Az orvosoktól még a kórház is lop

Tisztelt Munkahelyi Terror!


Halmozottan hátrányos helyzetű honpolgár vagyok, vagyis orvos (rezidens) Magyarországon. Sokmindent lehetett olvasni mostanában a sorsunkról. Egy jól tájékozott ember ma már tudja, hogy bár a kezdő orvosok fizetése az utcaseprőkével megegyezik ugyan, mégsem tudja elérni a velük azonos épületben dolgozó ételhordók bérét.


Mindez idáig is zavart, azonban azt gondoltam, az állam olyan amilyen. Mostanában azonban már azt kell lássam, hogy két oldalról szívják a véremet, mert nem csak az állam takarít meg rajtam csinos összegeket, de az engem alkalmazó intézet is. Több irányból.


A történet azzal kezdődik, hogy a 24 órás ügyelet nem 24 óra fizetett munka, de nem ám! Azaz hetente egyszer, szombaton igen, de a vasárnapért és a péntekért például már csak 16 órát fizetnek ki, a hétköznapi ügyeletért pedig 8 óra munkát. Aki érit, magyarázza meg. Elvileg levonják a 24 órásügyeleti díjból a másnapi 8 órás munka bérét, mert törvény szerint orvos nem dolgozhat 24 óránál többet. Namármost, nem tudom, a többi kórházban hogy van, de nálunk igencsak rondán néznek arra, aki a 24 órás munka után elmenne haza pihenni, és nem marad bent ingyen dolgozni, közveszélyt jelentve embertársaira. Ön befeküdne egy 30 órája ébren lévő sebész kése alá?


A tetszés szerint választható, délutáni és hétvégi továbbképzésekről nem is beszélek, ahova ha nem jár az ember, nem hosszabítják meg. A karácsonyi vacsoráról sem, ami a fizetésünk 10%-ába kerül, és magunknak fizetjük, de karácsony előtt kötelező elmenni rá, soha jobbkor...


Mindez nem zavart különösebben, amíg nem vettem a bátorságot, hogy a fizetési papírjaimba belenézzek. Sokáig nem mertem, mert hallottam mendemondákat arról,hogy mi mindent nem fizet ki nekünk a kórház, és nem akartam feleslegesen bosszantani magam. De egyszer kíváncsiságból mégis megtettem. Kapásból azzal szembesültem, hogy éppen az előző hónapban 120 órás ügyeletre, 20 írd és mondd húsz óra ügyeletet számoltak el. Iszonyatosan ideges lettem és hirtelen haragomban kikértem az összes fizetési papíromat (külön nem térnék ki arra, hogy ezeket nem küldik rendesen, nyilván nem véletlenül, és kiadni se nagyon akarózik, nyilván nem véletlenül...) és összeszámoltam, mivel tartozik nekem a kórház. Ha csak annyit mondok, hogy összesen két hónapot találtam, amikor korrektül fizettek...


Ezek után, Hölgyeim és Uraim, tessék mélyen elgondolkodni, ha egy karikás szemű, nyilvánvalóan ügyelet után ingyen dolgozó rezidenssel kerülünk szembe egy kórházban, és ne állítsuk fel az ebédje mellől, ha nem muszáj, nagyon kérem...


Ja, és a lényeg a végére: A Semmelweis Egyetem egyik budapesti klinikáján dolgozom

 

Amennyiben van olyan történeted, amit szívesen megosztanál másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt részed, akkor írd meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

 

Munkajoggal kapcsolatos kérdéseket a munkahelyiterrorjog@gmail.com