Egész nap az xbox előtt ültök

 

Amennyiben van olyan története, amit szívesen megosztana másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt része, akkor írja meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

 

Ha munkajogi segítségre szorul, írjon a munkahelyiterrorjog@gmail.com címre.

 
 

A történet pont egy éves.

 

11 év folyamatos munkaviszony (nem egy munkahelyen) után munkanélküli lettem, a 7 hónapos munkanélküliség után vettek fel egy reklámmultihoz, örültem neki nagyon, normális fizetés, jó körülmények. 2500 önéletrajzot kaptak a hirdetésre, ebből 20 embert hívtak be, kettőt vettek fel.

 

A megállapodás 3 hónapos próbaidőről szólt, a cég egy munakerőközvetítőtől vett kölcsön, szerződéssel, hogy papíron ne nőjön a dolgozói létszám. A próbaidő alatt 25%-kal csökkentett fizetést "ajánlottak", amit nem értettem, hiszen nem fogok 25%-kal kevesebb munkát végezni, a pénzügyes erre azt mondta, hogy náluk ez így szokás, és hogy a "bérfeszültség"… Ezt a szót háromszor is bedobta, de nem tudtam értelmezni, hogy ki lenne feszült az én fizetésem miatt, hiszen a vezetőkön kívül senki nem tudja, hogy mennyiért dolgozom, nyilván őket meg nem fruszrálja a dolog. Még hozzátettem, hogy részemről semmi feszültség nem lenne, ha megkapnám a teljes fizut, mert nem érdekel, hogy ki mennyiért dolgozik, csak az, hogy a rendesen elvégzett munkám után megkapjam a fizetésem, mások zsebében nem akarok turkálni. A lényeg, hogy nem én nyertem. De 7 hónap keresés, és a piac állapota miatt így is örültem, három hónapot meg kibírok annyi pénzből is, utána meg a rendes fizu teljesen korrekt, a magyar átlaghoz képest meg egyenesen királyi.


Persze nem teljes bejelentés, hanem X összeg meg Y boríték adta ki a fizut.

 

Első nap máris kisebb sokkal indult, ugyanis annak a helyére ültettek, aki vidáman adta a feladatokat a próbamunkához, és az volt a hivatalos álláspont, hogy vesznek még fel embert, közben pedig cseréről, "vérfrissítésről" volt szó… Kínosan éreztem magam, hogy leülök a gépemhez, miközben a régi kolléga pakolássza a cuccait. Mint később kiderült, ez az "elvágólag" stílus nagyon menő a cégnél. A cég ilyen bánásmódja a régi és megbízható alkalmazottakkal láthatóan sokkolta a megmaradt tagságot, féltem tőle, hogy én leszek rossz fiú, aki kitúrta a régi kollégát, de ezt soha nem éreztették velem, első naprtól nagyon jól kijöttem a közvetlen kollégákkal.

 

A cég nagyjából 4 felé oszlott, persze ez csak az én szempontomból érvényes. Az első csoport a főnökség, akik ugyan nem voltak messze tőlünk, pár lépésre, de külön irodában (mi egylégterű teremben voltunk), soha meg nem kérdezték az új arcoktól, hogy "hogy érzed magad, kell-e valamiben segíteni", a régi arcokkal ment a klikkesedés és a "basszájba" stílusú beszélgetés, a normálisabb és az újabb kollégákat kerülték, és viszont, nem véletlenül.


A második csoport egy szinttel lejjebb tanyázott, az accountok. Őket szinte csak ebédnél láttuk a közös ebédlőben, meg munkaügyben emileztünk, néha feljöttek személyesen megbeszélni a dolgokat. Nem vegyültünk velük, viszont jól tudtunk együtt dolgozni, többnyire normális arcok voltak.


A harmadik csoport voltunk mi, azok a grafikusok, akik összetartottunk, és segítettük egymást. És akiknek többnyire a legtöbb feladat jutott.
A negyedik csoport volt a grafikusok, konkrétabban "art directorok" egy kisebb része, akiknek látszólag nem állt másból a napjuk, mint késéssel beesni az irodába, aztán fél óránként cigi a teraszon, vagy döglés a kanapén az Xbox előtt. Néha asztalra feltett lábbal ültek a gépük előtt, olyankor filmet néztek, illetve sokszor a főnökség üvegfalú irodájában láttam őket, a kanapén feküdve, vagy hasonló laza pózban, ilyenkor vagy valami nagy kreatív megbeszélést tartottak, vagy csak haverkodás ment, nem tudom.


Egy apróság, ami mutatja az egyik art director felkészültségét: Egyik nap odajött hozzám háromszor is, hogy töltsek le neki a netről egy videót mpeg fájlban. Az első két alkalommal nem volt rá időm, harmadszorra megcsináltam. De nem értettem, hogy miért kellek ehhez én, és nem tudtam, hogy kell youtube videot mpegbe konvertálni és lementni. De 3 perc alatt utánanéztem, és megcsináltam. A nagy kérdés, hogy ő erre miért nem volt képes, mondjuk egy cigiszünetet beáldozva a sűrű napjából. Itt volt az első alkalom, amikor gondolatban más zsebében turkáltam, hogy vajon mennyi pénzért NEM értenek itt egyesek alapvető dolgokhoz. Később kiderült, hogy a nem rossz fizum több mint kétszeresét kapják, ilyen hozzáállással.

