50 múltam, nem kapkodnak utánam

Önnek is van egy története? Írjon nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

 

 

Tisztelt blog!

 

Álláskereső vagyok, másfél év alatt hiába próbáltam elhelyezkedni, semmi eredménye nem volt. Az előző munkahelyem egy határozott idejű munka volt a helyi önkormányzatnál, sajnos valószínűleg a források fogyni kezdtek, mert korábban félévente új szerződést kaptunk, de utoljára vagy 10 társammal együtt lapátra kerültünk. Azóta nincs állandó bevételem, pedig az önkormányzatnál sem kerestünk túl jól.

 

A napjaim a következő módon zajlanak. Minden reggelemet úgy indítom, hogy az internetes álláshirdetéseket nézem meg először, ettől felébredek. Korábban a kávé segített ebben, de már olyan luxusnak számít nekem, hogy végleg el kellett hagyjam. Megnézem az emaileket, végigböngészem a lehetőségeket. Nincs belőle sok, mivel egy faluban élek, legjobb esetben a megyeszékhelyen akad egy-két betöltetlen állás, ha épp nem csak a látszat kedvéért hirdetik meg őket. Elküldöm az önéletrajzomat, ahova csak tudom, majd várom a visszajelzéseket. Többnyire egyébként hiába, legtöbbször ugyanis válaszra sem méltatnak. Pedig már rég megtanultam, hogy aranyművesként ne a szakmámban keresgéljek, takarítástól kezdve mindenre jelentkeztem már. 50 múltam, és nem kapkodnak utánam.

 

sad-woman_1.jpg

 

Havonta 1-2 helyről visszahívnak, ilyenkor bebuszoszok a potenciális munkahelyre, elköltök 1-2 ezer forintot, majd ismét várok tovább, hátha. Eddig minden hiába. Volt olyan munkahely, ahol az életkorom miatt utasítottak el, mert úgymond ők fiatalabbra gondoltak, de többnyire csak annyit mondanak, köszönjük, majd értesítjük. Talán ez a legidegesítőbb az álláskeresés buktatói közül. Mert mondanom sem kell, soha nem értesítenek. Még akkor sem, ha kiscserkész becsület szavukat adják, hogy akkor is jeleznek, ha nem én kellek nekik. Aztán sem egy telefon, sem egy email, és nagyjából egy hét után már tudod, hiába reménykedtél megint.  

 

Közmunka nincs, mert már az is jobb lenne a semminél, valódi munka szintén semmi, maradnak az alkalmi lehetőségek, ebből pedig megélni szinte lehetetlen. Új, piacképes szakmát tanulni már nincs módom, és valószínűleg úgy sem kellenék ennyi idősen, vállalkozni nincs miből és nincs mire, költözni sem tudok, mert biztos könnyebb lenne valamivel, mondjuk Budapesten, de miből, hogyan? Lassan belátom, hogy én már sehova sem fogok kelleni. Így múlik el a világ dicsősége. Pedig egészséges vagyok, dolgozni akarok, mégsincs rá esélyem. Sokan pedig lusták, ingyenélők, és nem is akarnak előrébb jutni. nekik mégis fut a szekér. És talán ez a legszomorúbb az egészben.

 

Amennyiben jogi tanácsra, vagy segítségre van szüksége, az mhtjog@gmail.com elérhetőségen vegye fel velünk a kapcsolatot!