Ez volt a bosszúm

Önnek is van egy története? Írjon nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

 

Amennyiben jogi tanácsra, vagy segítségre van szüksége, az mhtjog@gmail.com elérhetőségen vegye fel velünk a kapcsolatot!

 

Tisztelt Mt!

 

50+ évesen rúgtak ki a munkahelyemről, helyesebben létszámleépítettek, ami államilag sem volt ajánlott ebben az életkorban. Az ok az volt, hogy merészeltem elkérni a kollektív szerződést betekintésre. A gazdasági vezetőnő nem adta oda. Tudni akarta, miért kérem. Mondtam, el szeretném olvasni. De miért szeretném. Csak mert érdekel. Mert rám is vonatkozik. Mert még sose láttam.

 

Szó szót követett, elegem lett abból, hogy folyton úgy tesz, mintha ő lenne az igazgató. Beszóltam neki, hogy ne törődjön vele, miért kérem, adja ide és kész.

Pár hét múlva már repültem is, azóta nyugdíjas vagyok, de még mindig nem értem el az öregségi korhatárt.

 d7xc1.jpg

Egyébként azért kellett nekem a kollektív szerződés, mert meg akartam nézni, hogyan rendelkezik azokról, akiknek nyelvvizsgájuk van. Ugyanis letettem a középfokú C nyelvvizsgát, de nem kaptam nyelvpótlékot, azt mondták, nem jár, csak adható. Rajtam kívül mindenki kapott a munkahelyemen.

 

Elbocsátásom után vad levélírásba kezdtem, mindenkinek, mindenféle fórumba beírogattam, hogy a volt munkahelyem (névvel) gazdasági vezetőnője jogtalanul tölti be az állását, mert nincsen diplomája (ez igaz is volt). Csak valami könyvelői tanfolyamot végzett. Javasoltam, rúgják ki.

 

És mit tesz isten (vagy a minisztérium)? Szépen elküldték nyugdíjba. Meg az igazgatót is.

 

Ekkora örömöt és megelégedettséget nem tapasztaltam a munkahelyemen, mint ezt.