Kedves Despota!

 

Először is gratula a blogodhoz, szoktam néha olvasgatni.Most viszont elküldeném a saját történetemet, teljesen friss az élmény, mert ma történt. Hátha tud valaki belőle okulni, illetve a véleményekre is kíváncsi lennék.

 

2010 nyarán költöztünk a főváros mellől egy Vas megyei kis településre, miután a budapesti munkahelyemen felmondtak, így úgy gondoltuk a férjemmel, hogy megpróbálunk itt a világ végén egy új életet kezdeni. Ez a kis település mindennek a határán van: akár régióban vagy megyében gondolkodunk, akár az országhatárt nézzük.

Férjemnek is van 4 szakmája, nekem egy művelődésszervező főiskolai diplomám, pénzügyi-számviteli ügyintéző, tb ügyintéző OKJ-s végzettség, ECDL vizsga, közbeszerzési ismeretek, 12 év közigazgatási gyakorlat alap- és szakvizsgával és folyamatban egy mérlegképes könyvelői végzettség. Ezeket számbavéve elmondhatjuk sajnos, hogy mindketten most már hónapok óta munkanélküliek vagyunk.

 

Mióta itt lakunk, folyamatosan pályázom az állásokat. Leginkább a közigazgatásban meghirdetetteket részesítem előnyben, de minden lehetségest megpályázok, amire papírom van. Történt még decemberben, hogy megpályáztam egy közeli, Zala megyei kis falu körjegyzőségén egy pénzügyi-gazdálkodási előadói köztisztviselői munkakört. Amit előírtak végzettséget, azzal én mind rendelkezem, sőt, még annál is többel... Eltelt a pályázati határidő, két ünnep között jött postán egy nagy alakú boríték: visszaküldték a pályázati anyagomat, mindenféle indoklás nélkül, hogy nem nyertem. Jó, hát volt már ilyen a történelemben, meg attól tartok, hogy lesz is még bőven... Nem tulajdonítottam neki túl sok jelentőséget, majd akad más. Tegnap este azonban az állások böngészése között felfedeztem megint csak ugyanazt a körjegyzőséget, ugyanazt az álláshirdetést. Most nem bíztam a postára és a véletlenre a dolgot, ma reggel felhívtam a hirdetésben megjelölt kapcsolattartót, aki mellesleg a körjegyző asszony volt. Ugyanolyan vezetéknévvel és hasonló keresztnévvel, mint az enyém, a hangja alapján nálam jóval idősebb (vagy csak dohányzik?) hölgy vette fel a telefont.

Én elővettem a legártatlanabb hangszínemet, bemutatkoztam, és elmondtam, milyen ügyben keresem. Ő pedig előadta, hogy középfokú végzettségű embert keresnek, és ha jól emlékszik, akkor nekem felsőfokú végzettségem van. Kérdeztem tőle, hogy hölgyem, ne haragudjon, de mondja már meg, hogy egy középfokú végzettségű munkavállaló mennyivel tud többet, mint egy felsőfokú? Nem tudott rá válaszolni.

2-3 perc hallgatás volt a részéről. Tudta azt is kapásból, hogy kercaszomori vagyok (ezt tudva nem lehetett túl sok jelentkező), mert aztán azt kérdezte, hogy hogy tervezném Kercaszomorról a bejárást. Válaszom: személygépkocsival. És mivel alig 40 km-re van a lakhelyem a hivatalától, így a munkahely vonzáskörzetébe tartozom. Megint nagy hallgatás. Én pedig csak záporoztattam rá a mondanivalómat: tudom, hogy egy kis körjegyzőség anyagi szempontból nem engedhet meg magának egy diplomás ügyintézőt, de legalább hívtak volna be interjúra, és kérdezték volna meg, hogy elvállalom-e a középfokú bérért a munkát? Egyáltalán az első körben miért nem hívtak be személyes elbeszélgetésre, ahol sokkal több információ kiderült volna, mint ami egy személytelen levélben és önéletrajzban szerepelhet? Most akkor én a diplomám miatt lettem elutasítva? - Ő ilyet nem írt. - Nem írt persze, mert támadási felület lenne, hanem most mondta a telefonba. - Rám bízza, hogy hogy ítélem meg. Kérdeztem tőle: és mi van akkor, ha újra elküldöm a pályázatomat, csak nem írom bele a diplomámat? - Szuverén jogom elküldeni, ezt is rám bízza. De a munkáltatói jogkör gyakorlója (aki mellesleg ő) megszabhatja, hogy középfokú végzettségű munkatársat akar kinevezni. És már pedig ő középfokú végzettségűt akar.

Na tessék, akkor azért lettem elutasítva, mert túlképzett vagyok. Ő ezt nem írta a válaszában, mikor visszaküldte a pályázati anyagomat - mondta ő (nem, csak most mondta, igaz, nem ugyanezekkel a szavakkal). Ekkor már nem igazán tudtam magam tűrtőztetni, ezért jobbnak láttam megköszönni az infomációkat és letteni a telefont, hiszen a sírás erősen kerülgetett.

Most gondolkodom, hogy mit csináljak. Első hallásra hagynám az egészet a francba, mert ha mégis most a második körben esetleg felvételt nyernék, kinek van kedve egy ilyen főnökkel együtt dolgozni, biztos megkeserítené a mindennapjaimat.

Második gondolatom, hogy még sem hagyom, átírom a pályázati anyagomat, kihagyom a diplomámat, hiszen az ide nem is szakirányú, és elküldöm újra. Igazából ha tudnám, hogy hová és kihez lehetne ez ügyben fordulni, akkor megtenném, méghozzá a negatív diszkrimináció miatt. És biztos vagyok benne, hogy igazam lenne, mert ő ugyan a diplomám miatt utasított el, de a munkakörhöz, amelyet el kéne látni, csakis középfokú szakirányú végzettséggel rendelkezem (ahogy azt ő, mint a munkáltatói jogkör gyakorlója a pályázati kiiírásban közzétette), így ez nem kifogás.
Csak már a kedvem is elment az egésztől, de sajnos a havi biztos fix fizetés nagy úr, még ha kevés, akkor is.

Hát itt tartunk 2011-ben egy európai uniós tagországban.
Ha valakinek van valami jó ötlete, szívesen elolvasom.


Köszönöm:
Annamarie

Amennyiben van olyan történeted, amit szívesen megosztanál másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt részed, akkor írd meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

Munkajoggal kapcsolatos kérdéseket a munkahelyiterrorjog@gmail.com