 

Hamar belerázódtam a napi rutinba, panasz nem volt a munkámra, én is úgy éreztem, hogy jól dolgozom. Idővel lelazultam annyira, hogy kijárjak kávézni a többiekkel (negyed óra), meg leüljek az Xbox elé, ha nincs munka. Amint beesett valami, tűztem vissza a helyemre és dolgoztam. Munkaidőt percre pontosan betartottam, belépőkártyánk volt, vissza lehetett követni, ki mikor jön és megy.

 

A nyár közepén jött egy sűrűbb időszak, sokat és folyamatosan dolgoztunk, és be volt lengetve egy egy hetes túlórás időszak.


Mivel ekkor már kicsit ráláttam a dolgokra, bosszantott, hogy a láblógató "art"-ok időben hazamehetnek, mi meg éjszakába nyúlóan szívjunk, holott nekik is tudniuk kell végezni ugyanazt a munkát, tehát segíthetnének, a meló jobban eloszlana, mindenki elégedettebben ülne le másnap dolgozni. Volt két art director, aki erre hajlandó volt, segítettek nekünk, és mi is nekik, de a maradék nem volt erre hajlandó, még a reggeli köszönés is nehezükre esett többnyire.
Szóval jött a beharangozó, hogy túlóra lesz, én meg arra gondoltam, nehogy már ingyen túlórázzak ilyen előzményekkel, megkérdeztem a csoportvezetőnket, hogy mennyi a túlórapénz? Erre elkerekedett a szeme, mert ezt még soha senki nem kérdezte előttem tőle, és olyan arckifejezéssel, és hangsúllyal hogy "te hálátlan, ez a cég mennyi mindent adott neked, és erre te plusz pénzt akarsz?" válaszolt, hogy "nem tudom, kérdezd a pénzügyest". Éreztem, hogy feszítem a húrt, és itt még kiszállhattam volna a dologból, de lendületben voltam, írtam azonnal a pénzügyesnek. Kicsit vázlatosan leírom a levelezést, sajnos nem mentettem le, pedig már akkor az járt a fejemben, hogy ezt mindenkinek látnia kell.

 

-Szia, X vagyok egy emelettel feljebbről, a csopvez beígérte a túlórát, és azt mondta hogy hozzád forduljak ezügyben, az a kérdésem, hogy mennyi a túlórapénz?


-Hello, úgy gondolom, hogy ezt a dolgot nem kéne feszegetni, próbaidőn vagy még itt, inkább arra koncentrálj, hogy mindenben megfelelj.


-Hello, igen próbaidőn vagyok még, de nem gondolom, hogy a cég a szerződésben foglalt munkaidőn túl rendelkezik az időmmel, senki sem ingyen dolgozik itt, te sem, én sem. Néha belefér 1-2 óra plusz, ebből még nem volt gond, szó nélkül csinálom/csináljuk is, de azért egy hét masszív, éjszakába túlóra nem mondható kevésnek.


-Hello, vannak ilyen időszakok néha, a cég túlélése érdekében vállalni kell. Különben sem szólunk azért, hogy kijártok hosszú órákra ebédelni, késtek, és az Xbox előtt ültök, nagyon sokszor ezt látom, amikor felmegyek hozzátok. A cég eléggé nehéz helyzetben van, pont a hasonló emberek miatt, akik nem a cég érdekeit képviselik...


-Hello, akkor nézzük tételesen a dolgokat: Nem járok ki ebédelni hosszú órákra, többnyire a gép előtt eszem, ami negyed óra, és készen állok a melóra. Késni nem szoktam, tudom hogy reggelente nem futunk össze, és nem is érdekel, hogy te mikorra érsz ide, de általában én vagyok az első, legfeljebb a második, én nyitom ki szellőzni az ablakokat, én indítom a klímákat, ha olyan az idő, hogy mire a többiek ideérnek, normális körülmények legyenek. Ha gondolod, nézzük vissza a belépőkártya adatait, vállalom a következményeket, ha késtem, de nem fogsz ilyen napot találni. Xbox: ki van téve, hogy játszhatunk rajta, ha nincs meló. De mégis számonkéred, hogy használom/használjuk? Akkor csak azért van, hogy ürügyet adjon egy esetleges számonkéréshez? Akkor határozzátok meg, hogy csak fél hat után lehet vele játszani, munkaidőben meg nem, de ez az utólagos számonkérés nem korrekt.

