Egy 22-23 éves gyerek kirúgathat?
Üdvözletem!
Egy olyan dolog miatt írok ebbe a blogba,amely már-már a nevetséges és/vagy pedig az óvodás kategóriába tartozik,de mégis valahogy-hosszú évek után -kezdek a dologtól tartani!Az egyik hipermarketben dolgozom, ahol nem csak a nagy dolgok számítanak (úgy érzem,ezzel már szinte mindent el is mondtam!).
A ,,röhej-sztori" a következő:az egyik csoport vezető (aki diákként kezdett ott dolgozni),már nem egyszer és nem kétszer megfenyegetett,hogy kirúgat (hozzátenném:ő az áruház legnagyobb,-már elnézést-nyalógépe). Indoklása szerint állítólag-és most tessék megkapaszkodni-cicafiúnak hívom a háta mögött!!!!Nem is engedte megmagyarázni,nem is hallgatott meg,a munkahelyi pletykák alapján jutott erre a következtetésre.
Amúgy az egyik vezető vetélytársát 2 évvel ezelőtt,ha a munkahelyéről nem is,de a pozíciójából eltávolíttatta,hogy a helyére lépjen! A szemébe jópofizott, a háta mögött a személyzeti igazgatónak meg elmondta másikat mindennek a háta mögött! Ebben az időszakban fenyegetett meg először, hogy kirúgat, mert azt mondtam neki,hogy egy ő szélhámos! Olyannyira sikerült a színészi képességeit kamatoztatnia szem. ig-nál, hogy nála kötöttem ki egy kis elbeszélgetésre, de még jó hogy ki tudtam magyarázni magam (bár csakis az igazat mondtam el neki!) A reakciója: ,,hát ezt nekem a Peti nem mondta, amit most elmondtál'!''
Azzal visszamentem dolgozni. Tavaly szeptemberben,amikor az áruátvételi csop. vezető lett, 2 hónap alatt szétverte magát a csoportot,ráadásul korábban a sírásig megalázott egy ott dolgozó diákot! Sőt: néhány hete azt mondta az egyik biztonsági őrnek, hogy még egyszer hanyagul végzi el a munkáját, akkor eltöri a kezét! Amúgy az áruátvételi csoport tagjaival úgy beszélt, mint akit a hátsójukból rángatta volna elő őket, erre ők felmondtak!
Ezek előzmények tekintetében kell tartanom attól, hogy egy 22-23 éves gyerek kirúgathat? Ő úgy beszél mindenkivel, mint ahogy más a kutyájával sem, mi meg nem válaszolhatunk neki vissza, mert össze-vissza fenyeget minket! Ha mégis megtörténne a dolog, mit kell tennem?
Amennyiben van olyan története, amit szívesen megosztana másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt része, akkor írja meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!
Ha munkajogi segítségre szorul, írjon a munkahelyiterrorjog@gmail.com címre.