Önnek is van egy története? Írjon nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

 

 

Tisztelt Mt!

 


Első munkahelyemen történt velem olyasmi, amit mai napig nem felejtettem el, pedig annak már jó 15 éve. Nem mondom, hogy nem tudtam feldolgozni, mert fel tudtam, de időnként óhatatlanul az eszembe jut. Sokszor szoktam olvasni a blogotokat, ahol mindenféle "apróságot" munkahelyi terrorként állítanak be a levélírók. Tudom jól, hogy mindenkinek a saját problémája a leghatalmasabb, mégis sokszor gondolom úgy, hogy azok írnak önöknek, akik egy kis utánaolvasással, vagy józan paraszti ésszel maguk is meg tudnák oldani az őket érintő helyzetet.

 


Ami engem illet, nem volt ilyen szerencsém akkoriban, amikor az első munkahelyemre felvettek, hiszen jó 15 évvel ezelőtt az internet itthon még nagyon kevesek kiváltsága volt, hasonló oldalak pedig nem is léteztek még. Akkor végeztem a szakközépiskolában és érettségi után belecsöppentem a kereskedelem világába és a nagybetűs életbe. Továbbtanulásról nem is álmodhattam, a szüleimet igen korán elveszítettem és már a középiskola alatt önfenntartónak kellett lennem, csak magamra számíthattam. Így maradt a munka. Sokáig úgy volt, abban az üzletben fogok dolgozni majd, ahol a gyakorlati időmet töltöttem, de sajnos nem így lett, egy számomra teljesen ismeretlen helyre kerültem.

 


A beilleszkedés számomra sosem volt egy nehéz dolog, azonnal sikerült összebarátkoznom a kollégákkal, idősebekkel és fiatalabbakkal egyaránt. Sokat kellett dolgozni, nem is fizettek akkoriban sem túl jól a kereskedelemben, de nem nagyon volt választásom. Hónapokig ment minden rendben, leszámítva, hogy szinte semmire sem vo,t időm. A gond egy új kollégával kezdődött, aki egyébként az én reszortvezetőm is lett egyben. Talán akkor volt 23-24 éves, semmilyen szakirányű végzettsége nem volt, ellenben ismerte, akit kellett, így nem volt kérdéses, hogy megkapja az állást. Alapvetően neki is ki kellett volna vennie a részét az aktív munkából, de eza valóságban annyiból állt, hogy dirigált mindenkinek, aki a keze alá tartozott. Élvezte a helyzetet, hogy ő valaki lett a semmiből, és ahol tudott, ezzel vissza is élt.

 


Velem eleinte kedves volt, nem piszkált, már-már túl kedves is, de ez nekem akkoriban nem tűnt fel. Visszagondolva mindig bókolt, kedvesnek szánt megjegyzéseket tett, igyekezett sok időt velem tölteni bent, de nem tulajdonítottam neki különösebb jelentősséget. Csak főnöknek tekintettem, aki egyébként kicsit sem volt szimpatikus. Azután végül nekem is leesett, miről is van szó, de csak akkor, amikor randizni hívott az egyik műszak után. Bár mindenki tudta, mi is a helyzet, engem nagyon meglepett, viszont nem kellett sokat gondolkodonom a válaszon, a lehető legkedvesebben, de elutasítottam, mondván boldog párkapcsolatban élek, amiből egy szó sem volt persze igaz, de csak ez jutott eszembe. Úgy tűnt csalódott a választól, de megértette.
Én itt tovább is léptem volna, ha nem változnak meg gyökeresen a napjaim. A kikosarazott főnököm abszolút kiakadt az én elutasításomon és elhatározta, hogy bosszút áll. Megtehette, senki sem szólt neki, hogy ne tegye. Bent tartott mondvacsinált okokkal, kereste a kákán is a csomót, megalázott többször mások előtt, szívta a véremet, mint egy pióca. Én meg, mint kezdő és naiv kislány, úgy gondoltam, ezt mind meg is teheti, hiszen hát ő a főnök én meg a kis senki. Nem mondom, hogy nem sírtam át néhány éjszakát és nem gondoltam rá, hogy egyszer jól beolvasok neki, de nem tettem. Féltem. Féltettem a kis megélhetésemet, meg úgy egyébként is szorongtam szembe menni a kis kedvenccel.

