Hírek:Karácsonykor BKV-sztrájk lehet
Sztrájkolhatnak a BKV-dolgozók decemberben, ha nem sikerül a cég anyagi problémáit megoldani, vagy nem sikerül megegyezni az év végén lejáró kollektív szerződésről - mondta szerdán Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke.
Információik szerint ha az állam nem adja meg a garanciát a 30 milliárd forintos hitelre, akkor január 8-án nem tudja a BKV a fizetéseket átutalni - közölte a szakszervezeti vezető, hozzátéve: a cég menedzsmentje ezt nem cáfolta.
Ha decemberben nem haladnak megfelelő ütemben a tárgyalások, akkor az év végén sztrájkolni fognak a dolgozók - hívta fel a figyelmet. Akkor is be fogják szűntetni a munkát, ha január 8-án a BKV nem utalja át a dolgozók fizetését - fűzte hozzá.
Gulyás Attila elmondása szerint az idei évet is úgy tudja a BKV "átvészelni", hogy a működési költségeken takarékoskodnak. Emiatt a tervszerű javításokat eltolják, ezért a napi meghibásodások száma jelentősen megugrott.
Elmondta azt is: a kollektív szerződés tervezett módosításával legfeljebb kétmilliárd forintot spórolnak, ez a cég éves, 15 milliárdos hiányát alig csökkenti, viszont a dolgozókat nehezebb élethelyzetbe hozza.
Kocsis István az MTI-nek október 16-án adott interjújában kifejtette: a 30 milliárd forintos hitel 2010 végéig biztosítja a BKV működőképességét, a kormány által támasztott elvárásoknak pedig - szerintük - megfeleltek.
Bajnai Gordon kormányfő még augusztus végén azt mondta: tárgyalni csak olyan önkormányzati vállalatokkal tudunk, amelyek rendet tesznek és tartanak a házuk táján. Ez nemcsak a BKV-re vagy Budapestre, de minden önkormányzatra vonatkozik. Meg kell teremteni a felelős gazdálkodás feltételeit, és csak utána lehet beszélni bármilyen támogatásról.
Magyar Nemzet/MTI