Politika az iskolában

Mindenkitől elnézést kérek, hogy pár napig nem volt új bejegyzés, de születésnapot és névnapot ünnepeltem, rohangáltam ide-oda, szóval nem volt időm semmire.

Közben több levél is érkezett. Elsőként egy tanárember kellemetlen élményeit ismerhetitek meg, aki elkövette azt a hibát, hogy az asztalán felejtette újságát. Kirúgták...

Tisztelt Szerkesztő!

 

Örülök, hogy rátaláltam erre az oldalra, nagyon hasznosnak vélem, ráadásul épp kapóra jött.

 

Matematika-fizika szakos tanárként dolgozom 9 éve, jelenleg egy Nyugat-magyarországi gimnáziumban próbálom okítani a fiatalokat. Az előző tanévben még Budapesten tanítottam, de sajnos egy furcsa incidens után az igazgató felmentett állásomból. Mai napig sem értem, hogy miért kellett a dologból ekkora ügyet kreálnia!

 

Történt ugyanis, hogy egyik kollégám észrevett az asztalomon egy szerinte minősíthetetlen politikai hetilapot (hogy jobb, vagy baloldali, az a történet szempontjából lényegtelen). Mivel az igazgató és a tanár kolléga nagyon egy húron pendültek, ráadásul kezdetektől ellenszenvvel viseltetett irántam,tudtam, hogy nem úszom meg következmények nélkül a dolgot, de a végkifejlet még engem is meglepett.

 

Az igazgató úr magához kéretett, majd elkezdett ordítani velem. Azzal vádolt, hogy "beviszem a politikát az iskolába" és az óráimon is amikor csak tehetem politizálok. Mindez természetesen nem felel meg a valóságnak, soha nem beszéltem politikáról a diákjaim előtt, az újságot pedig a tanári szobában, az íróasztalomon tároltam, egyetlen gyerek sem találkozhatott vele.

 

Hiába próbáltam érvekkel alátámasztani igazamat, nem hallgatott rám és koholt indokkal (állandó késés) kirúgott. Összesen háromszor késtem 5 év alatt, ami véleményem szerint megbocsátható.

 

Lehet, hogy én látom rosszul de úgy érzem nem hibáztam.

 

Tisztelettel: S. Károly

Továbbra is várjuk a leveleket a  munkahelyiterror@gmail.com címre! A levelek semmiféle cenzúrán, vagy kontrollon nem esnek át, a helyesírási hibákat sem javítjuk, ezért tessék odafigyelni!