Rendszeresen fizettem, hogy dolgozhassak

Önnek is van egy története? Írjon nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

 

Tisztelt Munkahelyi Terror blog!


Mi a teendőm, ha egykori munkáltatóm nem hajlandó kifizetni, mitöbb, még ő követel tőlem pénzt, azt állítja, hogy tartozom neki. 1hónapot dolgoztam nála pultosként, illetve terminál kezelőként. Ehhez egy vizsgát kellett tennem. A terminálba bejelentkeztem, nyomon követhető hogy mikor dolgoztam, de csak ez igazolja a munkámat, mert be nem jelentett.

 

Munkaszerződést nem írtunk csak ígérgetett, mondván megint elfelejtette behozni nekem, de legközelebb megírjuk. Nem fizetett az egy hónap alatt semmit, sőt a pénzek eltűntek a kasszából. Ezeket a hiányokat, amikért szerinte én vagyok a felelős, ki kellett fizetnem. Tehát rendszeresen fizettem, hogy ott dolgozhassak.

 

10779.jpg

 

Ezt meguntam és felmondtam, kértem a fizetésem, azt mondta meg fogom kapni, erről hangfelvételem van és arról is mikor következő alkalommal már tagadja, hogy tartozna nekem és állítja, hogy nekem kell még fizetnem. Emellett a környéken rossz híremet kelti azzal, hogy azt állítja megloptam.

 

Mit tudok tenni, hogy, megkapjam a pénzem, és hogy ne híreszteljen rólam valótlant.


Válaszukat előre is köszönöm!

 

B.

 

Amennyiben jogi tanácsra, vagy segítségre van szüksége, az mhtjog@gmail.com elérhetőségen vegye fel velünk a kapcsolatot.