Kössél, kössél!

 

Amennyiben van olyan története, amit szívesen megosztana másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt része, akkor írja meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

 

Ha munkajogi segítségre szorul, írjon a munkahelyiterrorjog@gmail.com címre.

Tisztelt Erynnis!

Őszintén szólva, nem a saját ügyemben kereslek meg.
Egy közeli ismerősöm a két éve tartó munkanélküliség elől menekülve vállalt egy biztosításnál munkát.
Ehhez, ki kellett váltania a vállalkozói igazolványt. Ígérték, hogy betanítják. Minden nap be kellett mennie az irodába, nem használhatta az iroda telefonját, sem a net hozzáférését. Ezeket saját költségén kellett.
használni.
Aláírattak vele valami szerződést is. amelyben tudomásul veszi ennek a szerződésnek a mellékleteit. Igen ám, de ezt a mellékletet többszöri kérésére sem adták neki oda. Csak majd megkapod felkiáltással "elfelejtették" oda adni.
A betanítás abból állt, "kössél, kössél" Néhány ilyen szerződést meg is kötött ismerősökkel, de ebben a válságos időszakban nem túl készségesek az emberek, és ezek a "kötések" egyre ritkábbak lettel. Jövedelmet nem, de kiadást annál inkább generáltak.
(járulékok, gépkocsi használat) Ebből az ismerősöm rövid idő alatt ki is lépett, hiszen ki az az őrült, aki az amúgy nehéz anyagi helyzetét még tovább rombolja.

Míg nem olyan régen kapott egy fizetési meghagyást, hogy fizessen vissza 320 000 ft-ot. Jutalékot, meg mi a fenét. Hivatkoztak jogszabályokra ami a pénzügyi közvetítőkre érvényes. Valamint az aláírt szerződésre, és annak mellékleteire. Amit újbóli kérése ellenére sem kapott meg.
Felsorolták, hogy a kötései nem voltak megtakarítás jellegűek, sem életbiztosítás jellegűek.
A meghagyásnak az ismerősöm ellent mondott. Azt hiszem pont a munka elvégzésére hivatkozva. Így végrehajtási per lett belőle. A bíróság által kiküldött iratokhoz már csatolva lett az az ominózus melléklet. (okosabbak attól sem lettünk)
Javasoltam neki ügyvédet. De azt mondja, arra nincs pénze. Aki elérhető azt nem tudja megkeresni, lévén több év után munkát kapott, és nem jöhet el, mert már a tárgyalás idejére kért szabadnapot is rossz szemmel nézik.
Erre az egy tárgyalásra elmegy, elmondja, hogy gyakorlatilag átverték. Aztán tegyenek vele amit akarnak. Hiszen aktív BAR listás már, a mindennapi megélhetésért küzd. 3 ember helyett dolgozik egy fizetéséért. Nem akarja elveszíteni ezt sem, mert akkor szó szerint az utcára kerül.
Van valami meglátás, vagy jogi segítség? Tudom, hogy ez így elég zavaros, meg érthetetlen. De a kérdésem az lenne, hogy ha megkeresek egy Jog pont béli ügyvédet én eljárhatok e az ismerősöm nevében? Kérhetek e számára én segítséget. Illetve, egyáltalán érdemes-e.
Meglátásom szerint ez egy színlelt munkaszerződés volt. De ennek a bizonyítása hosszadalmas.

 

Te is megkereshetsz jogpontos ügyvédeket, de úgyis szükség lesz arra, hogy az ismerősöd járjon el (legalább meghatalmazást adjon).
A jogpontos ügyvédek viszont sajnos csak fogadóórát tartanak, perben nem járnak el ingyenesen, ha jól tudom. Ehhez a jogi segítségnyújtói szolgálatot tudjátok igénybe venni, a KIM honlapján megtalálod az ezzel kapcsolatos feltételeket (pl. jövedelmi helyzet, stb.)

Nálunk is folyamatban van egy ingyenes jogi segítségnyújtói szolgálat létrehozása a blog - és a rá épülő civil szervezet - keretein belül, kérlek, hogy figyeld a blogot, mert hamarosan bővebb információt is nyújtunk majd ezzel kapcsolatban.


Ezekben a perekben egyébként talán még előny is, hogy nincs az alperesnek ügyvédje, a bíróságok nem nagyon szeretik az ilyen közvetítős cégeket.

Üdv,

Erynnis