Hírek: Rendőrök óvták meg az öngyilkosságtól a sajtsikkasztó Cora-dolgozót

Aktuális olvasói levél 

Az atv.hu oldalon találtam a következő cikket, amely közelről érint bennünket, ugyanis egy Munkahelyi Terror által közzétett levelet boncolgat (Éhségsztrájkba fogok kedeni). Íme a cikk:

Húsz kilogramm sajt tűnt el.

Rosszul vette át az árut a budakalászi Cora áruház egyik dolgozója, büntetése pedig az lett, hogy három órán keresztül tartották fogva a szentendrei rendőrségen. Ezt állítja legalábbis annak a levélnek a szerzője, aki a munkahelyi terror nevezetű internetes blog oldalra küldte be történetét.

A levél szerzője azt írja, hogy pár hónapja már csökkentett létszámmal kellett dolgozniuk az áruház friss áruátvételén. Kirúgtak embereket, a hiányt pedig nem pótolták. Így hárman maradtak a részlegen. A végén a sorozatos kilépések miatt odáig fajult a helyzet, hogy a maradék emberlétszámmal már csak akkor lehetett volna precízen átnézni az árukészletet, ha nem nyolcat, hanem tizennyolc órát dolgoznak.

„Oda jutottunk az utóbbi hónapban, hogy ketten dolgoztunk, mint az állatok, eltűrve a sofőrök atrocitásait, és ilyen feszültségben nem lehet elvárni, hogy az ember száz százalékot produkáljon. Többször is jeleztük, hozzanak embert, mert nem bírjuk, mivel az árukészlet semmivel se csökkent”, írja a dolgozó.

Mínusz húsz

Az ominózus eset, amiért tollat ragadott a levél írója, kb. két hete történhetett. Elmondása szerint azon a bizonyos pénteken nem akart bemenni dolgozni, mivel a fia lebetegedett, amit ő is elkapott. „Elmehettem volna táppénzre, de gondoltam nem hagyom a kolleganőmet cserben. Tudjuk, a pénteki nap a legnehezebb nap a Corában nálunk”.

„Mivel nem éreztem jól magam, még nyakamon a szállítók, már nem érdekelt az egész. Már futószalagként vettem az árut és megtörtént a baj: az egyik szállító 20 kg sajttal megvágott”, írja a dolgozó. A hiány észrevétele után az áruház biztonsági emberei azzal kezdték gyanúsítani a dolgozót, hogy összejátszik a szállítóval.

„A katarzist, ami velem történt azt még az ellenségeimnek sem kívánom. Elvittek a Szentendrei Rendőrségre, mint bűnöző, ott úgy bántak velem, mint egy közönséges bűnözővel. Levetették velem a nadrágszíjait, a cipőfűzőt, és bezártak a fogdába, ahol három órát kellett várnom a kihallgatásért. Ezt a megaláztatást, hát nem tudom kinek volt jó, de nekem nem. A cég nem biztosított megfelelő létszámot az áru átvételhez. De az tény, én is hibáztam, de semmi közöm ahhoz a barom szállítóhoz. Utolsó esetben éhségsztrájkba fogok kezdeni. Jelenleg idegösszeomlással kezelnek, nyugtatókat szedek”, eleveníti fel a történteket a dolgozó.

Nő, férfi?

Lapunk felkereste az áruházat, tényleg megtörtént-e az eset, és ha igen, valóban úgy, ahogy azt a levél írója állítja. Ám többszöri megkeresésükre és a levelünkre sem reagáltak semmit. A Szentendrei Rendőrkapitányságon az ügyeletes tiszt információt nem adhatott, ezért a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjéhez fordultunk, ahol azt ígérték, utánanéznek történt-e a közelmúltban ilyen eset.

Szerdán a következő információkat kaptuk tőlük: valóban tett az áruház feljelentést sikkasztás ügyében az egyik dolgozója ellen, még szeptember 11-én. A férfit bevitték a szentendrei rendőrkapitányságra, ahol tényleg levetették vele az övét és a cipőfűzőjét, mindezt azonban a szokásos biztonsági intézkedések indokolták. Elkerülendő ugyanis, hogy a gyanúsított a várakozás ideje alatt esetleg megpróbáljon öngyilkosságot elkövetni, amihez alkalmas eszköz lehet egy nadrágszíj, tudtuk meg a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől. A férfi semmiféle panasszal nem élt a fogdában töltött idővel kapcsolatban, a levélben mégis azt állítja, megalázó módon bántak vele. Ahogy az sem világos, miért sugallja levelében azt, hogy nő, miközben a rendőrség szerint egyértelműen férfi volt a dolgozó.