Első levél-Hátrány a származás?

Még 24 órája sincs, hogy elindultunk, de már több olvasói levél érkezett címünkre. Mindez azért is figyelemreméltó, mert a statisztikák szerint az emberek többsége, félve a retorzióktól nem mer beszélni munkahelyi problémáiról, az őt ért sérelmekről...

Levélírónk egy roma fiatalember, akit származása miatt küldtek el munkahelyéről, ahol már több, mint 10 éve dolgozott.

Továbbra is várjuk a leveleket a  munkahelyiterror@gmail.com címre!

 

T. Szerkesztő!

 

Egy 34 éves, cigány ember vagyok Budapestről. Fiatal korom óta számtalanszor tudatosult bennem, hogy egy romának érvényesülni sokkal nehezebb, mint egy magyarnak, de mindig megpróbáltam megragadni a kínálkozó lehetőségeket, és úgy ahogy boldogultam. Soha nem tagadtam származásomat, volt is belőle problémám elég, de az elmúlt 15 évben mindig volt munkám.

 

Van érettségim, szakmám (felszolgáló), szeretek dolgozni, szükségem is van a munkára, hiszen a gyermekeimet el kell tartanom.

 

Az utóbbi 10 évben egy angyalföldi étteremben dolgoztam. A fizetés nem volt kiemelkedően magas, de meg lehetett belőle élni. A tulajdonosokkal, vezetőkkel is jó kapcsolatban voltunk, kölcsönösen elégedettek voltunk egymással, minden rendben volt egészen február végéig.

 

Történt ugyanis, hogy a régi tulaj megvált az étteremtől és új vezetés érkezett. Noha mindenkit biztosítottak afelől, hogy a régi alkalmazottak megtarthatják állásukat, mégsem így történt...

 

Március közepén behívott magához a főpincér (ő is régóta ott dolgozott) és elmondta, hogy az új vezetés "nem nézi jó szemmel", hogy roma vagyok. Nem mintha bajuk lenne a cigányokkal, de az étterem és a forgalom érdekében inkább egy csinos, fiatal, magyar hölgyet alkalmaznak a jövőben, nagyon sajnálja...

 

A felmondási idő után munkanélküli lettem és a mai napig nem találtam új munkahelyet a szakmámban. Több állásinterjún is azt tapasztaltam, nem igazán örülnek annak, hogy roma vagyok. Nem mondják a szemembe, nem szólnak erről egy szót sem, de én látom és érzem.

 

Nem akarok segélyből élni, hiszen nem is lehet! Mire elég 30-40 ezer forint havonta? A szakmámban szeretnék dolgozni, de félek ez már nem fog sikerülni itthon Magyarországon...

 

O. Lajos