"Az első rész a rendszerváltás, és főként a ’90-es évek magyarországi munkanélküliségi és foglalkoztatási helyzetéről szólt. Nem hiába húztam meg a határvonalat a 2000-es éveknél, az ezredforduló után gyökeres változások történtek. Nemcsak itthon, de a nyugati társadalmakban is mindenhol. Megpróbálok minden ehhez kapcsolódó témát érinteni, ha esetleg valamit mégis kihagyok, kérem, egészítsék ki a kommentekben."

3. A 2000-es évek – lassú hanyatlás robbanással a végén

2. ábra – Munkanélküliség változása 2002 és 2010 között          

A fenti ábra igazolja azt, hogy a laza hitelezési politika és az egyre szigorodó vállalatokra és cégekre nehezedő terhek milyen hatással vannak a foglalkoztatásra. A kérdés az, hogy a hitelezés mégis hogyan befolyásolja a munkanélküliséget? Sok, a ’90-es években alakult cégek és vállalatok nagy része (ez a trend a 2000 után is megmaradt) az alapítást és a teljes működést hitelpénzből fedezte. Ezzel csupán az a probléma hogyha nem indult be a vállalat szekere záros határidőn belül (ez általában 2-3-4 év*), akkor a céget felszámolták az alkalmazottakat pedig kirúgták. Magyarországon a rendszerváltás után létrejövő vállalkozói szféra teljes működése a bankok hitelezésén múlott, amit általában kockázatos/fedezet nélküli pénzekből adtak. Mindenkinek az ismeretségi körében vannak vállalkozók, vajon tudunk olyat mondani, aki soha nem vett fel hitelt a cégéhez? Ha van is, elenyésző számban. Ez a helyzet annyira eldurvult, hogy 2011-re, hogy a felszámolások aránya az átlaghoz képest szinte a duplájára ugrott (ebbe természetesen a válság nagyon erősen besegített), ugyanis egyre többen dőltek be a vállalkozásukkal és a hiteleikkel.
A multinacionális vállalatok, akik a 90-es években Magyarországra települtek, egyetlen dolgot tartottak szem előtt, méghozzá a minél nagyobb profitot. A sokasodó vállalati adók és közterhek egyre több multit kergetett ki az országból, ami szintén hozzájárult ahhoz, hogy a 2000-es évek után az addigi csökkenő munkanélküliségi trend megforduljon és egyre több állástalan „gazdagítsa a piacot”. Ezek a cégek jórészt a környező országokba települtek át (kiemelten Szlovákiába), de szép számmal voltak olyan piaci szereplők, akik eggyel továbbléptek és nemcsak a termelést, de a pénzügyi „feldolgozókat” is Indiába vagy Kínába telepítették az olcsóbb munkaerő miatt.

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ez innentől kezdve ilyen trendben, évről-évre ekkora növekedés lesz a munkanélküliségi rátában, de az elmúlt évek egyáltalán nem arról tanúskodtak, hogy akár a munkanélküliség, akár a végelszámolások csökkennének az elkövetkező időben.

3. ábra - Végelszámolások száma Magyarországon 2009-2011

2008. szeptember 15-én összeomlott a Lehman Brothers és hivatalosan is kitört a gazdasági világválság, ami az elmúlt 20 év felelőtlen banki politikájának és a pénzügyi dereguralizációjának volt köszönhető. Ennek kapcsán itthon több százezer ember vesztette el munkahelyét és a megélhetését, csak Magyarországon 11,7 százalék volt 2011 első negyedévében a munkanélküliség, ami egyrészt 18 éves csúcs, másrészt feltevődik a kérdés, hogy hogyan és hova tovább?

4. Megmenthető-e Magyarország?

A magas munkanélküliségi arány csak az egyik probléma, számos ehhez kapcsolódó egyéb gondról (aki nem dolgozik, nem fogyaszt, nem adózik, sőt viszi az állam pénzét) már említést tettem az előző bejegyzésben, de az egyik legégetőbb gond, hogy a fiatalok közti óriási a munkanélküliség. 

4. ábra - Munkanélküliségi ráta korcsoport és átlag összehasonlítás (2011. jan-márc)

Amíg az országos átlag 11,7 százalék (volt), addig a fogyasztás és termelés szempontjából legaktívabb korosztály egyszerűen semmilyen munkalehetőséget nem talál. A helyzet nem annyira elkeserítő, mint Spanyolországban (ahol a fiatalok 45(!!!) százaléka nem tud dolgozni), de rohamléptékkel haladunk a déli államok irányába. A fenti három korcsoport a legaktívabb fogyasztás tekintetében (ruházat, szórakozás, lakás, autó stb.) ami óriási bevétel az államnak…illetve a magas munkanélküliség ebben a korcsoportban hatalmas hozamkiesést jelent az országnak.