nemi_eroszak.jpg 


Azután 2001. december 28-án jött el a terror napja, amelyet míg élet, nem fogok elfelejteni. Péntek volt, este 10 óráig voltunk nyitva akkoriban. 10 után jött a takarítás, a rendrakás, némi előkészítés. Teljesen elúsztam vele, szinte már mindenki elment. Emlékszem, nagyon fáradt voltam, de amit meg kellett csinálni, azt meg kellett csinálni. Nem is nagyon figyeltem semmire, csak, hogy haladjak és végezzek gyorsan, mert ha nem érem el az utolsó buszomat haza felé, akkor bizony gyalogolhatok is egy csomót mindennek a tetejében. Épp felmostam és a vizet kellett kicserélnem (még nem volt takarítógép akkor nálunk), amikor is a mosdó melleé érve látom, hogy János (nem így hívták, de ez mára már részletkérdés) is ott van még. Elég idióta vigyor volt az arcán, ennyit érzékeltem, majd a következő pillanatban minden előzmény nélkül nekem ugrott. Én elejtettem a felmosót és próbáltam védekezni, ő pedig megpróbálta leráncigálni rólam a ruhámat. Nem mennék bele a részletekbe, sikoltozni, kiabálni kezdtem és rettenetesen féltem tőle, de próbáltam szabadulni a szorításából. Nem tudom, hogy sikerülhetett, mert nem kérdéses, hogy jóval erősebb volt nálam, de talán az adrenalin miatt, talán csak szerencsém volt, sikerült ellöknöm magamtól. Ettől a pillanattól semmi más nem érdekelt, csak elmenekülni onnan, futni, rohanni és haza jutni valahogy. Felkaptam a ruháimat, a táskámat és rohantam haza. Majd bezárkóztam és hát nagyon, de nagyon kiborultam. erről most sem szeretnék többet beszélni.
Igazából a legnagyobb félelmem és dilemmám az volt, hogy vissza kell mennem másnap. Tudtam, hogy az lesz az utolsó alkalom, hogy beteszem oda a lábam, de akkor sem akartam, mindenem tiltakozott ellene. Nem tehettem mást. Nem akartam újra látni, undorodtam az egésztől, mégis másnap bementem felmondani. Egész végig attól rettegtem, hogy ha szembetalálom magam vele, megimsétlődhet az egész. Persze, utólag ez abszolút valóságtól elszakadott képzelgés volt, de akkor komoly szorongásként éltem meg.

 

Nem volt bent. Később tudtam csak meg, hogy amikor fellöktem, hogy kiszabadítsam magam, beverte a fejét és bár nem lett komoly baja, nem ment pár napig dolgozni. Igazából azt gondolom, ő sem akart velem még egyszer szembe nézni. Nem mondtam el, miért mondok fel, nem lett volna értelme. Az én szavam, egy kezdő kislányé állt volna szemben egy protekciós főnökével. Veszett fejsze nyele. Feljelentést sem tettem, mert egyrészt ott sem lett volna esélyem bizonyítani az igazamat, másrészt élhettem volna át újra és újra az egészet. Megpróbáltam inkább mélyen eltemetni magamban. Nem ment egyszerűen. Bizalmatlan lettem a férfiakkal, az ismeretlenekkel, de még az új kollégákkal, sőt barátokkal és ismerősökkel is. Több, mint 5 évnek kellett eltelnie, hogy már ne minden második nap jusson eszembe, csak ritkábban. Még ma is, 15 évvel később is előfordul, hogy vissza tér egy-egy kép, vagy épp erről álmodok. De mára már szerencsére nem annyira élesek a képek és érzések, mint az elején voltak.

 


A kereskedelemből is kiábrándultam, sok-sok mindennel megpróbálkoztam az évek során, végül sikerült elvégeznem az egyetemet munka mellett, megtanultam spanyolul és kiköltöztem Madrid mellé. Lett saját családom, új életem, mondhatom, végre boldog vagyok. De hosszú évekig megkeserítette annak a fiúnak a kísérlete az egész életemet. Volt, hogy magam okoltam, volt, hogy az egész világot. Ez valódi terror volt, nem holmi apróság, hiszen ilyen azért azt gondolom nem mindenkivel történik meg. És egyedül kellett kilábalnom belőle. Mindezt azért küldtem el nektek, hogy kellő akarattal, kitartással a hasonló nehézségek is leküzdhetőek.


Anna

 

Amennyiben jogi tanácsra, vagy segítségre van szüksége, az mhtjog@gmail.com elérhetőségen vegye fel velünk a kapcsolatot!

Önnek is van egy története? Írjon nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

 

 

Tisztelt Munkahelyi Terror!

 

 Az igazságról mindenki mélyen hallgat, mert félnek az üzletkötők! De miért is? Mert a munkahelyi pszicho terror virágzik a biztosítóknál. Megfélemlítik az üzletkötőket, a terv cél elérése érdekében. És aki mer gondolkodni, azt nem szeretik. Előbb - utóbb áll indokot találnak az elbocsátásához. Mert az egyszerűbb, mint a Munka Törvénykönyvét betertaniuk.

mobbing_fejlec.jpg

A fizetéseket, juttatásokat illetően. A birói kart érdemes lenne felülvizsgálni, akik a perekben ítéleteket hoznak felelőtlenül. Ezzel tönkre teszik a családok élethelyzetét, ami amúgy is megszenvedi az ilyen munkakörben dolgozók minden napjait. Jelen vannak a biztosítónál a pszicho terror. De még utóhatásként a biróságokon is, ahol a munkaügyi pereket eltusolják. Nem kivizsgálják az üzletkötők panaszait. Nincs jogorvoslat, csak itt is a munkáltatói hatalomnak való behódolás. Az üzletkötőket senki sem védi meg még a biróságokon sem kapnak jogorvoslatot. Ezt nem veszi észre hivatalból senki sem?

