Munkahelyi (T)error

2014.jún.15.
Írta: Despota 70 komment

Az interjúztatásnál nem a szívatás a cél

Sziasztok!



Kicsit megpróbálom a másik oldalról megközelíteni a kérdést, ebben az esetben, úgy, hogy rendszeresen interjúztatok, középvezetőként egy nagy cégnél. Pontokba szedem, amik eszembe jutottak, amikor olvastam a levelet, és a hozzászólásokat.

 


1. A HR tényleg végez előszűrést, de HR-es hölgyből is van jó is, rossz is. A rossz nem csak a jelöltnek okoz bajt azzal, hogy kiszórja az önéletrajzát is, hanem nekem is így. A jó HR-es meg tényleg végez egy alap előszűrést, ami kell, mert előfordulhat, hogy mindkettőnk idejét pazaroljuk (pl rossz nyelvismeret, vagy irreális (7szamjegyu) bérigény.

 


2. Az interjúztatásnál nem a szívatás a cél, nem gond, ha nem tudsz valamit, vagy ideges vagy, hanem azt szoktam nézni, hogy állsz a dolgokhoz, hogy kezeled az embereket, hogy állsz egy szakmai problémához. Ha kamu van a cv-dben, ki szokott derülni, és ez nagy baj. Higgyétek el, 2 perc alatt kiderül.
Példa: valaki egyszer beírta hogy középfokon beszel németül. A következőt kérdeztem németül: hogy jöttél ma ide? Válasz: egyedülálló vagyok.

 interview23.jpg


3. Normális szakmai pozira nem attól függően vesznek fel, hogy szép vagy e vagy sem. Igen, alapvető normális kinézet, higiénia legyen meg persze. Alapnak gondolnád? Nos, sajnos nem az... Amúgy igen, láttam mar cicababát felvenni nagyfőnök melle, de nem ez a tipikus - tönkremenne a cég pikkpakk, ez inkább 100 : 1 aranyban fér bele. És visszaütne arra is, aki felvette. Ja, igen, van menedzser hölgy is, aki csinos, okos, es két idegen nyelven beszel. Ennyit a sztereotípiákról.

 


4. Kiirt állasok betöltése: a meghirdetett céges állasok nem kamuk, es nem haveroknak vannak kiírva (láttam mar kivételt azért, de ha minden kamu lenne, senki se dolgozna...). Viszont a) olyan emberek jelentkeznek, akik nem ütik meg a kiirt szintet (ha ki van írva, hogy kell angol es nemet, akkor az kell, es le lesz ellenőrizve. A 15 éve használt nyelvet hiába írod be hogy középfok, nem lesz elég.). Akkor mar inkább ki lesz írva az állas fél évig, mert meg mindig jobb nem felvenni senkit, mint felvenni valakit es megválni tőle - iszonyat rossz sokféle tekintetben.

 


5. Cv-k helyesírása: nem ismerik az emberek a winword beépített helyesírás ellenőrzőjét. Tényleg. Mert hemzsegnek a cv-k a hibáktól. Ez azért baj, mert előrevetíti a kesébbi munkád minőségét.

 


6. Fizetési tárgyalás. Ez kemény téma. Normális munkáltató piaci árazást fog fizetni. Azaz nem a létező legkevesebbet - mert akkor minek maradnál a cégnél? És az megint nem jó. Az irreális igényre nincs pénz, illetve ha van más aki megcsinálja normálisan olcsóbban, akkor ő fogja megkapni az állást ( ez lehet a levélíró baja is valószínűleg). Megjegyzem, ez fordítva is igaz: ha ritka tudásod van, akkor meg nagyon magas bért kérhetsz. Meg fogod kapni.

 


7. Az interjúkon nem véletlen van több ember. Több szem többet lát, és objektívebb, függetlenebb döntést hoz.

 


8. Van olyan, hogy néha tényleg nem amiatt utasítanak el, mert nem feleltél meg, hanem x másik okból, amit meg nem mondhatnak el. Ez vacak dolog, de erről tényleg nem tehetsz, korrekt esetben azért megpróbálják elmondani (pl high level szintű stratégiaváltás miatt), mert az interjúra jött ember sem játékszer.

 


9. Nem baj, ha a felvételeztetett okosabb nálam, sőt, örülök is neki, nem érthetek én mindenhez. Az viszont baj, ha arrogáns a viselkedése ("én vagyok a tuti ember"), és nem azért mert én rosszul fogok aludni, hanem azért, mert vele később is csak a gond lesz.



Ennyi jutott most az eszembe, elgépelésekért sorry, tablet.


Üdv.

A listazz.com segítségével Feketelistára tehetitek az inkorrekt cégeket, a megtévesztő álláshirdetéseket.

 

banner_1.jpg

A jó nőket nem veszik fel sehova ?

Tisztelt Munkahelyi Terror blog!

 

Pályakezdő, egyben álláskereső nőként szeretném megírni önöknek a személyes történetemet. A BGF-en végeztem kommunikáció és médiatudomány szakon, nemrég tettem le a nyelvvizsgát mellé, így végre kézhez kaptam a diplomámat. Azóta a legfontosabb napi teendőm az álláskeresés. Eddig azonban igen szomorú tapasztalatokat szereztem.

