Kedves Bloggazdák!

 

Most saját tapasztalatom alapján egy igen általános jellegű problémát szeretnék felvetni.A fiam ősszel múlt 12 éves. Most, február végén megbetegedett. Szombaton kezdett köhögni, kapott gyógyszert, de nem jött rendbe annyira, hogy hétfőn elmehessen iskolába. Ekkor jött a dilemma: 12 éves kor után már nem jár táppénz a gyerekre. Mivel nem volt nagyon rosszul (előző napokon még hőemelkedése sem volt), elmentem dolgozni, azzal a kikötéssel, hogy ha bármi gond van, azonnal hívjon fel telefonon.

 

Azonban mikor hazaértem, rögtön kiderült, hogy a fiam állapota időközben jelentősen rosszabbodott, mert 39,8 volt a láza. Igen megijedtem, mert ezen az alapon akár arra is hazamehettem volna, hogy lázgörcsben fekszik eszméletlenül. Természetesen nem volt szándékomban a következő napokban magára hagyni. Ekkor tudtam meg, hogy "az a szokás" ebben az esetben, hogy a szülőt a saját háziorvosa írja ki, mintha beteg lenne. Mivel az apja elkapta tőle, így nálunk ez a kérdés megoldódott. De ez most nem egy általános és jó megoldás volt, igaz?

Ez most ki a francnak jó így? Egyértelmű, hogy az egyetlen hivatalosan is elfogadható megoldás, hogy a gyerek egyedül maradjon otthon nem kivitelezhető. Nincs mindenhol nagymama, és mondjuk szabadságot sem lehet csak úgy hipp-hopp kivenni, és mellesleg, ahol kötelezően nyáron lehet csak kivenni, vagy egyéb megszabott időben, ott ez sem megoldás. Egyértelmű, hogy egy 12 éves gyerek lázasan nem önellátó, és nem lehet magára hagyni. Nem tudom kinek volt az az eszement ötlete, hogy ennyi idős gyerek után már nem jár táppénz, de remélem, van egy pár gyereke, akit otthon hagyhat majd lázasan.

A másik probléma tavaly egy műtét során merült fel. A kórházban lévő gyerekre sem jár táppénz. Viszont a gyerekosztályok a kórházban már úgy vannak beállva (némileg a felnőttek is), hogy a hozzátartozó az felesleges, ám szükséges kisegítő ápolószemélyzetnek minősül. A szülő az, aki hozza-viszi az ágytálat, méri a vizelet mennyiségét, figyeli a megivott folyadékmennyiséget, aki már felkelhet, azt kitámogatja a WC-re, a velünk egy kórteremben lévő cukros gyerekeknél ők mérték a vércukrot is. Akinek nem volt benn a szülője egy ideig, azt is a többi anyuka-apuka látta el. Ezt anno akkor a szabadságom terhére oldottam meg.

Tudom, hogy nagyon kényelmes a felelősséget a szülőkre hárítani ilyenkor, de nem hinném, hogy az ilyesmi növeli a gyerekvállalási kedvet. Persze hallottam már olyan véleményt is, hogy ha gyereket vállaltál, akkor vállald a következményeket is (jó hogy nem úgy fogalmaztak ilyen esetben, hogy "akkor bűnhődjél érte!"). Ez természetes. Én szívesen vállaltam a szoptatást, pelenkázást, éjszakai virrasztásokat, betegápolást, de minden erőfeszítésem és elszántságom ellenére sem tudok egyszerre két helyen lenni. Mondhatnám, hogy például nem vállaltam át a kórházi eü. személyzet munkáját sem alapból a gyerekvállalással. És nem vállaltam azt sem, hogy 12 éves kora felett nem lesz soha beteg a gyerek, mivel ez nem rajtunk múlik.

 

 

Üdvözlettel: Anna

Amennyiben van olyan története, amit szívesen megosztana másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt része, akkor írja meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

Ha munkajogi segítségre szorul, írjon a munkahelyiterrorjog@gmail.com címre.