Kötelező a Tesco Clubcard?

Tisztelt blog!

Munkahelyem hűségkártya-programot vezetett be ez év közepén. A bevezetést természetesen nagy felhajtás övezte, mégis csak egy jelentős projektről van szó.

Íme néhány, a Tesco Clubcard megjelenését övező hírekből.

„A Tesco 1995-ben vezette be klubkártya programját Nagy-Britanniában. A forradalmi újításmeghozta sikerét, hiszen ma már több mint 14 millió brit vásárló használja hűségkártyáját naponta. Augusztus végétől már a magyar áruházakban is elérhető a Clubcard, amivel a Tesco köszönetet mond a vásárlói hűségért.” (forrás: Élelmiszer Online)

„A Homár eddig nem figyelte, de a Tesco-nak lett az 500 forintos kuponos akciója mellett egy másik. Emese gyorsan „kioknyomozta”, hogy ezzel valami nem kóser. A Clubcard lényege, hogy a minimális pénz-visszafizetési program keretén belül egészen pontos képet kapjon a vásárlói szokásokról, illetve spammolja őket:

Tesco-ban a Clubcard nevű pontgyűjtés igen nevetséges, alázó. 200 Ft után jár 1 pont, 80.000 Ft vásárlása után kapsz 400 Ft kedvezményt. Az újság címlapján pedig hétfőtől - csütörtökig 4000 Ft vásárlás után, ha hozod a kupont visszakapsz 500 Ft -ot. Szerintem röhej!

Mivel is jár ez a fenenagy kedvezmény?

1. Tesco Clubcard adatbázisába történő felvételre;

2. Tesco-ban vásárolható termékekről és szolgáltatásokról, illetve a Tesco
partnereinek termékeiről és szolgáltatásairól szóló ajánlatok küldésére;

3. marketingkutatásban való részvételre.
Így már egészen tiszta, köszönjük.”

(http://homar.blog.hu/2010/09/15/olcso_adatgyujtes_a_tesco_clubcard)

“A kártya tulajdonosa az adatait önkéntesen szolgáltatja... A kártya tulajdonosa tájékoztatást kérhet személyes adatai kezeléséről, kérheti személyes adatainak helyesbítését és törlését, emellett megilleti őt a tiltakozásijog, valamint a bírósági jogérvényesítés joga.

(Tesco Clubcard Adatvédelmi tájékoztató)

Igazi sikertörténet, amiből persze a dolgozók is részesülnek. Mindenki másképpen...

Mi, a központi irodában valahogy így:

2010. augusztus 19-én (az országos bevezetéssel szinte egyidőben!) a Clubcard vezető
ún. “Központi Hírek” formájában intézett felhívást a budaörsi központ dolgozói felé:

“A program a Tesco történetének az egyik legfontosabb kezdeményezése.“
“Éljetek a lehetőséggel, és regisztráljatok a hűségprogramba még ma.”
“A kártyát már minden Tesco áruházban használhatjátok vásárlásotok alkalmával.”


A fentiekkel nincs is semmi baj, ugye: népszerűsíti a kártyát, buzdít a regisztrációra.
A Clubcard vezetőnek azonban van egy nagy szívfájdalma

“Eddig a központban regisztrált kollégák száma: 432 fő.
Ez sajnos a központi létszám kb. 40%-a. Mindenkit szeretnék megkérni, regisztráljon minél előbb.”


Namármost, ez mégiscsak tarthatatlan! Hogy a saját dolgozók ennyire közönyösök legyenek ezzel a “remek lehetőséggel”, a “Tesco történetének legfontosabb kezdeményezésével” kapcsolatban! A különböző vezetői szinteken azonnal meg is jelenik a cselekvés kényszere. Az alábbi üzenetet ú.n. központi funkcióvezetők kapták meg hadvezérüktől:

“Please email your teams….I would like all of my functions to hit 80%!!”

A fentiek egészen pontosan azt jelentik, hogy az idézett vezető elvárása nem kevesebb, mint hogy az irányítása alá tartozó seregekben a Clubcard regisztráció elérje/meghaladja a 80%-ot...

A sürgető kényszer tovább gyűrűzik a hierarchia alsóbb szintjeire, az alábbi formában:

“Akinek nincs Clubcard-ja az jelezzen vissza nekem! És kérlek a veletek együtt dolgozó
támogatóktól is gyűjtsétek össze az információt!”


Ja, így könnyű...És hol marad a választás lehetősége?

 

Amennyiben van olyan történeted, amit szívesen megosztanál másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt részed, akkor írd meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

 

Munkajoggal kapcsolatos kérdéseket a munkahelyiterrorjog@gmail.com