Lószart se ér a munkád

Hétfő van és egész nap rohangálnom kell (önkrományzat, megbeszélések, stb.), alig várom... Gyorsan be is fejezem ezt a kis bevezetőt, lássuk inkább Napocska levelét.

 

Kedves Despota!

 

Először is gratulálni szeretnék az oldalhoz. Nagyon tanulságos és ugyanakkor megdöbbentő leveleket és hozzászólásokat olvashattam. Sajnálatos módon megnyugtat az, hogy nem vagyok egyedül és egyben megdöbbentő az is, hogy milyen emberek ülnek vezető pozíciókban és milyen "szépen" bánnak el velünk.
Engedd meg, hogy az én történetemet is megosszam Veled. Ha van rá mód, kérlek, a teljes sztorit add le az e-mail címet kivéve.
Köszönettel: Napocska

 

Volt egy nagyon jó munkám viszonylag jó fizetéssel, amelyet szerettem is. Egy hosszú kiválasztási folyamat után kaptam meg a munkát, amelynek nagyon örültem.

 

Úgy éreztem, jól megállom a helyemet. Az első hideg zuhany akkor ért, mikor letelt a próbaidőm és nem adtak szerződést hanem még két hónap próbaidőt kaptam.Persze nem álltam fel, mert akartam ezt a munkát és hittem abban, hogy meg tudom csinálni, Aláírtam minden papírt és még jobban dolgoztam. Próbáltam az elvárásoknak megfelelni.

 

Aztán szóltak: új főnököt kapunk. Nagyon megijedtem, mert az előző munkahelyemet így veszítettem el. Jött az új főnök én meg néhány nap múlva repültem…

 

Pontosan egy hónap volt vissza a próbaidőmből ezért jogosan féltem: ha nem „szimpi" a pofám, bármit tehetek, nem fogok maradni.Nekem elvem, hogy nem nyalok senkinek se... vagy a munkám számít vagy megette a fene!

 

Az első hónap még viszonylag jól lement, akkor kaptam „rendes" szerződést. Nagyon örültem neki, mert naivan azt hittem: hurrá sikerült, de ez volt minden baj kezdete.

 

Az új kollegina az első hónapjának a végén szépen adott nekem egy írásbeli figyelmeztetést ( igaz, neki még bőven tartott a próbaidő...), amiben az szerepelt (több más vádponttal egyetemben), hogy anyagi kárt okoztam a cégnek. Erre én írásban kértem, hogy adják meg pontosan az adatokat, mikor, mi és hol történt ilyen. Soha semmilyen kimutatást nem kaptam. Ha valamiben biztos vagyok akkor az az, hogy anyagi kárt soha nem okoztam!

 

Ezen kívül megfenyegetett, mégpedig elmesélte, hogy az előző munkahelyén úgy kicsinálta az asszisztensét 3 hónap alatt, hogy a lány sírva menekült el a cégtől (mert nem volt neki szimpatikus, nem felelt meg az ő elvárásainak). Igaz, erre ő nem volt büszke, tájékoztatásul említette csak, lássam mire képes…

 

Aztán számon kérte, hogy miért más kollegákkal járok ebédelni, kivel barátkozom a cégnél, nem vagyok csapatjátékos stb…

 

Na, megint kifogtam Kánaánt - és ez nagyon letört. Az írásbeli figyelmeztetés után napokig kérdezgette: „Mi lesz?" - mintha várta volna, hogy felálljak.

 

Majd kirúgtok, de én nem állok fel. Szerettem a munkámat. Gondoltam legyőzöm ezt a mumust. De sajnos nem volt jó semmi. Minden értekezleten elmondták mennyire nem jól végzem a munkámat, minden rossz volt, akármit is csináltam. Ha készen volt valami, akkor az volt a baj, ha nem akkor meg az. Közben tudom, hogy mennyit dolgoztam, milyen lehetetlen időpontokra teljesítettem az anyag leadásokat, a határidőket. Valahogy mindig minden elkészült minden a kért időpontra vagy még annál is hamarabb.

 

Akkor már nem is vártam köszönetet vagy egy aprócska dicséretet. Örültem, ha a heti szokásos lecseszés elmaradt. Minden értekezletre gyomorgörccsel mentem. A végén már állandó hasmenésem volt az idegességtől, ugyanakkor végig bíztam benne: sikerülni fog.

 

Aztán lebetegedtem, de otthonról is intéztem az ügyeket becsülettel, hogy minden meglegyen az adott határidőre. Ez valahogy sikerült is. Nagy munka volt benne, nemcsak nekem, hanem a kollégáknak is. Nagyon nagy öröm volt, hogy sikerült. Amikor visszatértem egy hét után a betegszabadságomról (amit végigdolgoztam) volt egy megbeszélésünk. Egy másik határidőt kértek számon… ami már a jövő évre kellett volna. Mondtam, hogy most kezdek vele dolgozni, mert az előző munkával voltak csúszások ( nem az én hibámból ). Ebből kerekedett egy kis vita. Egy másik osztályról szerettek volna elkérni egy külföldi útra, hogy segítek a kolleganőnek, erre azzal jöttek, hogy én megígértem, hogy elmegyek, miközben kazal dolgom van. Ez persze nem volt igaz, azt mondtam amennyiben elengednek, akkor rendben van, szívesen segítek, de senkinek nem ígértem meg semmit. Persze ezt meg se hallották.