 

Miért nem bírálják felül a birói munkavégzést? Mert nagyon nagy szükség lenne pont ilyen esetekben a pártatlan bírói hozzáállásra. Ne az üzletkötők kizsákmányolását hagyják jóvá az ítéleteikkel.

 

A tapasztalatok alapján:

 

Üzletkötő vélemény

 

Amennyiben jogi tanácsra, vagy segítségre van szüksége, az mhtjog@gmail.com elérhetőségen vegye fel velünk a kapcsolatot!

Önnek is van egy története? Írjon nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

 

 

Tisztelt Mt!

 

A következő helyzettel kapcsolatban szeretnek tanácsokat kérni. 2015.november óta gyesen vagyok, de tanárként alkalmazásban álltam. Időközben januárban messzebbre költöztünk, ahol kaptam is állásajánlatot, így a másik munkahelyemen probléma nélkül fel is mondtam, nagyon megértőek és segítőkészek voltak.

 

Ezen az új munkahelyen csak négy órában voltam bejelentve, mivel ötöt dolgoztam le, nem akartam ezen problémázni, ahogy azon sem, hogy mindig kimagyarázta a főnök, miért nem volt ideje megcsinálni a munkaszerződésemet. A munka nagyon kellett, kislányomat egyedül nevelem, nem igazan akartam kötekedni. A munkaidő 8-13 volt, családi állapotunk miatt is vállaltam ilyen munkát, senkim nincs, nem áll módomban sajnos 4-ig sem munkában lenni, mert nem érek oda a gyerekért. Szóval egy hónap próbaidő után közölte velem a főnök, hogy akkor határozatlan szerződéssel felvesz és tényleg hosszú távon számít rám, megkér, ha eddig nem mondtam fel az előző helyen, tegyem meg. Ez ugye így is történt.

 how-to-convince-your-boss-when-he-is-angry.jpg

Munkaszerződést nem láttam hónapokig, fizetést kézbe adta. Május 12-én délben ordítozva közölte velem, ha nem maradok bent aznap a munkaidőmön túl fél ötig, másnap ne is menjek. Közöltem, hogy csak háromig tudok maradni, de másnap is szívesen maradok fel négyig maximum. Így is volt, háromig maradtam. Másnap ugyanúgy munkába álltam, mire a nap felénél kezembe nyomott egy köteg papírt. Egy fegyelmi papírt 12-i dátummal, mely szerint megszegtem a munkaszerződésem azon pontját, hogy rendkívüli munkavégzésre kötelezhet bármikor. Kérdeztem, hogy szeghettem ezt meg, ha nem is írtam alá ilyen, meg semmilyen munkaszerződést? Erre elrohant és öt percen belül hozott egy össze - vissza munkaszerződést, amibe ez a pont bele volt szerkesztve. Természetesen nem írtam alá. Erre kezembe nyomta szintén 12-i dátummal keltezve a rendes felmondásomat, hat hónapos próbaidő alatt. Ezt sem voltam hajlandó aláírni.

 

A fegyelmi papíron továbbá az alt, hogy a munkaszerződés újabb megszegésével felmond. Kérdeztem én, hogy tudtam aznap újra szerinte megszegni, ha nem is voltam ott? Ez törvényes?? Rángatta a vállát, hogy őt ez nem érdekli, mert úgyis kirúg. Nincs követelésem felé, mert a fizetésemet, szabadság pénzt megvártam erőszakkal, csak elvből szeretném ezt úgymond megtorolni, mert sajnos nem én vagyok az első, mint utólag megtudtam, akit így bepalizott. Hirdetést a pozíciómra még 12-én feladta, mikor még alá sem írtam semmit, és már 13-án betöltötte, holott június 12-ig ledolgozhatnám tudtommal a felmondási időt. Nem akarom ezt a gerinctelen viselkedést ennyiben hagyni, kerüljön bármibe.

 

Olyan hozzászólásokat nem kérek, hogy miért voltam ilyen naiv stb. Mint mondottam, nem volt nagyon mozgásterem, kellett azonnal a munka, ezt is használta ki szerintem. Köszönöm a tanácsokat előre is!

 

Amennyiben jogi tanácsra, vagy segítségre van szüksége, az mhtjog@gmail.com elérhetőségen vegye fel velünk a kapcsolatot!