Milliókat csalt el éves szinten
Kedves Olvasók!
Az előző munkahelyemről szeretnék több érdekes történetet megosztani veletek.A munkahely egy kisvállalkozás volt, de ez ne tévesszen meg senkit, csinos kis összeg volt a bevétel, a főnököm aranyórát hordott és a háza drága perzsaszőnyegekkel volt beterítve.Megállapodásunk szerint 8 órára bejelent minimálbérért dolgozom hétfőtől péntekig.
Ebből annyi lett hogy szombaton is kellett dolgoznom minden héten, reggel nyolctól egyig, és fél év után hosszas könyörgésre bejelentett 4 órára! A fizetés hetente történt 15.000.- Ft! A munkám nagy részét árajánlatok készítése töltötte ki, nagyobb összegekről, volt közte 1-2 milliós de volt 12-13 milliós is. Tehát felelősségteljes beosztás volt ráadásul egyszemélyes volt az iroda.
Rajtam kívül volt még 2 beépítő srác, akik alkoholisták voltak. Az egyikük „nem vicc” az utcán lakott mert a lakása árát elitta, volt hogy hetekig nem fürdött és olyan büdös volt, hogy nem lehetett a közelében megmaradni! Ők se voltak bejelentve ( persze nem foglalkoztak vele, egyikük a munkaügyi központ vérét szívta közben). Jogosítványuk nem volt, mégis ők vezették a kisteherautót, mely a nyílászárókat szállította és ők is építették be.
Kérdezem én senkinek, nem tűnik fel, hogy egy olyan cég, amelyiknél nyílászáró beépítés is szerepel a profiljában nem alkalmaz embert?? Nincs bejelentett munkaerő?? Miért nem ellenőrzik ezeket a cégeket?? Arról nem is beszélve, hogy a telephely a Munkaügyi Központtól 2 méterre van.
Más téma volt a számla kérdés. 2 módszer volt:
1: Minden számlás. Tiszta sor. 25% Áfa. Ez nem volt jó a megrendelőknek, mert sokkal többet fizettek. Viszont projekteknél csak ez működött
2. Fél áfás játék: Nem kapott számlát az ügyfél viszont a fél áfát, vagyis 12, 5% kifizetett, amit a főnököm zsebre tett. Milliókat csalt el így éves szinten. A magánemberek ezt a módszert kérték. Ezt azért írom így, mert valóban ők hozták fel:„ Nem lehetne számla nélkül?”
„ Számla nélkül mennyivel olcsóbb?”
Tavaly decemberben eljátszotta az ünnepek előtt, hogy azt mondta nem kell bejönnöm karácsony előtt és a 2 ünnep között. Egy fillér fizetést nem kaptam arra a két hétre.
Nem hiszek a síró kisvállalkozóknak, hogy nincs pénz, meg az állam elszívja. Annyit lopnak csalnak, hazudnak hogy az már felháborító. ( Még a diesel is lopott volt, amivel a teherautót tankolták). Szégyen, hogy ezt az ország hagyja!
Amennyiben van olyan története, amit szívesen megosztana másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt része, akkor írja meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!
Ha munkajogi segítségre szorul, írjon a munkahelyiterrorjog@gmail.com címre.