mp135 két történetet is küldött nekünk, ma az elsőt olvashatjátok. Ja és ma 15 éve vették ki a mandulámat :).

Szia Despota,

pefki írta a mai (06.14.) ügyvédjelöltes poszthoz, hogy kétkezi munkásokról nem esik szó, szívesen olvasna tőlük/róluk is.

Bár magam nem kékgalléros vagyok, de közvetlen tapasztalatokkal rendelkezem: családban van "jómunkásember" illetve a munkahelyem termelő vállalat, ahol (Strici, figyelj!) üzemi tanácsot vezetek.

Első történet: egy patinás szakma ma

"Jómunkásember" olyan szakmában dolgozik, melynek művelői régen nagy megbecsülésnek és ezáltal kiemelt fizetésnek örvendtek. Az iparágban is jelenlévő tőkekoncentrációnak köszönhetően a munkahelyek száma az utóbbi 10-15 évben drasztikusan csökkent, de a képzés ezzel sajnos nem tartott lépést, vagyis sok "felesleges" szakmunkás keletkezett. Ezzel párhuzamosan - az iparági technika fejlődése miatt - majd' minden sarkon megjelentek a "sufniüzemek", melyek 1-2 géppel, vagy gép nélkül, teljesen digitalizálva nyújtják a szolgáltatást.

Mindezen tényezők együttes hatására az iparágban régebben jellemző magas fokú munkásszervezettség aránya az országos átlag körüli szintre csökkent, a kisüzemeknél nincs szakszervezet, a munkások kiszolgáltatottá váltak.

"Jómunkásember' világéletében nagy cégeknél dolgozott, szakmunkás. Történt egyszer, hogy elküldték az egyik nagy cégtől, munkanélküli lett. Hirdetett, keresett hat hónapon át (ez nem mostanában történt). Az első munkahelyén 3 hónapig dolgozott bejelentés nélkül. Összesen hárman voltak, plusz a cégtulajdonos. Az első hónap volt a "próbahónap". Csak szóbeli megállapodást volt hajlandó kötni a cégtulajdonos, "jómunkásember" pedig elvállalta, mert már a rezsit is nehéz volt kifizetnie. Az egy hónap elteltével hiába kérte, hogy legyen már szerződés, gazdasági okokra hivatkozva ez sajnos nem volt lehetséges. Minden hónap végén reszketve várta, lesz-e fizetése, végül a harmadik hónapban munkahelyet váltott.

Szintén kisüzem, de itt már tizen vannak munkások és munkaszerződés is lett, már az első héten. Igaz, hogy csak minimálbérre bejelentve, de "jómunkásember" az előző tapasztalatok miatt már ennek is örült. Kezdetben furcsa volt neki, hogy nem szakemberekkel, hanem betanított munkásokkal dolgozott, de megszokta. Később arról is leszokott, hogy szakmai ismereteivel előhozakodjon, mivel az észlelt hibákra hívta fel a műszakvezető figyelmét és ez rosszat tett a megítélésének. Azt is megszokta, hogy munkaruháját maga vásárolja. Munkavédelmi bakancsot ugyan kapott, de inkább abból is vett magának jó minőségűt, hogy biztonságban legyen.

Nap mint nap megtapasztalja a szervezetlenséget, a kapkodást. Gyakran kell túlóráznia, ha a szállítási határidő vészesen közel, máskor napokig alibimunkákat végeznek. Ha sok a selejt, a munkásoktól levonnak x összeget, mindenkitől egyformán, a szolidaritás jegyében. Nem számít, hogy mindenki minden munkafolyamatot aláír, vagyis néhány perc (óra?) alatt minden felelős megtalálható lenne, így egyszerűbb. Az sem számít, hogy mindig a műszakvezető utasításait hajtják végre, még akkor is, ha szólnak, nem lesz jó, meg kell csinálni.

Minden hónapban megkapja a fizetését, a "többit zsebbe" részt is. Ebből, gondolván öreg napjaira, jelentős összeget fizet be a magánnyugdíjpénztárba. Nincs jól megfizetve, de nem nagyon ugrálhat. 50+ évesen annyi lehetősége van a szakmájában, mint hangyának a hóviharban. Folyamatosan keres állást belföldön és külföldön (a szakma nyelve német, ezt a nyelvet beszéli és régebben dolgozott is Németországban), sikertelenül.

Jelenleg azon gondolkodik, kitanul valamilyen másik szakmát, hátha több lehetősége lesz. Ötletek?