, egyedül pedig nehéz megoldani hogy a realitás talaján próbáljunk maradni. Hirtelen össze kellett gyűjtenie 2-3 raktárost, hogy segítsenek a lepakolásban. Munkaidőben és azután is Barbie-babákért kell szaladgálniuk Budapest belvárosában, be kell vásárolniuk a "kedves vezető" édesanyjának és el kell vinniük vidékre. Az online megrendelt könyvekért kell menniük, és a vezetőség otthonába fuvarozni. Mindezt a szoros napirend betartása mellett.

A vezető számítógépe a napokban tönkrement. Az egyik raktáros kollégáját megkérte, hogy menjen át hozzájuk megjavítani, aki készségesen el is ment, munkaidő után. Több óra múlva, mikor befejezte a műveletet este, azt mondta, hogy akkor 5000 Ft lesz. A főnök erre rákérdezett felhúzott szemöldökkel: "Tényleg?" - A kollégát másnak dobozokkal látták a munkahelyen, pakolhatott, kereshetett más munkát. De rendszeresen kell kutyát sétáltatniuk a kollégáknak ha jót akarnak maguknak. Egy másik kolléga kicsit már megzuhant ezektől a kötelező elvárásoktól, majd a vezető rákérdezett, hogy rosszul érzi-e magát ezen feladatok végrehajtásától, próbálta tehát kiprovokálni az "igen"-t, hogy táptalajul szolgáljon a másnapi kirúgáshoz.

Ezekre az egyéni kérésekre (azaz kötelező cselekedetekre) nem lehet nemet mondani, máskülönben másnap csomagolhat az illető, ahogy nagyon sok embernek kellett már. Kérdés az, hogy hogyan lehetne véget vetni ezeknek az irreális kéréseknek olyan közegben, ahol az emberek féltik a munkájukat, mert már lassacskán nyugdíjközeli állapotba érkeznek. Milyen módok lehetnek a változtatásra? Köszönöm előre is a meglátásokat.