Hisztis főnök, pletykás kollégák

Egy hozzászólás következik innen egy hisztériás főnökről és fecsegő munkavállalókról. Kellemes hétvégét Mindenkinek!

A főnök(nő) asszisztense, titkárnője vagyok és a minap behívatott magához és hát igen lecseszés "szaga" volt a dolgonak és a tudtomra adta - több heti morcogás és csúnya beszéd után - hogy tulajdonképpen ő engem anno azért vett fel, hogy én őt kiszolgáljam, stb...

 

És itt előadta, hogy reggel már a teáját megkapja (eddig is mindig megkapta, csak lehet, hogy rögtön nem forró bögrével vártam az ajtóban...), meg hogy szeretné látni az újságot minden reggel az asztalán (ezt még régebben mondta), azóta mindig ott van, meg őt fogadjam reggelente.....

 

Igazából ezt hamarabb is elmondhatta volna, mert éreztem és láttam rajta, hogy elég csúnyán beszélt velem az utóbbi időben, meg úgy próbált kicsit szívatgatni és nem olyan volt mint régen...

Úgy érzem, hogy már nem bír annyira, mint régen, vagy mint tavaly....

 

Próbálok minden tőlem telhetőt megtenni érte, de nagyon sok a munkám és ez nem panasz, de sokszor még 2 embernek is bőven sok lenne....

 

Ja, meg egyetlenegy virágja el volt kornyadva, amit gyorsan meg is locsoltam. Minden pénteken meglocsolom a virágait, ezt az egyet véletlenül elfelejtettem.

De ami igazán felhúzott, hogy összevetett a másik megyebéli (nem az ő titkárnőivel), hogy most nem akarom őket dícsérni, de......

Igazából mondvacsinált dolognak tartom, úgy adta elő, mintha legalább hamisítottam volna egy aláírást...

 

Aznap pont nagyon rossz hangulatban voltam, orvosi vizsgálatról estem be, amikor megérkezett, még kabátban is voltam...

 

A másik dolog, hogy mint minden helyen, itt is megy a pletyka, egymásról, másikról, főnökről.... mindenkiről...

Van egy kollégánk - újabban már mindenki tudja, hogy ő adja a főnök tudtára a dolgokat, de olyan szinten, hogy ki mikor büfizett (már elnézést a kifejezésért), de mindent lead neki.

 

Én már arra is gondoltam, hogy nem-e ő mondott valamit rólam.

Bár én próbálok azért nem a főnök háta mögött beszélni, de hát ő mindenkiről "jelent" dolgokat, és ki tudja, hogy mit hogy ad elő és kit milyen színben tüntet fel...

 

Én igazán nem akarok beállni a sz r(kaki)keverésbe, de néha úgy érzem, hogy nem ártana a főnök figyelmét felhívni, hogy nem kell ennek a bizonyos embernek mindent vakon elhinnie.....

 

Igazából köszönöm, hogy meghallgattatok, nagyon frusztrál pár napja az ügy és valahogy nem bírok elvonatkoztatni tőle...

 

Ha van valami jó tanácsotok, osszátok meg Velem.

 

Mi a helyes magatartás ilyen esetben?

 

Ja, a főnök azt még elmondta, hogy a munkámmal nagyon meg van elégedve, dolgozok szépen, meg megdícsérték a mi munkahelyünket egy projekt kapcsán, aminek én voltam az összekötője..... stb. - ezt úgy a lecseszés végére odaszúrta.....

Ti mit tennétek?

Kicsit jobban nyaljak (ezt a szót nem szeretem) szóval jobban kedveskedjek, járjak a főnök(nő) kedvében...

Sokszor hisztis, kiszámíthatatlanul rátámad az emberre, hogy lehet ezt kezelni?

Várom a válaszaitokat!

Továbbra is várjuk a leveleket a munkahelyiterror@gmail.com címre! Az érdekesebb kommentekből is szemezgetünk. A levelek semmiféle cenzúrán, vagy kontrollon nem esnek át, a helyesírási hibákat sem javítjuk, ezért tessék odafigyelni

Munkajoggal kapcsolatos kérdéseket a munkahelyiterrorjog@gmail.com címre várja Erynnis.