Önnek is van egy története? Kirúgták, megalázták, vagy az 50. interjún is elutasítottak? Zaklatja a főnöke, esetleg az alkalmazottaival akadtak problémák? Írjon nekünk! munkahelyiterror@gmail.com

Tisztelt Mt Blog!


Nehéz olyan világba gyermeket szülni, ahol egyes vezetők következmények nélkül megtehetnek bármit a kiszolgáltatott emberekkel. Én most mégis erre készülök: életet adni valakinek és bízni abban a mesében, amelyikben a rossz elnyeri méltó büntetését.

Történetem a következő:

2014. november 5-ig 12 órás munkaidőben dolgoztam határozatlan idejű munkaszerződéssel, a munkaköröm stresszes és fárasztó volt, mindemellett alacsony fizetéssel rendelkeztem. Októberben kaptam egy állásajánlatot, az új munka kevesebb stresszel és kedvezőbb anyagi feltételekkel kecsegtetett, napi 8 órában. Mivel az előző helyen még veszélyeztetett terhesként sem alakult volna jobban a jövedelmem, éltem a lehetőséggel és váltottam. Október 22-én aláírt új munkaszerződéssel bebiztosítva mondtam fel a régi helyen, új főnökömet pedig a megegyezés alkalmával egyúttal szóban tájékoztattam várandósságomról, amivel akkor semmi problémája nem volt. Az első munkanapomon, november 10-én kaptam egy másik munkaszerződést (visszadátumozva a megegyezés napjára) immár kikötve a 3 hónapos próbaidővel.

Tisztában voltam ennek veszélyével, de már nem tudtam semmit sem tenni, az előző helyen már felmondtam. Szóvá tettem aggályomat a próbaidőt illetően, majd új főnököm megnyugtatott, hogy mivel én már az elején korrekt módon közöltem vele a várandósságomat, ő is korrekt lesz velem a jövőben. Megegyeztünk szóban, hogy számítanak rám az irodában a szülésig, utána pedig ahogy időm és a baba engedi, otthonról folytatom a munkát (kreatív szövegíróként dolgoztam, ez pedig otthonról is maradéktalanul végezhető feladat). Hozzátette, hogy szeretne felvenni majd később még egy embert mellém, akinek majd át tudom adni a munkát. Ezek után bíztam annyira a szavaiban, hogy nem írtunk alá erre vonatkozó egyéb megállapodást.

2 hónap után munkatársaimtól tudtam meg, hogy elkezdték keresni mellém az új embert,
majd továbbra is biztattak, hogy elégedettek a munkámmal, nincs okom az aggodalomra. Végül január 16-án behívtak a főnököm irodájába, ahol a kezembe nyomták az indoklás nélküli, azonnali hatályú felmondásomat és a félhavi fizetésemet borítékolva. A próbaidőm február 10-én járt volna le. 10 percem volt átadni az irodai gépemet és az asztalomat, majd el kellett hagynom a házat.

24 hetes kismama vagyok, a babát május közepére várom, a TB-m a felmondással megszűnt, a jövedelmem szintén. Ezek után hogyan maradjak erős?

Üdvözlettel: Nyikolajevna

HIRDESSEN SZINTE INGYEN A MUNKAHELYI TERROR BLOGON!

Önnek is van egy története? Kirúgták, megalázták, vagy az 50. interjún is elutasítottak? Zaklatja a főnöke, esetleg az alkalmazottaival akadtak problémák? Írjon nekünk! munkahelyiterror@gmail.com

Kedves Mt blog!

Álláskeresés ügyben írok nektek és jól kipanaszkodom magamat. Ötvenes éveim elején járok, Pécs mellett élek és lassan egy éve vagyok regisztrált álláskereső. Korábban egyetlen egyszer voltam munka nélkül, még a 90-es évek közepén, akkor is mindössze másfél hónapon keresztül. Szerencsésnek is tartottam magam, mert az ismerőseink között az utóbbi évtizedben egyre többen kerültek ki a munka világából, én pedig folyamatosan tudtam dolgozni. Egészen addig, míg a cég, ahol 15 éven át folyamatosan alkalmazásban álltam az egyik napról a másikra kivonult Magyarországról. Nem volt ennek látható előzménye, ha lett volna, már akkor nekiveselkedtem volna az álláskeresésnek.

Miután megszűnt a munkahelyem, jöttek a kötelező körök, nyilvántartásba vétel, ügyintézés, minden kutya füle. Egy hét pihenő után belevetettem magam az önéletrajz gyártásba, az állás böngészésbe. Órákat töltöttem és töltök a mai napig minden egyes nap azzal, hogy végigolvassam az aktuális hirdetéseket és ahova lehet, jelentkezek is. Főként irodai, adminisztratív jellegű munkák után kutatok, de persze „minden lehetőség érdekel”, ahogy mondják. Azt kell mondanom, a munkaadók szerint én semmit sem érek. Alig egynéhány interjún jártam összesen, többnyire még csak vissza sem hívnak. Ahonnan igen, oda pedig nem kellek.