 

Innentől kezdve nem emlékszem, nagyon ferdíteni meg nem akarom a sztorit, úgy zártuk le a beszélgetést (volt még pár kör), hogy a legközelebbi céges bulin egy sör mellett rendezzük a dolgot, mert kicsit átcsapott vádaskodásba és számonkérésbe. Megírtam, hogy oké, részemről lezárva. Ezzel beletörődtem, hogy a túlóra nem lesz kifizetve, és senkitől nem várhatunk segítséget, hogy hamarabb hazamehessünk. A levelezést megmutattam 1-2 kollégának, akikkel jóban voltam, volt nagy csodálkozás, ilyet előttem senki nem mert tenni. Na igen, családosok voltak, meg hitelt maguk előtt görgető emberek… Fontos volt a munkahelyük, jó volt a fizetés, nem vállalták fel ezügyben a konfliktust, inkább magukban morogtak, és túlóráztak ingyen. Ezzel szemben nekem nem volt (olyan) családom, akikről nekem kellett gondoskodni, inkább nekem segítettek a munkanélküli időszak alatt, volt hol laknom, volt mit ennem, igazából azt éreztem, hogy a büszkeségem és a hátterem miatt bevállalhatok egy ilyen konfliktust. Nem akartam, hogy bábuként rángassanak.

 

Túlórás időszak lement, első két nap dacból leléptem a munkaidő végén pontosan, persze éreztették, hogy ezt nem kéne, de magamban azt gondoltam, hogy mindenki álljon ki saját magáért, ha valami nem tetszik neki, én ezt teszem éppen. A következő két nap azért maradtam, csak a kollégák miatt… Éjszakába nyúlt rendesen a meló, közte sok "várjuk az ügyfelet, hogy válaszoljon" típusú láblógatással. Ezt nem nagyon értettem olyan este 10 és 11 között, hogy mi ilyenkor VÁRUNK az ügyfélre? Valszeg már alszik, ne legyünk már ilyen balekok, holnap reggel majd befejezzük/leadjuk a melót. És mint kiderült, ez volt a helyzet.


A szó nélkül túlórázó kollégáim között volt egy fiatal csaj, akit velem együtt vettek fel, ő bevallotta, hogy neki semmi élete nincs a cégen kívül (te jó ég…), ő ezt szívesen csinálja, hasznosnak érzi magát ilyenkor. Én annyit mondtam, hogy szép és jó, ha valaki a saját vállalkozását viszi ilyen lendülettel, de itt csak magából és másokból csinál rabszolgát, aládolgozik a főnökségnek ezzel. Kicsit naív csaj volt, mindemelett esztétikai kihívásokkal is küzdött (mondjuk ez nem volt szempont a munkahelyen, de érthetővé tette, miért örült, hogy végre valahol a csapat része lehet), és dohányzott. Ez addig nem lett volna gond, amíg másokat nem zavar vele, de engem eléggé zavart, amikor büdösen végigvonult az irodán. Ezt szóvá is tettem egyszer, hogy szerintem az ilyen szintű dohányzás igénytelenség, és másokat terhelni vele meg pofátlanság. Erre visszakérdezett, hogy "akkor ezzel azt mondod, hogy igénytelen vagyok?", nem emlékszem, hogy válaszoltam volna, mert direkt nem akartam a lelkébe taposni, de a hallgatásomból leszűrhette, hogy a válasz igen volt.

 

Visszatérve a sztorihoz: Ettől kezdve soha nem ültem le az Xbox elé, még jobban figyeltem, hogy betartsam a szerződésben leírt munkaidőt (elejét-végét egyaránt).

 

Ez az egész július eleje-közepe felé történt, augusztus végén, egy keddi napon érdekes módon egy darab melót nem kaptam, furcsa is volt, mivel előtte reggelenként már vártak a levelek, hogy mit kell csinálni.


Dél felé csörgött a telefon, hogy menjek be a főnökhöz. Előtte még soha nem hívott fel, úgyhogy rosszat sejtettem. Így is lett, ott várt a két "head of art" meg a pénzügyes. A pénzügyes kolléga egy jól megfogalmazott monológ kíséretében kirúgott. Indoklás: nem passzolok a csapatba, és ugyan gyorsan, de sok hibával dolgozom. Erre csak annyit mondtam, hogy nem tudok róla, hogy valaha is hibás munka ment ki a kezem alól, ha mégis, akkor miért nem szóltak, hogy gond van? A csapatba-nem-passzolás viszont igaz volt, már amennyiben a társaság látványosan nem dolgozó felét értjük. Valóban, velük sosem vegyültem. A próbaidő lejárt előtt rúgtak ki két nappal.


Ez egy 10 perces beszélgetés volt, ezután kimentem, közöltem a többiekkel a hírt, akik csak lestek, de már megszokhatták az efféle bánásmodót a régebben kirúgott kollégák miatt. Közöltem azokkal is a lenti szintről, akikkel együtt dolgoztam, volt nagy csodálkozás, az összes meló átfutott rajtuk is az ügyfelek felé, amit csináltam, ők sem emlékeztek elrontott dolgokra.

 

A mélcímemet már aznap reggel letiltották, másnap mentem be még összeszedni pár cuccot, már más ült a gépemnél…

 

Volt még sok apró sztori, ami a történetet nem érinti, de erősítette a gyanút, hogy kerültem másfél hónap alatt körön kívülivé, és lecserélendővé.

 

Üdv:
Rudi