 

Ez a sztori a másik főnökök felé nem így ért oda. Engem meg senki nem kérdezett csak jó nagy fejmosást kaptam, meg velem kiabáltak. (Gondolom mert ha én elmegyek, akkor ki fog dolgozni?!).

 

Ezután már nagyon gusztustalan módon beszéltek velem. Ilyen meg olyan vagyok, nem vagyok csapatjátékos, semmit nem csinálok meg (akkor miért van minden készen mindig határidőre????)…

 

Elég gusztustalanul beszéltek és vádoltak meg azzal többek között, hogy nem vagyok becsületes, nem vagyok lelkiismeretes (van a hátam mögött jó pár végig virrasztott éjszaka meg végigizgult nap, telefonok sokasága és kemény munka, hogy minden meglegyen, tehát ez nem igaz. )

 

A becsületességemet senki ne kérdőjelezze meg. Főleg olyan ne, aki akkor és úgy lóg meg a munka elől ahol csak lehet. Majd szépen a szemembe néztek és ezt mondták: „ és valójában LÓSZART SE ÉR A MUNKÁD…".

 

Ez volt az a kijelentés, amely úgy ért mintha leszúrtak volna.Hogy lehet valakivel így bánni????

 

Amikor megkérdőjelezik a becsületességemet, a lelkiismeretemet (nem én vagyok, aki mindenféle indokkal lóg a munkából, fél napot chat-el meg telefonálgat a barátaival, szinte semmit nem csinál, és még egyszer se volt képes időben beérni, dolgozni). Ez már nem ment le. Hazamentem és eldöntöttem itt a vége. Csinálja ezt más.

 

Másnap fel is mondtam. Az indokot meg sem kérdezték, de persze keménykedtek: anyagilag felelősségre vonnak, stb. ha nem lesz meg valami. A határidő előtt egy héttel mindent leadtam… Kár volt fenyegetni. Ha én megígérek valamit, akkor az úgy is szokott történni.

 

Igazából ez egy kikényszerített felmondás volt. Sikerült kitúrni. Gratulálok!!!

Valójában, ha én főnök lennék, akkor amennyiben valakivel nem vagyok megelégedve, akkor szépen csendben, emberségesen, de megválok tőle. Nem arra utazom hosszú hónapokig, hogy megalázzam, kicsináljam idegileg és kikényszerítem, hogy felmondjon, mert bennem nincs annyi gerinc, hogy megmondjam, köszi, mást keresünk. Ebből is látszik: nincs gerinc…

 

Ráadásul, ebben a munkakörben én voltam a sokadik és nem is utolsó ember. Átlag félévente új dolgozó van ebben a pozícióban. Szerintem itt nem a munkavállalóval van a gond, amennyiben senki nem jó és mindenki elmegy. Itt ugyanis senki nem jó. Kicsit magamba szállnék a helyükben.

 

Ami még nagyon bánt az egészben, hogy sok esetben a hozzám hasonló emberek veszítik el a munkájukat és a volt főnökömhöz hasonlók kerülnek vezető pozícióba, aki lusta, nagyképű, eddig mindenkivel csak összeveszett a cégnél, mindenkit valamilyen módon megsértett, úgy kommunikál, mint egy vadmalac és közben meg van győződve arról, hogy ő találta fel a spanyolviaszt. Minden partner és kolléga panaszkodik rá, mert süt belőle a rosszindulat. Aki neki nem kell, annak annyi...

 

Most meg nekem nincs munkám. Annak, aki becsülettel és keményen dolgozott. Természetesen nekem is megvannak a magam hibái, én sem vagyok tökéletes. Próbáltam minden elvárásnak maximálisn megfelelni. Talán túl görcsösen is. Nagyon sajnáltam eljönni, mert szerettem a munkámat és a kollegáimat is. Mindenki értetlenül állt a felmondásom előtt. De nem volt más választásom vagy felmondok vagy kicsinálnak. Ennyit pedig egy munka se ér...

 

Remélem, egyszer majd találok, olyan helyet ahol igenis megbecsülnek, és nem kell olcsó kis hatalmi játszmákat vívni.

Továbbra is várjuk a leveleket a munkahelyiterror@gmail.com címre! Az érdekesebb kommentekből is szemezgetünk. A levelek semmiféle cenzúrán, vagy kontrollon nem esnek át, a helyesírási hibákat sem javítjuk, ezért tessék odafigyelni!

Hirdessen nálunk a lehető legolcsóbban! A részletekről érdeklődjön emailben!