A hirdetések jelentős része pedig fiatal, 18-30-ig bezárólag keresik a megfelelő, dinamikus, kreatív, lendületes embert, aki ennél idősebb, az már számításba sem jöhet. Ennyire nem számít a tapasztalat? Az olyan irreális elvárásokról ne is beszéljünk, hogy lassan mindenhol középfokú nyelvtudást várnak el. Én papír nélkül viszonylag jól tudok németül, de ez nem mérvadó. Azt nem értem, miért feltétel olyan helyeken a lepapírozott nyelvtudás, ahol az ott dolgozók (gyerekkori barátnőm) állítása szerint sincs szükség rá, egyszerűen nem olyan a munka. Nincsenek külföldi kapcsolatok semmilyen formában.

Az már tényleg csak hab a tortán, hogy naponta futok bele több olyan hirdetésbe, amik már hónapok óta futnak, de még mindig betöltetlenek (ennek ellenére nem jeleznek vissza), vagy el sem lehet őket érni például a megadott telefonos elérhetőségen. Sem reggel, sem délben, sem este nincsenek bekapcsolva. Talán éjjel hívjam őket?

Szóval nehéz ügy állást találni, pláne, ha közelebb vagy a nyugdíjas korhoz, mint a „fiatalos, dinamikus” álláskereső archetípusához. A munkaügyi központ pedig teljesen impotens és egyébiránt még közmunkát sem tudtak nekem adni. Szóval mégis mit kéne tennem? Költözni nem tudok, a férjem munkája miatt, itt pedig csak Pécs jöhet szóba, a falvakban még elvétve sem lehet munkához jutni, még akkor sem, ha nem ötvenes, hanem fiatal az ember lánya/fia. Ha valaki járt már hasonló cipőben és talált kiutat, kérem, ne tartsa magában. Vagy ötven felett nincs kiút?

Erzsébet

HIRDESSEN SZINTE INGYEN A MUNKAHELYI TERROR BLOGON!

Önnek is van egy története? Kirúgták, megalázták, vagy az 50. interjún is elutasítottak? Zaklatja a főnöke, esetleg az alkalmazottaival akadtak problémák? Írjon nekünk! munkahelyiterror@gmail.com

A honi KKV, ill mikro cég tulajok -tisztelet a sajnos kevéske kivételnek- nem arról híresek, hogy róluk lehetne megmintázni a korrektség szobrát! Mégha van is pontos, minden részletre kiterjedő munkaszerződés, fullos melós ruha, bakancs, védő cuccok, nos akkor is permanensen fennálló probléma a munkaidő ú.n. flexiblis vége, azaz hiába szerepel napi 8 óra és 5 napos munkahét, a valóság köszönő viszonyban nincs ezekkel a számokkal. Legutóbbi melóhelyemen velem is előfordult, hogy a munkahét nem 5 napos volt és 8 órákat annyiszor dolgoztam azalatt a kb. fél év alatt, amit volt szerencsém ott tölteni, hogy annak megszámolásához 1 kezem is elég, tehát 5-nél kevesebb 8 órás munkanapom volt. S mert villanyszerelés, pontosabban világításszerelés volt a fő tenni valónk, ezért meglehetősen veszélyes játék volt

Éjfélkor turkálni egy áram alatt lévő mezős elosztószekrényben, mindezt egy megvilágítás nélküli helyiségben! Szóval, azt gondolom, hogy végre ideje lenne hazánk Bt, KFT tulajdonosainak egy hangyafasznyit változtatni az "alkalmazottam a legádázabb ellenségem, s mint ilyen tűzzel-vassal pusztítandó" című hozzáállásukon.

Inkább a munkatársam, társ a munkában, egyenrangú partner, akire mindig számíthatok abban, hogy az ő általa képviselt tudással, szorgalommal, hozzáállással adja azt a pluszt, mely feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a cég elvégezze azt a melót, amit én, mint cégvezető szereztem, s annak profitjából csak abban az esetben részesülhetünk mindnyájan, ha ő jól érzi magát és hosszabb távon is számíthatok rá.

Hiszen amennyiben nem érzi jól magát, akkor elhúzhat máshová, esetleg "disszidálhat" és akkor én hiába vagyok olyan májer csávó, hogy faszányosabbnál faszányosabb melókat akasztok le, ha nincs,aki azt korrekt módon elvégzi, akkor csak pislákolhatok, mint a (még) élő halacska a hálószatyorban.

HIRDESSEN SZINTE INGYEN A MUNKAHELYI TERROR BLOGON!