Kedves Despota, kedves kommentelők!

Régóta olvaslak titeket. Sok szó esett már a fórumon arról, hogy hogyan lehet álláshoz jutni, jó szakmai önéletrajzot írni stb. Ehhez a témához kapcsolódik az élménybeszámolóm. És egy kis terror is van benne. (A halálra untatás terrorja.)

Munkanélküliként abban a szerencsében részesültem, hogy bekerülhettem egy átképzési programba, ahová a Munkaügyi Központ iskolázott be. Az ilyesféle szakképzés abban különbözik az összes többitől, hogy itt az elején és a végén „tréning” is jár a hallgatóknak: ún. „felnőttképzési szolgáltatás” 22 tanórában, valamint „környezettudatos életmód” 8 órában. Az órarendünk szerint a tréning első része 3 teljes napon át: önismeret, munkaerőpiaci ismeret, környezettudatos életmód.

Gondoltam, elmesélem nektek, hogy milyen ismeretek birtokába jutottunk eme tréning jóvoltából, hátha nektek is van hasonló tapasztalatotok. Vagy egyszerűen csak véleményetek van erről a dologról. Érdekelne.

Először is a tréning mellé (helyett?) kaptunk egy idős bácsit, aki a korából adódóan aligha kényszerült az elmúlt évtizedben arra, hogy állást keressen magának. Nem is tudott mit kezdeni a feladattal. A rendelkezésére álló három nap nagy részében hosszasan anekdotázgatott nekünk magáról, a családjáról, a betegségeiről, volt szerelméről, egykori tanárairól, kollégáiról és ismerőseiről, bármiről, ami éppen az eszébe jutott. De szintén meghallgathattuk például a TIT, mint társadalmi szervezet felépítéséről szóló előadását, és fájdalmas részletességgel kibontott történeteit a munkásotthonokról, beleértve a Kispesti Munkásotthon szervezeti és gazdasági helyzetét (a téma köszönőviszonyban sincs a jövendő szakmánkkal). És szó esett Radnótiról, a szlovák nyelvtörvényről, az ország villamos árammal történő ellátásáról, a különböző települések nevezetességeiről, valamint hogy nem szép dolog tőlünk, ha óra alatt egymással beszélgetünk, mert ő szereti a rendet és a fegyelmet… Eközben - mintegy mellékesen - lejátszott videón egy álláskeresési tréningről szóló oktatófilmet.

A színészek részvételével előadott történetben természetesen minden munkanélküli megszerezte álmai állását, többek között az alábbi instrukcióknak köszönhetően:

* kanadai típusú életrajzot kell írni;

* fontos, hogy mindig tüntessük föl benne a célállást;

* az életrajz elmaradhatatlan alkotórésze a családi állapotunk ismertetése (pl. „rendezett”), az egészségi állapotunk ismertetése, az életkorunk (pl. ha idősek vagyunk, akkor inkább évszámot írjunk, hátha úgy nem olyan feltűnő), és az is, hogy milyen társadalmi, szakmai szervezetnek vagyunk a tagja;

* az életrajzot soha ne hajtsuk kettőbe-négybe, hanem A/4-es borítékban küldjük el;

* az életrajzon és a kísérőlevélen kívül el kell küldenünk az összes bizonyítványunk fénymásolatát is;

* ne féljünk a „spontán telefonálástól”, azaz hívjuk fel bátran telefonon a kiszemelt cég igazgatóját, akinek a nevét előbb feltétlenül tudakoljuk meg a telefonközpontostól. (A bemutatott jelenetben természetesen a titkárnő azonnal kapcsolta az igazgatótó urat, aki a következő hétre már időpontot is adott az álláskeresőnek egy személyes beszélgetésre. Aztán állásba is vette. HR-ről, többfordulós kiválasztásról szó nem esett.);

* ha nincs telefonunk, akkor megadhatjuk a Munkaügyi Központ Álláskereső klubjának a számát, ott hagyhatnak számunkra üzenetet;

* érdemes a vállalati faliújságokat is böngészni, mert oda is kiírják a megüresedett állásokat;

* újsághirdetésre nem érdemes jelentkezni, mert mire megjelenik, úgyis betöltik az állást (álláskereső portálokról, fejvadász cégekről semmi infó);

* ha cigarettával vagy kávéval kínálnak, ne fogadjuk el, az utóbbival pl. könnyen leönthetjük magunkat;

* állásinterjú után ne felejtsünk el emlékeztető levelet írni;

* az önéletrajzot mindig írjuk alá, de soha ne írjunk rá dátumot.

Az oktatófilm végén az összes színész elmesélte, hogy „milyen érzés volt” számára eljátszani a szerepét, sőt, a mi bácsink is megjelent a képernyőn, és nagyon hivatalos hangon beszélt valamiről (miközben élőben ott állt előttünk!!!), de már nem emlékszem, hogy mit mondott, pedig nagyon hosszan mondta. És sajnos Kiss Péter munkaügyi miniszter beszédét sem vagyok képes felidézni, amit szintén végig kellett hallgatnunk… „Trénerünk” személyesen mindössze annyit fűzött a látottakhoz, hogy ma már mindenkinek van telefonja.

Ja, ha még nem mondtam volna, a film 1997-ben készült! Ezt kaptuk mi álláskeresési (vagy mifene) tréning gyanánt egy akkreditált felnőttképzési intézményben 2009 végén.

Ui.: a szakmai előadók viszont jók, és a tananyag baromi kemény! Pillanatnyilag minden oktatónk azon aggódik, hogy a rendelkezésére álló óraszám túl kevés ahhoz, hogy rendesen leadja a tananyagot. Akkor nem lett volna hasznosabb, ha már az első napon elkezdődik a szakoktatás?

És a tréner bácsi a záróvizsga előtt még visszatér… Könyörgöm, hogyan úszhatnánk ezt meg?!

M-y