Modern rabszolgatartás

Modern rabszolgatartás folyik ma az országban. 3 évig dolgoztam olyan magán vállalkozónál ahol, nem mehettél szabadságra, naponta 10-11 órát kellett dolgoznod, mind ezt a minimálbérért. Munkaidő végén nem mehettél csak úgy haza, el kellett kéredzkedned, és ha a főnök odaszólt a portára, akkor kiengedtek.


Télen nem volt megfelelő fűtés a raktárban(4-5 fok), nyáron 29-30 fokban dolgoztál. Beteg nem lehettél, ha valaki mégis elment 2-3 nap szabadságra, mert beteg lett, (táppénz szóba sem jöhetett) számíthatott rá, hogy átszervezés címén a következő hónapban már nem kellett ott dolgoznia.

 

Ha a forgalom nem volt a főnök szerint megfelelő, az átszervezés negyedévenként történt, 1-2 két ember maradt a többit elküldte, jöttek az újak. Az ember sokáig álltatta magát, hogy majd csak javul a helyzet, (hiszen nehéz munkához jutni) mindig rosszabb lett. 2,5 év után, felvetettük, a béremelést, hiszen a minimálbér is emelkedett, a nemleges választ nyomdafestéket nem tűrő stílusban kaptuk meg.

 

Közeli hozzátartozóm temetésére egy nap szabadságot kértem, megadták, de hozzá fűzték jó lenne, ha nem a személyes családi problémáimmal foglalkoznék, ha itt akarok dolgozni. (az, hogy törvényileg 2 nap járt volna fel sem merülhetett).


Ezekután nem, bírtam tovább novemberben felmondtam és eljöttem. Most munkát keresek, ami 45 év fölött sajnos nagyon nehéz.