 

Nem mondhatom, hogy nem sikerült eljutnom néhány állásinterjúra, de jóval kevesebb helyről jeleznek vissza, mint amire számítottam. Az interjúkon pedig… Az külön élmény! Azt vettem észre, hogy az eddigi alkalmak során nem a kvalitásaimat vették figyelembe, hanem kizárólag azt figyelték, milyen nő vagyok. És ha azt gondolnák, hogy egy csinos, fiatal nőnek kifejezetten örülnek, akkor elárulom, ez igen nagy tévedés. Éppen hogy hátrány, nem pedig előny. Mintha egy diplomás, tanult nőnek nem is szabadna jó megjelenésűnek is lennie párhuzamosan, mert a kettő a munkáltatók szerint már nem fér meg egymás mellett.

 working-women2.jpg

Az egyik interjú során például folyamatosan bókolt a felvételiztető férfi, de miután lezajlott az interjú és úgy gondolom maximálisan megfeleltem volna a pozira, a többször kinyilvánított ígéret ellenére sem jeleztek vissza, még annyit sem, hogy kösz, de nem kellesz. A női HR-esek még ennél is kellemetlenebbül viszonyulnak hozzám. Undok, lekezelő stílusban éreztetik, hogy be nem tehetem az adott céghez a lábamat, ha rajtuk múlik, és persze, hogy rajtuk múlik.

 

Rengeteg helyre jelentkeztem már, több tucat interjún jártam, de egyelőre nem mosolygott rám a szerencse. Lehet, hogy el kéne csúfítanom magam egy hangyányit, akkor talán a külsőm helyett a tudásomat is figyelembe vennék? Vagy törődjek bele a helyzetbe? Csalódott vagyok, mert miután keményen tanultam, diplomát szereztem, úgy éreztem enyém a világ és nyitva áll előttem minden kapu. Ehhez képest lassan ott tartok, hogy mehetek közmunkára, tudjuk milyen fizetéssel. Vagy nekem is műkörmösnek, vagy fodrásznak kellett volna mennem, mint annyi volt gimis osztálytársnőmnek? Félre ne értsen senki, egy másodpercig sem nézem le őket, amiért nem tanultak tovább, de én ezt akartam csinálni, ez érdekelt, ebben éreztem magam jónak.

 

Tünde

 

A listazz.com segítségével Feketelistára tehetitek az inkorrekt cégeket, a megtévesztő álláshirdetéseket.

 

banner_1.jpg

</p

Pofán ver, ha mégegyszer elrontok valamit

Sziasztok Mt olvasók!

 

Mindjárt vége egy újabb iskolai évnek, ennek kapcsán jutott eszembe, hogy leírjam nektek a tavalyi kalandomat. Az első olyan nyaram volt, hogy a gimnázium mellett nyári munkát vállaltam. Sikerült is belefutnom egy elég necces szituációba, de legalább tanultam belőle.

 

Az egyik nagy apróhirdetéses oldalon találtam egy hirdetést, hogy egy cipész „úr” segédet keres maga mellé egy hónapra, elég szép órabérrel. Osztottam és szoroztam, végül felhívtam, mert magasabb összeget ígért, mint az összes diákmelóval foglalkozó szövetkezet. Meg is beszéltünk egy személyes megbeszélést, ahol megmutatta, mi lesz a dolgom, és aztán meg is egyeztünk. Ezt követő hétfőn be is álltam hozzá.

 schuster-bleib-bei-deinen-leisten.jpg

Egy hónapot terveztem dolgozni, a többi időt egy kisebb nyaralással akartam tölteni a barátaimmal. Az első hét teljesen jól telt, mindent rendesen elvégeztem, alaposan elfáradtam minden nap, de teljesen oké volt az egész. Viszont a második hét elején az „úriember” teljesen megváltozott. Mindenbe belekötött, folyamatosan csesztetett, pedig ugyanúgy nem késtem és mindent tisztességesen megcsináltam, amit rám bízott. De semmi sem volt jó neki. Belekötött a kinézetembe, abba, hogyan öltözök, de abba is, hogy lassan és sz**rul dolgozok. Úgy, hogy előtte való héten még dicsért.

 

Ilyenkor ordított és káromkodott, én pedig nem nagyon tudtam szóhoz jutni. De próbáltam továbbra is megfelelni neki és magamnak is. Viszont napról napra rosszabb lett, ordított, folyamatosan szidott és káromkodott velem. nem volt egy élmény. A harmadik héten telt be a pohár, amikor már azzal fenyegetett, hogy „pofán ver, ha még egyszer elrontok valamit”. Na ekkor döntöttem el, hogy befejezem a közös munkát. Azt a napot még lehúztam és a végén mondtam, hogy nem jövök többet, erre nekem nincs szükségem.

 

Ekkor jött csak az igazi ordibálás és anyázás, mindennek elmondott. Valamint szépen tudatta velem, hogy egy forintot sem fog fizetni, mert semmit sem ért a munkám. Ekkor már én is veszekedtem, de hiába. Ugye papírt nem írtunk arról, hogy ott dolgozok, csak „kisegítettem” nála. Nem sikerült megegyeznünk. Szüleimnek nem tudtam szólni erről, de ezt hagyjuk, nem ide tartozik. A lényeg, hogy három hétig dolgoztam full ingyen, ebből két hétig baromi rossz légkörben. És nem értem, mi volt a valódi gond.

 

Végül elmentem egy másik munkára, ez már bejelentett volt, így csúszott és rövidebb lett a nyaralás is, de megtanultam egy, s mást. Például azt, hogy feketén többet nem dolgozok, akkor sem, ha többet ígérnek.

 

Attosz

 

 

A listazz.com segítségével Feketelistára tehetitek az inkorrekt cégeket, a megtévesztő álláshirdetéseket.

 

banner_1.jpg

 

süti beállítások módosítása