A legérdekesebb kérdés Magyarországgal kapcsolatban, hogy egyáltalán megmenthető-e az ország és újra növekedési pályára állítható-e a GDP és a foglalkoztatási ráta. A munkaerő-piaci trendeket figyelve ez erősen kétséges, azonban a jelenlegi kormány prognózisa szerint 10 év alatt 1 millió új munkahely lesz. Egyelőre nincs arról részletes információ, hogy ezek hazai KKV-k lesznek-e túlnyomó többségben (ha igen, akkor a rendszerváltás utáni hibába esünk-e bele még egyszer) vagy inkább multinacionális vállalatok, esetleg mindkettő fele-fele arányban. Habár az elmúlt években globális szinten a termelés növekedésnek indult, az értékesítés alacsony szinten maradt, ahogy a hitelezési szigor se enyhült (az már más kérdés, hogy hitelre alapozni bármilyen gazdaságot vagy háztartást nem túl szerencsés). Ezzel magyarázható, hogy sorra zárnak be az úgymond retail (kiskereskedelmi) üzletek és üzletláncok.

Az Index.hu internetes hírportál havonta számvetést készít arról, hogy a kormány munkapiaci törekvése mennyire járt/jár sikerrel. A legutóbbi ezzel kapcsolatos cikket itt lehet megtekinteni. Nagyon érdekes megfigyelni, hogy bár eleinte óriási kiesés volt a munkaerőpiacon (volt, hogy az elvárt és a valós adat között több mint 123 ezer fős eltérés volt) mégis úgy tűnik, hogy egyre többen tudnak elhelyezkedni. A grafikonból jelen pillanatban nagyon nehéz messzemenő következtetéseket levonni, hisz nyáron a foglalkoztatási arány mindig megnő az olyan idénymunkáknak köszönhetően, ami főként a turizmusban/vendéglátásban, illetve a mezőgazdaságban fordulnak elő.

A piacgazdaság igazi hátulütője azonban az, hogy az államnak nagyon kevés beleszólása van a versenyszféra alakulásába. A foglalkoztatási szám növeléséhez inkább csak ösztönző munkahelyteremtő törvényeket és pályázatokat írhat ki (utóbbi magában megérne egy külön posztot), mintsem olyan lépéseket, amik olyan munkahelyeket adnak, ahol az emberek fizetőképes bért kapnak. A szigorodott banki hitelezés miatt a kis- és középvállalatok képtelenek az újulásra és a bővítésre a multinacionális vállalatoknak viszont drága az ország. Túl sokat kell ahhoz adózni és járulékokat fizetni, hogy érdemes legyen hosszútávon is letelepedni, ami persze nemcsak a multikat érintik kellemetlenül, ezzel kapcsolatban Jakab Andor írt egy nagyon népszerű (és sok vitát kiváltó) bejegyzést.

Így marad a magas munkanélküliség és az alacsony értékesítés, na meg a csodavárás.

*Ezzel kapcsolatban jegyezte meg az ismerősöm, hogy a KKV-ban rengeteg (főként kis) vállalkozás körülbelül annyi időre vannak bekalibrálva amennyire egy adott politikai párt. Négy évente csőd, majd másnap újraalapítás hasonló néven és az egész kezdődik elölről.

Kiegészítés1: Nem tudtam sehova beszúrni, de pár szót érdemes említeni a kivándorlásról. A kivándorló fiataloknak csak egy része megy azért külföldre, mert itthon nem járt szerencsével az álláskeresésben. Szép számmal vannak azok, akik több pénzért mennek dolgozni (kiemelten az orvosok és az ápolók, akikre nagyon nagy szüksége van Magyarországnak is, de más diplomás fiatalok is inkább kint próbálnak szerencsét). Több mint 80 ezren dolgoznak hivatalosan az Európai Unió különböző (főként nyugati) tagállamaiban, az illegális munkavállalók száma (segédmunkások, baby-sitterek, au-pair-ek, egyéb ápolók) pedig felbecsülhetetlen. A szakemberek emigrálása szintén nem egy túl jó ajánlólevél a multinacionális vállalatoknak arra, hogy ebben az országban bővítsenek vagy települjenek le.

Kiegészítés2: Az előző bejegyzésben parázs vitát váltott ki, hogy jön-e valamiféle világégés az elkövetkező években, vagy sem. Nem akarok ebben a témában igazán szerepet vállalni, de nagyon kevés esélyt látok arra, hogy valóban egy II. világháborúhoz hasonló sok ország részvételével végbemenő apokalipszis fog bekövetkezni. A 28 országot tömörítő NATO katonai szervezet egyszerűen lehetetlenné tette, hogy a közeljövőben még egy világháború legyen, ahogy az egyik ismerősöm fogalmazott a NATO tartja fenn a világbékét. [FIGYELEM KONTEÓ KÖVETKEZIK] Azt már sokkal inkább elképzelhetőnek tartom, hogy egy nagyon komoly polgárháborús vihar söpör végig a világon (és ki tudja, hogy ez hol fog véget érni). Az anyagi kár hasonlóan nagy mintha két vagy több ország háborúzna, de nem kell direktben fegyvereket gyártani, katonákat kiképezni stb. Ebben persze lehet, hogy valakinek valamilyen ráhatása van, elég valószínűtlen, hogy az Észak-afrikai és közel-keleti 30-40-50 éves diktatúrákból egyszerre lett elege mindenkinek, amit ma már csak úgy ismerünk...az Arab tavasz.