Segítsetek

Egy pályakezdő levélírónk szeretné a Kedves Olvasók segítségét, tanácsait kikérni. Remélem empátiával viszonyultok hozzá! Előre is köszönöm! Jó hétvégét Mindenkinek!

Figyelem: A jövőben hétfőtől péntekig jelennek meg új levelek az oldalon, hétvégén nem lesznek bejegyzések! Megértéseteket előre is köszönöm!

Sziasztok!

Olvastam a blogon néhány kommentet a reménytelen álláskeresésről, és ezzel kapcsolatban szeretnék tanácsot kérni.


Pályakezdő vagyok, abszolút friss jogi diplomával. Egy vidéki nagyvárosban lakom, de több okból is Budapesten szeretnék dolgozni. Írogatom folyamatosan a motleveket, és küldözgetem a pályázatokat. Eddig kb. húsznál járok. Kettő kivételével vissza sem jeleztek semmit (az a kettő is természetesen köszönjük, de nem önt választottuk volt). Olvasgattam az interneten sokat arról, hogy hogyan kell önéletrajzot meg motlevet írni, és aszerint meg is írtam.

 

Külön kihagsúlyoznám, hogy mivel NEM cégnél, hanem az államigazgatásban, köztisztviselőként szeretnék dolgozni, itt nem érvényesül az a szabály, amit a HR-esek mindenhol buzgón terjesztenek, ti. hogy úgy kell megírni az önéletrajzot, hogy az alapján hívjanak be interjúra. Egyszerűen, mert itt a legtöbbször nincs is interjú. Mivel pedig nincs, az önéletrajz és a motlev lesz a belépő. Mivel most szabadultam az egyetemről, nem tudom beleírni az örökérvényű ecseteljük-az-előző-munkakörünket témát. Max az egyetemi kötelező szakmai gyakorlatokat (ami viszont kell). De egyebekben a CV-m tartalmazza az olyan szükséges extrákat, mint nyelvvizsgák, jogsi, külföldi ösztöndíj, stb.



Kérdéseim, a tisztelt tapasztaltabb kommentelőkhöz:


1. Hogyan nézzen ki mindennek tükrében az önéletrajzom? Írjak bele minden vackot, szakdoli téma, hobbi, szakmai gyakorlat egymondatos ismertetése, ösztöndíj, külföldi tanulmány/munka? Mert hallottam egyrészt, hogy pályakezdő ne legyen nagyon tudálékos, másrészt, interjú hiányában viszont kell mutatni valamit, ami a többi CV-ben ránézésre nincsen. De csupa ellentmondó véleményt kaptam, és már meg vagyok zavarodva.


2. Mennyiben befolyásolja, hogy nem élek Budapesten? A motlevben egyébként benne van, hogy szakmai és személyes okokból is mindenképpen ott szeretnék élni és dolgozni, tehát felvállalom a következményeket (költözés, stb). Merthogy olyat is hallottam, hogy a vidékieket alapba nem látják szívesen.
Végezetül, megelőzve a felesleges kommenteket: én is tudom, hogy ebben az országban minden csak hátszéllel működik. De ha nekem nincs (illetve, ha mondjuk nem bizonyul elég hatékonynak), akkor azzal nem lehet mit csinálni. Egyébként mélységesen elkeserítő és dühítő, hogy X helyre felveszik a sógorkomajóbarát kislányát, engem pedig, aki érti is, amit csinál, szereti is, válaszra se méltatnak...



Mindenféle érdemi felvilágosítást és építő jellegű kritikát előre is hálásan köszönök!

Üdv.: JM.

Továbbra is várjuk a leveleket a   munkahelyiterror@gmail.com címre! Az érdekesebb kommentekből is szemezgetünk. A levelek semmiféle cenzúrán, vagy kontrollon nem esnek át, a helyesírási hibákat sem javítjuk, ezért tessék odafigyelni!