MLM tortúra

Tudom, sokan írtak már a Zepterről. Én most nem a cégről szeretnék tudósítani, hanem arról a társaságról, ahová balszerencsémre bekerültem.



Most megpróbálom leírni a Zepternél töltött közel két hónap történetét.

Amikor elhatároztam, hogy oda megyek dolgozni, tele voltam bizakodással, mert ez „nem olyan” mint a többi. Sajnos az idő múlásával rá kellett jönnöm, hogy valóban nem olyan, rosszabb.

 

A munkatájékoztatón szép és magukat kellető ígéretek hangzottak el. A tanfolyamon sem volt még túl sok gyanús dolog, bár a jutalék rendszer nem egyezett az ígéretekkel, de sebaj. A segítséget megkapom és akkor hamar saját lábamra tudok állni.

 

Már az első napon kiderült, hogy sem telefont, sem saját helyet nem biztosítanak, így egy 4 asztalos szobában (abból egy asztal CSAK a főnöké!) 10-12 – en, összecsukhatós kis lélekvesztő hokedlin (csak a régi munkatársaknak „jár” rendes szék, ha hiányzik odaülhetsz, de az az ő helye) szorongva lehet csak dolgozni, a saját telefonunkon a saját pénzünkért és a telefonkönyvből kimásolt címjegyzékből. Erről sem így volt szó az elején! Persze más csoportoknál a manager biztosítja a telefont, de nekem nem ilyen volt a kislány!

 

Most, így a végén látom, hogy a sors egy amatőr és végtelenül primitív „csapatba” vezérelt, akikből teljes mértékben hiányzik az ehhez a munkához való intelligencia. Az, hogy a vásárlókat, akik nagyon sok pénzt költenek el a valóban jó termékekre, csúnya szavakkal illetik egymás között, vagy aki egyáltalán nem óhajt vásárolni, azt meg kigúnyolják. Ez nekem nagyon rosszul esett folyton. Az egymáshoz való viszony is egy hideg bürokratikus légkör volt. Az információk teljes blokkolása, vagy hamis információk valósnak való feltüntetése fokozatosan elvette a kezdeti pozitív hozzáállásomat. Nem akarok személyeskedni, de néhány ember kivételével sajnos mindenki egyre inkább unszimpatikus lett.

 

A hatalom birtoklása az elsődleges szempont, semmi jele nem volt annak, hogy a csoport tagjai egyenlők lehetnek bármiben is. A hatalom első számú birtokosa a csúcsvezető, aki többször és egyértelműen kinyilatkoztatta, hogy Ő a vezető és neki vannak csak jogai. A társaság második embere egy a Vezető alatt levő kislány, aki több éve van a cégnél, nagy tapasztalattal rendelkezik, de legalább akkora nagy „arccal” is. A saját „beosztottainak” minden segítséget megad, (legalább is azoknak, akik számára vagy így, vagy úgy szimpatikusak lettek) de egyébként, mint egy „nagyasszony” jár-kel a szobában. A másik Vezető alatt levő hölgy, aki nagyon szimpatikus, - bár két szót nem nagyon szóltunk egymáshoz – tapasztalatom szerint annyi rutinnal és tudással rendelkezik, hogy a csoporttól szinte teljesen függetlenül végzi a munkáját, önkéntelenül tanúja voltam egy a Vezetővel való hangos szóváltásának, ami számomra azt mutatja, hogy nem felhőtlen a viszonyuk.

 

A csoport többi tagjára a folyamatos „nyalizás”, a jellemző. Az én „főnököm” (29 éves, én 55 !)– szereti így neveztetni magát (!) – egy-két véletlen elszólásból tudom, hogy nincs benne a „Nagyfőnöki pixisben”, bármennyire is ezt képzeli. De szerintem tudja is, ha nem, akkor ez is csak a nagyfokú butaságát bizonyítja. Végtelenül „egyszerű” lélek, viszont nagyon jól tudja magát eladni. Nekem is eladta magát! Ezért csak gratulálni tudok neki, de sajnos ettől nem lesz sikeres, mert az embereket meg is kell tartania.

 

Amióta itt vagyok nagyon sok ember fordult meg itt, egyszer csak voltak, majd nem lettek. Soha senki nem mondta, ki miért, mikor és hogyan jött, ment. Hihetetlen egy arrogáns, lelketlen, minden humanitást nélkülöző társaság. Egyetlen cél, mindenáron eladni, akár megtévesztés árán is, a jó szándék látszatát keltve. És ezt tanítják is a csoportban. Ahogyan mézes mázasan beszélnek az ügyfelekkel és a másik pillanatban meg, otromba szavakat mondanak rájuk a másik szobában. Undorító!

 

Nem tudom, hogy másik csoportokban ez hogy van, de ha így, akkor nagyon szomorú vagyok, mert hiszem, amit kínálunk az jó, ha van aki tud ennyit áldozni bármilyen termékre, az jól jár. Nem szeretnék erről vitázni, a munkahelyi jelenség a lényeges!

 

Csak a „munkatársak”, akikre rá vannak bízva a beteg, vagy akár csak az egészséges emberek is, valahogyan másképpen állnának a dolgokhoz. Szolgáltatnának, amiért nem is kis pénzt kapnak a cégtől, és ne harácsoljanak!

 

Ennyit a csoportról, ami lehetne akár egy CSAPAT is, de ahhoz ezek az emberek „kevesek”! Még kísérletet teszek – vagy nem, még nem tudom ebben a pillanatban - arra, hogy „külsősként” lehetőségem legyen a munkára, lehetőleg ne ebben a csoportban. Ha nem megy, akkor elveszett két hónap. Valamit azért kapok, amit majd valahogyan eljuttatnak hozzám, mert azzal is bajok vannak. Van egy fiú a csoportban, aki még most sem kapott egy árva fillért sem a munkájáért szeptember óta. Hatalmas telefonszámlája van, volt, és lesz. De nagyon igyekszik, nagyon készséges és kedves. Na őt feltétlen kedvelem. A másik fiú, aki szintén új, jó kiállású, közel 2 méteres, nagyon szép férfias hangja van.Ő a Vezető kedvence, és ha képes lesz „kiszolgáló” lenni, akkor lehet jövője a csoportban. Vagy a férfiúi mivoltával egyszerűen elkápráztatja a sajnos idő előtt megözvegyült vezető nőt!

 


 

 

Címkék: munka, zepter